Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,490
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Minden tőle: demetergyulane

  1. Eric Ries-Lean startup 2019 Eric Ries szerint a startup olyan vállalkozás, amelynek célja új termék vagy szolgáltatás létrehozása szélsőségesen bizonytalan feltételek között. Ez ugyanúgy igaz a garázsában szerencsét próbáló egyéni vállalkozóra, mint a Fortune 500-as egyik vállalatának tárgyalótermében összegyűlő rutinos szakemberekre. Hiszen ugyanaz a küldetésük: át kell hatolniuk a bizonytalanság ködén, hogy megtalálják a fenntartható vállalkozáshoz vezető sikeres utat. A lean gyártás tapasztalataira építve a Lean Startup forradalmian új menedzsmentmódszert kínál. Arra biztatja az innovatív vállalkozókat – cégmérettől függetlenül –, hogy ne dőljenek be a hiúsági mutatóknak, inkább a tényleges előrehaladást mérjék, és mielőbb derítsék ki, mit is akarnak valójában az ügyfelek. Üzleti elképzeléseiket pedig folyamatosan teszteljék, és igazítsák a körülményekhez, mielőtt még túl késő lenne. letöltés https://data.hu/get/12704160/Eric_Ries_-_Lean_startup.epub https://data.hu/get/12704161/Lean_startup_-_Eric_Ries.mobi https://data.hu/get/12704162/Lean_startup_-_Eric_Ries.pdf -
  2. Michael Morpurgo - Hadak útján epub 2012. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Joeyt csikó kora óta nagy szeretettel neveli gazdájának fia, Albert. Ám nehéz idők jönnek: kitör a háború, és a gazda pénzszűke miatt kénytelen eladni a lovat a hadseregnek. Albert képtelen belenyugodni barátja elvesztésébe, és megfogadja, mindent megtesz azért, hogy egy nap újra együtt lehessenek. A deres belecsöppen az első világháború gyilkos kavalkádjába. Ahogy fordul a hadiszerencse, hol az angolokat, hol a németeket szolgálja, végül egy öldöklő csata után a senki földjéről ismét az angolok közé téved. Csakhogy megpróbáltatásai ezzel még korántsem értek véget. Jó és rossz oldaláról egyaránt megismerte már az embert: megtapasztalta a béke szépségét, a barátság erejét, majd a háború rútságát. De vajon találkozik-e még valaha igaz barátjával, Alberttel? Michael Morpurgo megindító története az angol ifjúsági irodalom klasszikussá érett remekműve. letöltés https://mega.nz/file/WHpEQYwb#359_wjAyw1suxigh-GuEA4783j4s6vWR5_-tuRifqnw -
  3. CHARLAINE HARRIS-Sorozat- True Blood 1-13 Feltöltve. MARY JANICE DAVIDSON · LAURELL K. HAMILTON · CHARLAINE HARRIS · ANGELA KNIGHT · VICKIE TAYLOR: Karó Sorozat: True Blood 5,5. CHARLAINE HARRIS: Véres végzet Sorozat: True Blood 13. CHARLAINE HARRIS: Véres csapda Sorozat: True Blood 12. CHARLAINE HARRIS: Véres leszámolás Sorozat: True Blood 11. CHARLAINE HARRIS: Véres tavasz Sorozat: True Blood 10. CHARLAINE HARRIS: Vörös telihold Sorozat: True Blood 9. CHARLAINE HARRIS: Por és hamu Sorozat: True Blood 8. CHARLAINE HARRIS: Hetedik harapás Sorozat: True Blood 7. CHARLAINE HARRIS: Halottnak a csók Sorozat: True Blood 6. CHARLAINE HARRIS: Lidércfény Sorozat: True Blood 5. CHARLAINE HARRIS: Vérszag Sorozat: True Blood 4. CHARLAINE HARRIS: Holtak klubja Sorozat: True Blood 3. CHARLAINE HARRIS: Élőhalottak Dallasban Sorozat: True Blood 2. CHARLAINE HARRIS: Inni és élni hagyni Sorozat: True Blood 1. letöltés https://data.hu/get/12748673/Laurell_K._Hamilton_-_Karo.pdf https://data.hu/get/12748674/Charlaine_Harris_-True_Blood_13._-_Veres_vegzet.pdf https://data.hu/get/12748675/Charlaine_Harris_-True_Blood_12._-_Veres_csapda.pdf https://data.hu/get/12748676/Charlaine_Harris_-True_Blood_10._-_Veres_tavasz.pdf https://data.hu/get/12748677/Charlaine_Harris_-_True_Blood_09._-_Voros_telihold.PDF https://data.hu/get/12748678/Charlaine_Harris_-True_Blood_03._-_Holtak_Klubja.pdf https://data.hu/get/12748679/Charlaine_Harris_-True_Blood_02._-_Elohalottak_Dallasban.pdf https://data.hu/get/12748680/Charlaine_Harris_-True_Blood_11._-_Veres_leszamolas.pdf https://data.hu/get/12748681/Charlaine_Harris_-_True_Blood_08._-_Por_es_hamu.PDF https://data.hu/get/12748682/Charlaine_Harris_-_True_Blood_07._-_Hetedik_Harapas.pdf https://data.hu/get/12748683/Charlaine_Harris_-_True_Blood_07._-_Hetedik_Harapas_1.pdf https://data.hu/get/12748684/Charlaine_Harris_-_True_Blood_05._-_Lidercfeny.pdf https://data.hu/get/12748685/Charlaine_Harris_-_True_Blood_06._-_Halottnak_a_csok.pdf https://data.hu/get/12748686/Charlaine_Harris_-_True_Blood_04._-_Verszag.pdf https://data.hu/get/12748687/Charlaine_Harris_-_True_Blood_01._-_Inni_es_elni_hagyni.pdf -
  4. M.C. Beaton –.Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség (Agatha Raisin 16.) Agatha Raisin köszöni szépen, nem kér többet az izgalmakból, miután előbb egy bérgyilkos, majd a saját titkárnője kis híján megöli. Így amikor Robert Smedley azzal keresi meg a Raisin Nyomozóirodát, hogy bizonyságot akar szerezni neje félrelépéseiről, Agatha rendkívül örül a lehetőségnek, hogy végre unatkozhat egy kicsit. Ám sajnálatos módon Mabel Smedley tökéletes feleség: fiatal, mutatós, és buzgón jár templomba. Agatha már éppen feladná, amikor Smedley-t gyomirtóval meggyilkolják, és természetesen Mabel lesz az első számú gyanúsított. A megbízó nélkül maradt Agatha ejteni kényszerül az ügyet, de minden megváltozik, amikor feltűnik a színen a régi barát, Sir Charles Fraith, s ezzel újabb közös nyomozás veszi kezdetét. letöltés https://mega.nz/#!6eBH1Y7R!mFPyLkIqavgZdM6ZwcOVtfG86BhY9kGOx-ppDoJ4T04 -
