-
Pontszám
13,401 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
236
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: hsandor
-
. Vackor az első bében 1985 1. évad TVRip x264 HUN Színes magyar animációs sorozat 53 perc rendező: Cseh András, Deák József forgatókönyvíró: Cseh András operatőr: Cseh András mesélő: Márkus László Vackor immáron iskolai tapasztalatait meséli el: új barátokat szerez, megtanul mindent, amit egy elsősnek illik, sőt némi csibészséget is, amikor rövid időre iskolakerülővé lesz. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vackor nevű piszén pisze kölyökmackó, aki szeretett az erdőben bóklászni, fára mászni... ...Aztán teltek-múltak az évek, és Vackort is beíratta Mackor apó az iskolába, mégpedig az első bébe. A Kökörcsin utca sarkán állt az iskola - mindjárt a Galagonya tér közelében, ahol hajdan a homokozó volt, - s Vackort Eszter néni és tíz pajtása rögtön a szívébe zárta. Abban az első bében olyan volt az élet, mint minden első bében, a tanító néni "tölcsérrel töltötte a fejükbe a tudományt". Így élt hát Vackor a gyerekek között, és így majd két évtizede továbbra is a gyerekek és a szülők szívében... (részlet Kormos István: Vackor az első bében c. könyvéből) Epizódok: 01. Egy piszén pisze kölyökmackó vígasságos napjairól 02. Első nap az első bében 03. Vackor elbeszéli a szüleinek, hogy milyen az az első bé! 04. Vackor Csirió mókuskáról mesél a gyerekeknek 05. Zachár Zsófi megsúgja Vackornak. hogy van egy piros mackója 06. Vackor a táblánál, de csak tolmáccsal akar felelni 07. Vackor véletlen találkozása Vas Pistával és Kovács Vicuval 08. Maros Donka elpanaszolja Vackornak, hogy az ő neve tulajdonképpen Szilvia 09. Vackor iskolát kerül, de rettenetesen megbánja 10. Marci bácsi arra tanítja Vackort, hogy az életet komolyan vegye 11. Vackor lovagi szolgálata Zachár Zsófi védelmében Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 01. Egy piszén pisze kölyökmackó vígasságos napjairól Videó információk: Méret: 69,88 MB Hossz: 0:04:45 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: 1 760 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10573966/01._Egy_piszen_pisze_kolyokmacko_vigassagos_napjairol.mkv https://data.hu/get/10573967/02._Elso_nap_az_elso_beben.mkv https://data.hu/get/10573968/03._Vackor_elbeszeli_a_szuleinek_hogy_milyen_az_az_elso_be.mkv https://data.hu/get/10573969/04._Vackor_Csirio_mokuskarol_mesel_a_gyerekeknek.mkv https://data.hu/get/10573970/05._Zachar_Zsofi_megsugja_Vackornak._hogy_van_egy_piros_mackoja.mkv https://data.hu/get/10573971/06._Vackor_a_tablanal_de_csak_tolmaccsal_akar_felelni.mkv https://data.hu/get/10573973/07._Vackor_veletlen_talalkozasa_Vas_Pistaval_es_Kovacs_Vicuval.mkv https://data.hu/get/10573974/08._Maros_Donka_elpanaszolja_Vackornak_hogy_az_o_neve_tulajdonkeppen_Szilvia.mkv https://data.hu/get/10573975/09._Vackor_iskolat_kerul_de_rettenetesen_megbanja.mkv https://data.hu/get/10573976/10._Marci_bacsi_arra_tanitja_Vackort_hogy_az_eletet_komolyan_vegye.mkv https://data.hu/get/10573978/11._Vackor_lovagi_szolgalata_Zachar_Zsofi_vedelmeben.mkv
-
Mazsola és tádé (1969) 1. 2. 3. évad TVRip x264 HUN MKV
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
. Mazsola és tádé (1971) 2. évad TVRip x264 HUN MKV színes magyar bábfilmsorozat 10 perc rendező: Kende Márta író: Bálint Ágnes operatőr: Dobay Sándor díszlettervező: Lévay Sándor vágó: Ilosvay Katalin bábtervező: Bródy Vera Mazsola: Havas Gertrúd Tádé: Váradi Hédi Manócska: B. Kiss István Egérke: Kaszner Irén Menyus: Harkányi Endre Mazsola a kismalac váratlanul testvért kap. Mazsola éppúgy, mint a gyerekek, duzzogva és féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte, és az új jövevény között. Azután éppúgy, mint a gyerekek, megszereti kistestvérét, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor ő volt az egyetlenke. Epizód címek a linkekben: Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 0201. (09) Ó, az a kályhalyuk Videó információk: Méret: 116,86 MB Hossz: 0:08:11 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Összesített Bitráta: 1 993 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10573590/0201._09_O_az_a_kalyhalyuk.mkv https://data.hu/get/10573591/0202._10_Nem_felek.mkv https://data.hu/get/10573592/0203._11_Az_eszmenykep.mkv https://data.hu/get/10573593/0204._12_A_tiszteletjegy.mkv https://data.hu/get/10573594/0205._13_Lapulevel_koponyeg.mkv https://data.hu/get/10573595/0206._14_Volt_egyszer_egy_kismalac....mkv https://data.hu/get/10573596/0207._15_Tengeri_csata.mkv -
. A bárka - El barco 2011 1. évad TVRip VEB-DL XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, spanyol sci-fi sorozat 78 perc Készítették: RENDEZŐ: David Molina Encinas, Fernando González Molina, Jesús Colmenar, Sandra Gallego FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Iván Escobar, Álex Pina, Esther Martínez Lobato, Javier Reguilón ZENESZERZŐ: Iván Martínez Lacámara, Manel Santisteban OPERATŐR: David Arribas, Javier Castrejón, Fernando Teresa VÁGÓ: Raúl Mora, Verónica Callón, Manuela Díaz, Azucena Banos Szereplők: Ricardo Montero: Juanjo Artero Ulises Garmendia: Mario Casas Ainhoa Montero: Blanca Suárez Julia Wilson: Irene Montala De la Cuadra: Luis Callejo Salomé Palacios: Neus Sanz Luis Gamboa: Juan Pablo Shuk Buborék: Ivan Massagué Valeria: Patricia Arbúes Estela: Giselle Calderón Vilma: Marina Salas Andrés Palomares: Bernabé Fernández Ramiro: David Seijo Piti: Javier Hernández Sol: Albi Ribas TARTALOM: Mi járna a fejedben, ha egy napon arra ébrednél, hogy a Föld utolsó lakói közt vagy néhány utastársaddal együtt egy hajó fedélzetén, és a bolygó összes többi embere megmagyarázhatatlanul eltűnt volna? Amikor Genfben beindítanak egy részecskegyorsítót, hiba csúszik a rendszerbe, és a kutatók világméretű katasztrófát okoznak. Ezt csak egy maréknyi iskolás él túl, akik épp egy hajó fedélzetén utaznak az incidens idején. Most életük nagy kalandjának lehetnek részesei - összezárva egy 50 méter hosszú hajó fedélzetén, talán örökre. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD Videó információk: Méret: 700,38 MB Hossz: 1:17:58 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 092 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 151 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10578088/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578089/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578090/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578092/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578093/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578094/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578095/El.Barco.S01E01.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10578096/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578097/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578098/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578099/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578100/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578101/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578102/El.Barco.