  5. Lucy Keating-Dreamology – Álomgyár pdf 2016 Fantasy, Ifjúsági, Romantikus, Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi… Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője. És az ismerkedés korántsem olyan tökéletes, mint azt a lány remélte. Amikor pedig kiderül, hogy Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni. Úgy tűnik, véget kell vetniük a közös fantáziáknak, ezért mindent megtesznek, hogy kiderítsék a rejtélyes közös látomások okait. De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság? letöltés https://mega.nz/file/qORkSTST#CyprKphhGBw_QRrOEyTJgkmk_TNdkmeC5nq-cr_ajXg -
  6. William Golding - A skorpióisten pdf 2009 A Nobel-díjas angol író életművét bemutató sorozatunk új kötete három kisregényt tartalmaz, amelyek elõször jelennek meg magyarul. A címadó A skorpióisten a fáraók kora elõtti Egyiptomban játszódik, és egy fiúról, a halála küszöbén álló isten-uralkodó vaksággal sújtott fiáról szól, aki nem akar apja örökébe lépni, szembeszáll a hagyományokkal, és egyre csak a Nílus-völgyön túli, ismeretlen világról beszámoló hihetetlen, ám igaz történetekre vágyakozik, melyeket az uralkodó kegyence mesél neki. A Klonk klonk egy még õsibb, matriarchális afrikai társadalmat ábrázol, s egy nyomorék ifjú megpróbáltatásain és az õt kínzók fölött aratott meglepõ gyõzelmén keresztül a férfiasság szokatlan értelmezését adja. A rendkívüli követ helyszíne az ókori Róma, ahol egy korát messze meghaladó találmányokkal – nyomtatás, gõzgép, robbanóanyagok – megjelenõ görög felforgatja a császári udvar életét. Az emberi gyarlóság elnézõen szatirikus ábrázolása, a spamelo és filozofikus szemléletmód ötvözése, az eleven múltidézés és a jellegzetes goldingi irónia élvezetes olvasmánnyá teszik a kötetet. letöltés pdf https://mega.nz/file/7XBBQQhb#sIAQzFzkE0TURKxNSLW9CnfSceuVFXLNWR12M-ssm00 -
  7. kérésre letöltés https://data.hu/get/12745469/Titok_Parizsban_-_Karen_Swan.mobi https://data.hu/get/12745470/Karen_Swan_-_Titok_Parizsban.pdf https://data.hu/get/12745471/Titok_Parizsban_-_Karen_Swan.epub -
  8. Karen Swan-Titok Párizsban pdf 2020 Művészet, Romantikus, SUNDAY TIMES BESTSELLER Nem kell minden ajtón belesni… A Titok Párizsban intenzív, egy pillanat alatt beszippantja az embert – Karen Swan bestsellere a tökéletes kikapcsolódás. Valahol Párizs macskaköves utcácskái között van egy lakás, amelyben mindent ujjnyi vastagon belep a por, és ahol sok évtizeddel ezelőtt felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat rejtettek el. Flora nem akármilyen galériás: az egyik legmenőbb Londonban – jobban el tudja engedni magát egy árverésen, ahol csak úgy röpködnek a fontmilliók, mint édes kettesben, egy gyertyafényes vacsora alkalmával. Florára esik a választás, hogy becsülje fel a párizsi lakásból előkerült műkincseket. Igazi profiként deríti fel minden egyes festmény sorsát és előéletét, és ki akarja nyomozni, kicsoda rejtegette az alkotásokat ilyen sokáig. Ahogy felveszi a kapcsolatot a fényűzően gazdag Vermeil családdal, akik Párizs és az Antibes-szigetek között ingáznak, Flora rádöbben, hogy a látszat sok tekintetben csal. A nyers modorú Xavier Vermeil eltökélte, hogy mindenáron távol tartja Florát családi titkaiktól – vajon mit rejteget? Karen Swan tizenhat bestsellert írt, számára az utazás elválaszthatatlan része az írásnak, ilyenkor találja meg regényei anyagát. Könyveit a világ minden táján hűséges rajongótábor várja. Swan Sussexben él a férjével, három gyerekük és két kutyájuk van. Ez az első könyve magyarul. letöltés https://mega.nz/file/uD5gRKRb#PkuW0y4asHfMPkeAIOIQTlHDmnBOM4K6Dk_06f3gkb8 -
  9. Philip Kerr Berlin Noir 1-2. Philip Kerr - Berlin Noir 1. - Halálos március Budapest, 2015 „Imádtam a fal leomlása előtti Berlint. A leghangulatosabb város volt az egész világon! Sötét és karcos, akárcsak én." A skót származású Philip Kerr jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen – többnyire németül. Ekkor ásta bele magát a 20. századi Németország történetébe, különösen a náci ideológia érdekelte. 1989-ben jelent meg első detektívregénye, a Halálos március – ebben a kötetben találkozhatunk először Bernie Günther nyomozóval, a Berlin Noir-sorozat főszereplőjével. Günther szókimondó, cinikus és kétségtelenül acélos humorú férfi. Az első világháborúban tisztként szolgált, a bűnügyi rendőrség kötelékében pedig 11 évet húzott le: eltűnt emberek, jórészt zsidók után nyomozott. A Halálos márciusban Kerr 1936-ba kalauzol, felvonultatva a film noir kelléktárát: adott egy magányos nyomozó, egy komor és korrupt város, és persze nem hiányozhat egy igazi femme fatale sem, akit a kor ünnepelt színésznője, Ilse Rudel testesít meg. Megelevenedik előttünk az 1936. évi berlini nyári olimpia, belecsöppenünk egy ékszerrablásba, tanúi lehetünk annak, amint a nyomozás során Günther konfliktusba kerül a hatóságokkal, míg végül egy koncentrációs táborban találja meg az ügy kulcsfiguráját. Ha tetszett a Budapest Noir és a Bűnös Budapest-ciklus többi része, biztosan magába szippant a Berlin Noir rejtélyekkel teli világa! -------- Philip Kerr - Sápadt gonosztevő (Berlin Noir 2.) 2016.07.13. 1938, Berlin. Németországban egyre puskaporosabbá válik a levegő. Bernhard Günther magánnyomozó nincs túlságosan elragadtatva, amikor maga Heydrich, a Gestapo főnöke rendeli magához: egy sorozatgyilkos kézre kerítését várja tőle. A Harmadik Birodalom lezüllött zsarui tehetetlenül állnak a borzalmas halálesetek előtt: valaki szőke, kék szemű, árja kamaszlányokat rabol el és végez ki brutálisan. Rituális gyilkosságokról lehet szó vagy hidegvérrel kitervelt tettekről? Egy olyan világban, ahol nap nap után tűnnek el emberek a süllyesztőben, hősünknek nincs sok választása. Philip Kerr sötét tónusú krimisorozata, a Berlin Noir második részében Bernie egy kegyetlen játék eszelős résztvevőiről rántja le a leplet. Mire az ördögi összefonódások szálain eljut a gonosztevők főhadiszállásáig, rá kell döbbennie: a tét nem pusztán a veszélyben forgó kamaszlányok élete. letöltés https://data.hu/get/12674330/Sapadt_gonosztevo_Berlin_Noir_-_Philip_Kerr.mobi https://data.hu/get/12674331/Sapadt_gonosztevo_Berlin_Noir_-_Philip_Kerr.epub https://data.hu/get/12674332/Philip_Kerr_-_Berlin_Noir_1._-_Halalos_marcius.pdf https://data.hu/get/12674333/Berlin_Noir_1._-_Halalos_marciu_-_Philip_Kerr.epub https://data.hu/get/12674334/Philip_Kerr_-_Berlin_Noir_2._-_Sapadt_gonosztevo.pdf https://data.hu/get/12674335/Berlin_Noir_1._-_Halalos_marciu_-_Philip_Kerr.mobi -
  10. J. D. Robb-Halálos arany (Eve Dallas 50.) pdf 2020 A New York Times #1 bestsellersorozatának legújabb részében Eve Dallas egy titokzatos indítékkal – és félelmetes fegyverrel – elkövetett gyilkosság ügyében nyomoz. Egy csoda szép áprilisi délelőtt Kent Abner gyermekorvosnak csomagot kézbesítenek. A csomagban olcsó bizsu és két félből összeillesztett aranytojás lapul. Amikor kettépattintja, erősen mérgező pára kerül a levegőbe – és végez vele. Miután Eve Dallas értesíti a veszélyes anyagokkal foglalkozó csapatot – és átesik a vizsgálaton, ami a férjével együtt megnyugtatja, hogy nem került kapcsolatba a méreggel –, elkezdi vizsgálni dr. Abner múltját és kapcsolatait. Nem minden áldozat angyal, akivel találkozott, de a jelek szerint Abner egész közel állt hozzá – habár az évek során a gyengék és elesettek védelmében összezördült néhány emberrel. Mialatt a labor igyekszik azonosítani a halálos mérget, Eve a feladójára vadászik. Ám amikor más is hasonló, szörnyű halált hal, világossá válik, hogy vagy őrültet kell keresnie, vagy olyan embert, aki rejtélyes, nehezen megfogható kapcsolatban állt mindkét áldozattal. „Az 50. könyv bebizonyítja, hogy ez a sorozat igazán az aranyalap” – Associated Pres letöltés https://mega.nz/file/eDphTCjT#AkHiOcu8E-wZ9Ie54OkpPpfwOwGnNq7GCT_chAJwRTg - letöltés https://data.hu/get/12727448/Halalos_arany_-_J._D._Robb.mobi https://data.hu/get/12727449/Halalos_arany_-_J._D._Robb.epub https://data.hu/get/12727450/J.D._Robb_-_Eve_Dallas_50._-_Halalos_arany.pdf -
  11. Charlie Higson - Felnőttek nélkül-The Enemy 1.pdf 2019 Charlie Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni. A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük. A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek. Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal? A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy - Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra? letöltés https://mega.nz/file/vegGWAID#qJUpJS6p3AScjWthnlfIUbuFRTJkpvJDkz6R_jv2Q6w -
  12. Susanna Clarke-Piranesi pdf 2020 fantasy A Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik. Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól. Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput. Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek. letöltés https://mega.nz/file/WTpU1BrZ#C6lcd6qEu2fImKDyJ1PQvBruvT_fteh8kBXpDUuodCA -
  13. Suzy Cox-Halott lányok nyomozóiroda –(Halott lányok nyomozóiroda 1.)pdf 2020 Fantasy, Krimi, -The Dead Girls Detective Agency VILLÁMKÉRDÉS: Te mit tennél, ha csak akkor léphetnél tovább a halálban, ha sikerül lefülelned a saját gyilkosodat? Lehet, hogy ha nem alszom át az ébresztőmet, nem lököm fel a folyosón Kristent (a gimi legnagyobb ribijét), nem teszem tönkre egy pocsolyába trappolva anya vadiúj, hasított bőr Diane von Fürstenberg csizmáját (amit a megkérdezése nélkül vettem kölcsön), akkor nem lettem volna aznap rosszkor rossz helyen, és nem löktek volna a metró elé. De így volt, és megtörtént. Miután magamhoz tértem, egy csapat lány közölte velem, hogy halott vagyok, és mivel gyanús körülmények között hunytam el, nem kerülök egyből a Túlvilágra. De legalább nem vagyok egyedül, itt vannak velem a Holt lányok nyomozóirodájának tagjai: Nancy, Lorna és Tess, no meg Edison, ez a helyes, de kissé mogorva halott srác. És mint kiderült, az egyetlen kiutam ebből a felemás állapotból, ha rájövök, ki ölt meg, különben az idők végezetéig játszhatom a nyomozósdit. Ki kívánhatta a halálomat, amikor életemben szinte láthatatlan voltam? Mi van, ha valaki olyan, akiről sosem gondolnám? letöltés https://www.mediafire.com/file/3h85k9korx6t5t4/Suzy+Cox+-+The+_Dead+Girls+Detective+Agency+–+Halott+lányok+nyomozóiroda+1.+-+Halott+lányok+nyomozóiroda.pdf/file -
  14. CAMILLA LÄCKBERG(Sorozat:Faye 1-2.)Aranykalitka-Ezüstszárnyak.pdf.2019-2020 CAMILLA LÄCKBERG - Aranykalitka(Sorozat: Faye 1.) 2019 Faye élete kívülről tökéletesnek tűnik, hiszen megvan mindene, amire egy nő csak vágyhat: remek férj, tündéri gyermek és egy luxuslakás Stockholm legelőkelőbb városrészében. A csillogó felszín alatt azonban a fjällbackai gyermekkor sötét emlékei szakadatlanul kísértik, és mindinkább úgy érzi, hogy rabmadár egy aranykalitkában. Régen erős és ambiciózus nő volt, ám a férje, Jack kedvéért feladta az álmait. Amikor rájön, hogy a férfi kihasználta és megcsalta, egy világ omlik össze benne. Kisemmizik, elveszíti az otthonát és a családját, teljesen padlóra kerül. Miután összeszedi magát, szilárdan eltökéli, hogy elégtételt vesz, és kieszel egy ördögi bosszútervet. A Fjällbacka-sorozat tíz kötete után Camilla Läckberg egy vérbeli drámát tett le az asztalra, amely megcsalásról, igazságszolgáltatásról és megtorlásról szól. A kétrészes Faye-sorozat első kötete! letöltés https://mega.nz/file/Kf5UQC6A#xI4baQwGCj90YwK0e52BdIgxXOqbRMV-pjQysY80yg0 - CAMILLA LÄCKBERG - Ezüstszárnyak (Sorozat: Faye 2.) 2020 Faye biztosra veszi, hogy újra sínre került az élete. Gondtalanul éli világát egy szép kis olaszországi faluban, miközben a volt férje, Jack rács mögött ül Svédországban, Revenge nevű cége pedig meghódítani készül az Egyesült Államok piacát. Ám boldogságára árnyék vetül, amikor felfedezi, hogy sok részvényese eladta a papírjait. Az a gyanúja támad, hogy valaki rá akarja tenni a kezét élete fő művére. Amikor Faye-t üzleti ügyei Stockholmba szólítják, maga köré gyűjt egy maroknyi nőt, hogy együtt vegyék fel a harcot a láthatatlan ellenséggel. Hamarosan azonban újabb nehézséggel kell szembenéznie: úgy tűnik, valaki az életére tör. És ha mindez nem lenne elég, nincs mindenki meggyőződve róla, hogy Jack jogosan került börtönbe. Az Ezüstszárnyak méltó folytatása a Faye-sorozat első kötetének, a világszerte nagy sikert aratott Aranykalitkának. letöltés https://mega.nz/file/vKhC0apZ#MiAnsciFKL1Qct3hfWQOKBYCDsjh14zWa5hTmxDVKUk -
  15. CAMILLA LÄCKBERG-Fjällbacka 1-10.Jéghercegnő-hableány-A boszorkány.és a többi.pdf CAMILLA LÄCKBERG: Jéghercegnő Sorozat: Fjällbacka 1. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik… Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek. letöltés https://mega.nz/file/CTwnBIwT#wC1Z0CoCGx5G83Lynf2Hv1f1Rjee6OijIZr4h4o4pS0 - CAMILLA LÄCKBERG: A prédikátor Sorozat: Fjällbacka 2. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A skandináv krimi királynője, Camilla Läckberg második magyarul megjelenő kötetét tartja kezében az olvasó. A helyszín ezúttal is Fjällbacka, ez a szép fekvésű, csendes városka, ahol húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt két fiatal lány. Véletlen-e csupán, hogy csontjaik most épp azon a helyen kerülnek elő, ahol egy játszadozó kisfiú egy nő ruhátlan holttestére bukkan? Az eset mélyen megrázza a városka lakóit. Patrik Hedström nyomozó figyelmének középpontjába egy különös család kerül. A Hultok között összeférhetetlen alakok, vallási fanatikusok de bűnözők is akadnak. A gyanúsítottak listája hosszú, ám az idő kevés. Vajon melyik sötét családi titok vezet el a tetteshez…? letöltés https://mega.nz/file/Gb4BgaxL#rzn-ut5dvSLLvlRRIrykE3JVzzjsq4-WCQEC9ymRBgs - CAMILLA LÄCKBERG: A kőfejtő Sorozat: Fjällbacka 3. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Fjällbackában mindenki ismer mindenkit. Vagy ismerni vél… Az idilli tengerparti városka élete teljesen felbolydul, amikor egy halász egy halott kislányt húz ki a vízből. Gyilkosság áldozata lett. Patrik Hedström nyomozó és élettársa, Erika jól ismerte a kislányt és családját, s így talán még nehezebb a férfi dolga, amikor elkezdi kibogozni a borzalmas bűneset szálait. A nyomozás során sötét titkok kerülnek felszínre. Senki nem gondolná, hogy a városka lakói közül milyen sokaknak van rejtegetnivalója. De kiben lakozhatnak olyan ördögi indulatok, melyek képessé teszik egy gyermek meggyilkolására? letöltés https://mega.nz/file/vSpDDCpS#akiulMaNwypHFNMq6Km5GXSO56hqM1z7YGdSN5MG1yw - CAMILLA LÄCKBERG: Vészmadár Sorozat: Fjällbacka 4. A Tanumshede melletti országúton fának rohan egy autó. Vezetője – az ütközésnél életét vesztő Marit Kaspersen – szervezetében hatalmas mennyiségű alkoholt találnak. Adja magát a feltételezés, hogy ittasan vezetett, és ezért nem volt képes bevenni a kanyart. A boncolás azonban hamar kideríti, hogy a nő a baleset pillanatában már halott volt: alkoholmérgezés végzett vele. Ám közeli hozzátartozói – volt férje, lánya és leszbikus élettársa – szerint Marit soha életében nem ivott. A holttesten talált különös nyomok is azt erősítik, hogy gyilkosság történhetett. Patrik Hedström nyomozó és csapata nekiveselkedik az ügynek, ám ugyanekkor egy másik bűntény is történik: megölik a városkában forgatott valóságshow egyik szereplőjét. A hatalmas médiafelhajtás miatt a nyomozócsapat kénytelen inkább erre fordítani a figyelmét. Ám lassan kirajzolódik, hogy a két esetnek köze van egymáshoz. letöltés https://mega.nz/file/qexBASZT#WI531_RlpI_VRoJ4oogEGKUug9YdznfMOUNUCFWfmfU - CAMILLA LÄCKBERG: Eltitkolt életek Sorozat: Fjällbacka 5. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Patrik Hedström nyomozó felesége, Erica Falck, döbbenten fedez fel egy náci érmet és egy véres gyermekruhát elhunyt édesanyja hátrahagyott holmija között. Erica mindenképpen tudni akarja, hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a padlásukra. Felkeres egy idős történészt is, akit nem sokkal látogatása után brutálisan meggyilkolnak. Erica és férje vállt vállnak vetve folytatja a nyomozást, amelynek során a második világháború legsötétebb napjainak titkai kerülnek a felszínre, középpontban Erica családjának történetével. S még ma is élnek emberek, akik nagyon nem örülnek a múlt bolygatásának, olyannyira, hogy valaki egy újabb gyilkosságtól sem riad vissza… letöltés https://mega.nz/file/GPwl0ChY#ROXsnbVkTZ_xKNOdUtbCBe8JMaDBDVOQhEcvTMQsM5Q - CAMILLA LÄCKBERG: A hableány Sorozat: Fjällbacka 6. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Christian Thydell régi álma válik valóra, amikor megjelenik első regénye, A hableány, és ő egy csapásra országszerte ismert író lesz. A hirtelen jött népszerűség azonban lerántja a leplet Christian féltve őrzött titkáról is: a férfi másfél éve fenyegető leveleket kap. Ezzel egy időben egyik legközelebbi barátja nyomtalanul eltűnik, a rendőrség azt sem tudja, él-e, hal-e, mígnem három hónap múlva a jég alól húzzák ki a holttestét. Patrik Hedström nyomozó összefüggést sejt a két eset között, de támpontok híján a nyomozás igencsak döcögősen halad. Felesége, Erica Falk – aki jól ismeri Christiant, hiszen ő fedezte fel írói tehetségét – a saját szakállára kezd kutakodni, és tárja fel az igazságot, ami szörnyűbb, mint valaha is gondolta. letöltés https://mega.nz/file/GH5RUKqY#fI8WpdyIOLvN5IHS-mxKIlEcarUZkgcrqMz4K8hf6QA - CAMILLA LÄCKBERG: A toronyőr Sorozat: Fjällbacka 7. Egy nyár eleji éjszakán Annie Wester bepattan a kocsijába, a keze a kormányon csupa vér. A kisfiával az egyetlen biztonságos helyre hajt, amit ismer: a Fjällbacka partjainál húzódó Grskär szigetére. Nem érdekli, hogy a szóbeszéd úgy tartja, hogy ott, a gyönyörű, ódon világítótorony árnyékában kísértetek tanyáznak. Mats Sverin, a nő kamaszkori szerelme szintén nemrég költözött vissza Fjällbackába, s meg is látogatja Annie-t a szigeten. Ám a férfit másnap holtan találják a lakásában. A Patrik Hedström vezette nyomozás igen hamar elakad, mert noha Matsot mindenki szerette, senki nem ismerte igazán. Miért nem beszélt soha a magánéletéről? Mit rejtegetett? Patrik és csapata erejét megfeszítve dolgozik a bűntény felgöngyölítésén, és szép lassan hátborzongató titkokra derül fény… letöltés https://mega.nz/file/CH4R2aLS#9-OTbTLrciM4FP33s88SsLIg2iSizdd94LfS9d_uc-w - CAMILLA LÄCKBERG: Ártatlanok Sorozat: Fjällbacka 8. 1974 nagyszombatján egy öttagú család nyom nélkül eltűnik a Fjällbacka partjainál fekvő Valö szigetéről. A kiérkező rendőröket különös látvány fogadja: a ház úgy fest, mintha a család – az ünnepi ebéd közepén – egyszerűen felállt és távozott volna, magára hagyva az egyéves Ebbát, aki magányosan sírdogált az étkezőben. Évtizedekkel később Ebba visszatér a szigetre, hogy felújítsa az egykor az apja által vezetett iskola épületét. Férjével nemrégiben veszítették el a kisfiukat, és most a munkába temetkezve próbálják feldolgozni a gyászt. Úgy tűnik azonban, valakinek nagyon az útjában vannak: egy éjszaka rájuk gyújtják a házat. Szerencsére csak az épületben esik kár, s folytatódhat a felújítás. Ám hamarosan újabb baljós esemény történik: amikor felszedik az étkező padlódeszkáit, emberi vér nyomaira bukkannak. A nyomozást vezető Patrik Hedström és kollégái egyre biztosabbak abban, hogy a család egykori eltűnése és a mostani gyújtogatás összefügg. Természetesen a nyomozó feleségét, a nyughatatlan és mindig kíváncsi Erica Falckot is foglalkoztatja az ügy, s úgy érzi, csak akkor kaphat választ kérdéseire, ha egyre mélyebbre ás a múltba. letöltés https://mega.nz/file/DHoVnQSK#oT3GKThxv6enyPt8NS8SXa_MXM1c7srzFmmr356uCY4 - CAMILLA LÄCKBERG: Az idomár Sorozat: Fjällbacka 9. Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak. Miközben Patrik Hedström és csapata elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, a nyomozó felesége, Erica Falck egy régi, gyilkosságba torkolló családi tragédiáról írja újabb könyvét. Az eset szálainak kibogozásában egyedül az emberölésért elítélt családanya segíthetne neki, ő azonban hallgat. Ám Erica soha nem félt a végsőkig elmenni, hogy kiderítse az igazságot. letöltés https://mega.nz/file/2egD3IpL#SrkZbY3qq0WM9RAATU6V3cNTslli5kCo9xGrDXm4dyM - CAMILLA LÄCKBERG: A boszorkány Sorozat: Fjällbacka 10. A négyéves Linnea eltűnése egy fjällbackai tanyáról mindenkiben fájdalmas emlékeket idéz fel. Harminc évvel ezelőtt ugyanis épp ezen a helyen veszett nyoma egy másik kislánynak, akit később holtan találtak. A meggyilkolásával két tizenhárom éves lányt vádoltak, de mivel kiskorúak voltak, megúszták a börtönbüntetést. Csupán véletlen, hogy Linnea pont akkor tűnt el, amikor egyikük, az azóta világhírűvé vált Marie Wall színésznő visszatért a városba, hogy filmet forgasson? Noha Patrik Hedström valószínűtlennek véli, a nyomozócsoport elkezdi kivizsgálni, lehet-e összefüggés a két eset között. Ebben segítségükre van Erica Falck is, aki régóta dolgozik a harminc évvel ezelőtti bűntényről szóló könyvén. Megkezdődik a hajtóvadászat, ám a helyieken eluralkodó félelem többet követel: boszorkányüldözést. Márpedig annak több évszázados hagyományai vannak errefelé… letöltés https://mega.nz/file/vfxH3Yja#5_HjIOdLiVdBQqotTNuXxSH4HKFCJLN7sx4KEFutRIk - letöltés https://data.hu/get/14165566/Camilla_Lackberg_-_Fjallbacka_9._-_Az_idomar.pdf https://data.hu/get/14165567/Camilla_Lackberg_-_Jeghercegno.pdf https://data.hu/get/14165568/Camilla_Lackberg_-_A__boszorkany_Fjallbacka_10..pdf https://data.hu/get/14165569/Camilla_Lackberg_-_A_hableany_1.pdf https://data.hu/get/14165570/Camilla_Lackberg_-_Fjallbacka_7__A_toronyor.pdf https://data.hu/get/14165571/Camilla_Lackberg_-_A_hableany.pdf https://data.hu/get/14165572/Camilla_Lackberg_-_Kofejto.pdf https://data.hu/get/14165573/Camilla_Lackberg_-_A_predikator.pdf https://data.hu/get/14165574/lackberg_camilla__artatlanok.pdf https://data.hu/get/14165575/Eltitkolt_eletek_-_Camilla_Lackberg.pdf https://data.hu/get/14165576/Veszmadar_-_Lackberg_Camilla.pdf - letöltés https://data.hu/get/14165577/Camilla_Lackberg_-_Fjallbacka_11._-_Kakukkfioka.epub https://data.hu/get/14165578/Camilla_Lackberg_-_Fjallbacka_11._-_Kakukkfioka.pdf https://data.hu/get/14165579/Camilla_Lackberg_-_Fjallbacka_11._-_Kakukkfioka.mobi -
  16. Christine d'Abo-30 fülledt nap pdf 2020 felnőtt tartalom Hosszú éveken át Alyssa csak az emlékeivel bújik ágyba. De vajon készen áll-e arra, hogy az álmaiban ébredjen fel? Sokan egész életükben várnak arra, hogy megtalálják a lelki társukat. De Alyssa Barrow sorsa máshogy alakul. Ő tizenkilenc évesen ismerkedik meg Robbal, és mind a ketten készen állnak arra, hogy boldogan éljenek, amíg… Rob beteg nem lesz. Utolsó napjainak egyikén Rob arra biztatja fiatal, gyönyörű feleségét, hogy ne dobja el magától a boldogságot – vagy az élvezetet. Még különös ajándékot is hagyományoz feleségére, egy szexjátékot, amellyel arra bátorítja Alyssát, hogy lépjen túl a kapcsolatukon. Harminc kártyát hagy feladatokkal, harminc napnyi élvezetes tanáccsal. Tudni fogod, mikor jön el az idő – mondja. Most, két évvel később, amikor Alyssa találkozik szexi új szomszédjával, Harrison Kemppel, elkezd azon gondolkozni, hogy lehet, tényleg elérkezett az idő… Harrison a nők megtestesült álma kidolgozott combjával és ördögi vigyorával. Alyssa összeszedve minden bátorságát, mesél Harrisonnak az elhanyagolt kártyákról, és megkéri rá, hogy segítsen neki a felfedezésben. Ez olyan kívánság, amit Harrison boldogan – teljesít. Harrison tapasztalt érintése és forró csókjai életre keltik Alyssát. De az annyira nem is ártatlan játszadozás hamarosan mélyebb kapcsolattá alakul, és Alyssa ráébred, hogy nem csak a szexre áll készen, hanem a szerelemre is. De mit is mondanak a kártyák a Harrisonnal kapcsolatos jövőről? Szaftos, szívet melengettető és érzelmes. A 30 Nap felfedezi az újrakezdés fájdalmát és örömét. Megmutatja nekünk, merre is vezet egy kis bátorítás, egy apró bátor lépés. letöltés https://mega.nz/file/KXomnIxL#PHfKIl3l_glLthRb7gkS7L6U1bpBCLCSMhh8k8S0w2o -
  17. J.D. Barker-Szíve helyén sötétség pdf 2020 krimi Jack Thatch gyerekkorában találkozik először Stellával, a titokzatos, nyolcéves kislánnyal, akinek sötét haja és még sötétebb szeme van, és magányosan ül egy padon a temetőben a kedvenc könyvét szorongatva. A találkozásukból megszállottság lesz: Jacknek állandóan a lány körül forognak a gondolatai, és végül egy évvel később újra megpillantja, ugyanazon a padon a temetőben, ám Stella hamarosan ismét eltűnik. Közben az egyik sikátorban egy férfi holttestére bukkannak. Az eset meglehetősen rejtélyes: a teste mindenhol borzalmasan megégett, viszont a ruhái épségben maradtak, ami képtelenségnek tűnik. Faustino Brier nyomozó tudja, hogy nem ez a férfi volt az első áldozat, aki így halt meg, és nem is ő lesz az utolsó. Brier azt is tudja, hogy pontosan egy év múlva kell majd keresniük a következő áldozatot, hacsak nem akadnak előbb az elkövető nyomára. Egy kisfiú, akit mindenki csak „D” alanyként ismer, egy világtól elzárt, gondosan őrzött, sötét laboratórium mélyén várakozik, cseperedik és tanul. Senkivel nem beszélhet, és nem ér hozzá senki. Borzalmas erő lakozik benne, ezért azok, akik bezárták, sohasem fogják kiengedni. A szereplőket elképzelhetetlen szálak kötik össze egymással. A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-t idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát. letöltés https://mega.nz/file/3DJ3US5B#TF844GaDXVU6BADet3_IZ6RJUiy-PYjFsBXHbs-aLWE - J.D. Barker-A negyedik majom (4MGY 1.) A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és „védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég. Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben. J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el. J.D. Barker: The Fourth Monkey Eredeti mű J.D. Barker: The Fourth Monkey Eredeti megjelenés éve: 2017 2010-es évek 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Chicago erőszak férfi főszereplő gyilkosság Illinois kortárs krimi magyar nyelvű naplójegyzetek nyomozás ősz pszicho-thriller regény rendőr sorozat része sorozatgyilkosság thriller váltott szemszög > Agave Könyvek, Budapest, 2018 416 oldal · ISBN: 9789634194262 · Fordította: Bosnyák Edit > Agave Könyvek, Budapest, 2018 letöltés https://data.hu/get/12989039/A_negyedik_majom_-_J._D._Barker.pdf https://data.hu/get/12989040/A_negyedik_majom_-_J._D._Barker.mobi https://data.hu/get/12989041/A_negyedik_majom_-_J._D._Barker.epub - -
  18. Jojo Moyes-Áradó fény-Álmok nyomában-Párizs szólóban könyvei 2018-2020 Jojo Moyes-Áradó fény pdf 2020 romantikus testvérek Alice Wright számára a fullasztó angliai létből való menekülést jelenti házassága a jóvágású, amerikai Bennett van Cleve-vel. Ám az 1930-as évek kisvárosi Kentuckyjának légköre legalább annyira nyomasztja Alice-t, mint korábbi élete – főleg a mindennapjaira rátelepedő apósa társasága. Nem csoda, hogy a meg nem értett és elnyomott Alice örömmel kap a lehetőségen, amikor az elnök felesége, Eleanor Roosevelt női önkénteseket keres az általa alapított könyvtári mozgalomba. A csapat vezetője és Alice legközelebbi bizalmasa a rendíthetetlen és szabad szellemű Margery O'Hare lesz, akinek egyetlen férfi sem mondhatja meg, mit csináljon. A kisváros öt mozgókönyvtárosának számtalan előítélettel és akadállyal kell megküzdenie, miközben úttalan utakon próbálják eljuttatni a tudás fényét és egy új világ ígéretét azoknak, akik talán sohasem foghattak eddig könyvet a kezükbe. Az ő személyes történeteiken, tragédiáikon és diadalaikon keresztül ismerhetjük meg az olvasás és a közösség igazi erejét. Jojo Moyes, napjaink egyik legelismertebb írónőjének igaz történeten alapuló új műve az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, magával ragadó, megható és lélekmelengető olvasmány. „Csodálatos és különleges könyv, amelynek szereplőit olyannyira valóságosnak érezzük, mintha közeli barátaink lennének. Egész egyszerűen nem akartam, hogy véget érjen.” (Liane Moriarty) „Évek óta óriási Jojo Moyes-rajongó vagyok. Az Áradó fény elképesztően nagyszerű történet öt állhatatos nőről, és megkapóan ábrázolja a könyvek közösségteremtő erejét és az irodalom szeretete által teremtett eltéphetetlen kötelékeket.” (Reese Witherspoon) letöltés https://mega.nz/file/6OAVSaYa#UHo4oTlO3wX4bbpHZMEYgHbSl8MKoSxd62GSQNQ8C0E - Jojo Moyes-Álmok nyomában pdf 2018 London egyik eldugott zugában az idős Henri Lachapelle a lovaglás művészetére tanítja unokáját, Sarah-t. A tinédzser lány szorgalmasan és nagy fegyelemmel edz, hogy megvalósíthassa nagyapja álmát, és felvételt nyerjen a neves francia lovasakadémiára, melynek annak idején a „Kapitány” is büszke tagja volt. Amikor Henri váratlanul kórházba kerül, Sarah-nak egyedül kell boldogulnia a nagyvárosi környezetben: egymagában kell megbirkóznia az iskolával, a lova fenntartásával járó nehézségekkel, az anyagi gondokkal és mindazokkal, akik megpróbálják kihasználni helyzetét. Natasha a harmincas évei közepén járó sikeres jogtanácsos, aki félresiklott párkapcsolata nyűgei elől a munkájában keres menedéket. Életében csak még jobban összekuszálódik minden, amikor útjába kerül a beteg nagyapját ápoló Sarah. A lány és Natasha sorsa különböző bonyodalmak révén egyre inkább összefonódik. Ám Natasha nem tudja, hogy Sarah súlyos titkot őriz, mely napvilágra kerülve mindannyiuk életét megváltoztathatja… „Gyengédséggel és érzelmekkel teli, lenyűgöző történet.” – Marie Claire A Londonban született Jojo Moyes az egyik legnépszerűbb, legismertebb angol romantikus bestsellerszerző. Pályáját újságíróként kezdte, dolgozott Londonban és Hongkongban is, majd első regénye, az Oltalmazó eső megjelenése után szabadúszó író lett. Jelenleg egy essexi tanyán él családjával, férjével és három gyermekükkel. Moyes két alkalommal is elnyerte „Az év romantikus regénye” elnevezésű rangos brit díjat – legutóbb a kiadónk Carta Light sorozatában többször is megjelent Az utolsó szerelmes levél című kötettel. Legismertebb bestsellere a Mielőtt megismertelek, melynek nagy sikerű filmváltozatát 2016-ban mutatták be. letöltés https://mega.nz/file/SORjBC4L#Jkfed8QX3P4-0ZBhi-OPM2boxxFcaYvCgCg9156x-Og - Jojo Moyes-Párizs szólóban pdf 2018 EGY CSOKORRAVALÓ SZÍVMELENGETŐ TÖRTÉNET A Mielőtt megismertelek ÉS A Miután elvesztettelek SZERZŐJÉTŐL A Párizsba induló Nellt sunyin cserben hagyja barátja, így egyedül érkezik a világ legromantikusabb városába. Két párizsi szerelmespár számára, akiket közel egy évszázad választ el, a házasság még csupán szerelmük történetének első fejezete. „Jojo Moyes páratlan tehetséggel és igen szórakoztatóan ábrázolja a női mindennapokat. Valahogy sikerül neki az a bravúr, hogy a történeteit olvasva előbb majd megszakad a szívünk, aztán végül újjáéled a szerelembe vetett hitünk.” – Sunday Express letöltés https://mega.nz/file/PHBUibqC#DfZQn3ASNM2B2JI38z8qb5xTF_njK31tdiUcPYdiDrc -
  19. Kristan Higgins-Várva vártalak (Kék Gém 3.) epub 2020 Colleen O'Rourke boldogan éli a szinglik hétköznapjait, amióta tíz évvel ezelőtt Lucas Campbell összetörte a szívét. A lány pedig köszöni szépen, de nem kér egy újabb csalódásból. Így inkább csak flörtölget, és a barátnőinek szervez vakrandikat. Ám amikor Lucas visszatér a városba, és ugyanolyan jóképű, mint régen, Colleen már nem olyan biztos magában… letöltés https://mega.nz/file/rKgF1YrT#ttoFN1KlTwzHwMnjiHCnOpwqNblevKJUGucN1LEOCvk -
  20. Kepes András - A boldog hülye és az okos depressziós epub 2020 „Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül.” Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál. letöltés https://mega.nz/file/zLwSzZZb#6l2iWtXvJJKn1ZVWVQZ3pBkHVUE0OdT8WJegI__KAGY -
  21. Stacey Halls-Familiárisok 2020 Fleetwood Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre. Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni. Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett. Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik? Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást. „Árnyalt és érzékeny portré egy bátor és szívós lány küzdelméről, hogy megtalálja a helyét a világban. Muszáj elolvasni.” – Heather Morris, AZ AUSCHWITZI TETOVÁLÓ szerzője „Bámulatosan szép mese – a nőiség és a boszorkányság hogyan száll szembe a fennálló hatalommal… gyönyörködtető élmény az első laptól az utolsóig.” – Jessie Burton, A MÚZSA és A BABAHÁZ ÚRNŐJE szerzője Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében: csak az Egyesült Királyságban több mint 200.000 példányban kelt el, keménytáblás és puhakötéses kiadása egyaránt a Sunday Times Bestseller listáján szerepelt. Több mint tizenkét nyelvre fordították le, és készül a tévés adaptáció. letöltés pdf https://mega.nz/file/3PhXwK7C#dYQa-pkjxVTV2mbXHB61yR6J0KMLFE8pO6fr_w4DBW8 mobi https://mega.nz/file/PeoxkYCR#YUp-YBQUI1SXHJvZz-cGqr6X8I5RxPx42dMlTD-g_vU epub https://mega.nz/file/TO53HCLL#0O2t0vRD71FHgMJNOyIFtdCC63ADQsXLJ84XgqNU1-E -
  22. Sarah Morgan-Karácsony tizenkét napja pdf 2020 A valóra vált álom, az újra megtalált szerelem… Két elbűvölően romantikus karácsonyi kisregény Sarah Morgan tollából. Karácsony tizenkét napja Nehéz karácsonyi hangulatba kerülni, amikor valaki elveszíti a lakását és az állását is. Ám Evie hisz abban, hogy végül jóra fordulnak a dolgok, és erről igyekszik meggyőzni a gazdag, jóképű, de cinikus és rideg szállodatulajdonost, Riót is… Újévi kívánság Két éve már, hogy Amy Avanti doktornő se szó, se beszéd, elhagyta férjét, a szintén orvos, olasz származású Marcót. Most azért érkezik Penhally Baybe, hogy aláírassa vele a válási papírokat, ám a férfi szinte oroszlánként küzd a házasságáért. Kapóra jön neki, hogy megüresedett egy állás a rendelőintézetben, és ráveszi Amyt, vállalja el a helyettesítést. Reméli, hogy néhány hét alatt ki tudja deríteni, miért is akar annyira válni a felesége, aki különben fölöttébb szenvedélyesen viszonozza gyöngéd közeledését… letöltés https://mega.nz/file/yPBhlKga#fVoUU86JtTI0dkJHT3UqPuZdFWz_EUxAc8wwLt4e49Y -
  23. Diane Chamberlain-Ellopott házasság pdf 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 1944. Amerikára a második világháború és a családok sokaságát megnyomorító gyermekbénulás-járvány árnya vetül. A huszonhárom éves ápolónő, Tess DeMello egyre türelmetlenebbül várja haza a már hónapok óta egy chicagói kórházban önkénteskedő vőlegényét. Csalódottsága miatt egy másik férfi ágyában köt ki, és a meggondolatlan éjszaka nem várt következményekkel jár. Tess nem tehet mást: felbontja eljegyzését élete szerelmével, és leendő gyermeke apjához, Henryhez fordul segítségért. A férfi feleségül veszi, és egy észak-karolinai kisvárosba, Hickoryba költöznek, ahol az újdonsült férj tehetős családja él. Ám az új élet reménye hamar szertefoszlik. A fiatal nő ráébred, hogy távolságtartó, hideg férje titkol előle valamit, a család és a helyiek pedig kívülállóként kezelik. Amikor a kisvároson egy különösen súlyos gyermekbénulás-járvány söpör végig, Hickory lakói kórház építésébe fognak. Tess férje akaratával dacolva állást vállal a kórházban, és miközben a páciensei életéért küzd, önmagát is próbálja megmenteni. Diane Chamberlain igaz történeten alapuló regénye egy szokatlanul összetartó kisvárosba viszi az olvasót, ahol a szeretet és a megbocsátás végül mindenki életét megváltoztatja. letöltés https://mega.nz/file/bfpgBb4K#lk4JEPkZBNmc32Hiv9DrJcOsCC7Ej1PeJ82bEvit-ww -
  24. Jojo Moyes-Áradó fény pdf 2020 Alice Wright számára a fullasztó angliai létből való menekülést jelenti házassága a jóvágású, amerikai Bennett van Cleve-vel. Ám az 1930-as évek kisvárosi Kentuckyjának légköre legalább annyira nyomasztja Alice-t, mint korábbi élete – főleg a mindennapjaira rátelepedő apósa társasága. Nem csoda, hogy a meg nem értett és elnyomott Alice örömmel kap a lehetőségen, amikor az elnök felesége, Eleanor Roosevelt női önkénteseket keres az általa alapított könyvtári mozgalomba. A csapat vezetője és Alice legközelebbi bizalmasa a rendíthetetlen és szabad szellemű Margery O'Hare lesz, akinek egyetlen férfi sem mondhatja meg, mit csináljon. A kisváros öt mozgókönyvtárosának számtalan előítélettel és akadállyal kell megküzdenie, miközben úttalan utakon próbálják eljuttatni a tudás fényét és egy új világ ígéretét azoknak, akik talán sohasem foghattak eddig könyvet a kezükbe. Az ő személyes történeteiken, tragédiáikon és diadalaikon keresztül ismerhetjük meg az olvasás és a közösség igazi erejét. Jojo Moyes, napjaink egyik legelismertebb írónőjének igaz történeten alapuló új műve az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, magával ragadó, megható és lélekmelengető olvasmány. „Csodálatos és különleges könyv, amelynek szereplőit olyannyira valóságosnak érezzük, mintha közeli barátaink lennének. Egész egyszerűen nem akartam, hogy véget érjen.” (Liane Moriarty) „Évek óta óriási Jojo Moyes-rajongó vagyok. Az Áradó fény elképesztően nagyszerű történet öt állhatatos nőről, és megkapóan ábrázolja a könyvek közösségteremtő erejét és az irodalom szeretete által teremtett eltéphetetlen kötelékeket.” (Reese Witherspoon) letöltés https://mega.nz/file/XegggbaB#IwA98voFbxt1Z6Lz8M_yYu8mUzhsvQns9Q0pnsvzaUo -
  25. Agatha Christie-Adventi krimik pdf 2020 Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre, amikor egyre rövidebbek a nappalok és sötétebbek az éjszakák? Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató… Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban – a nyomukban pedig ott jár a halál… letöltés https://mega.nz/file/DfRwyZgK#KjlBs77qnAzkye6HdO2f0w87wISHP4H62USzgmQSELg -
×
×
  • Create New...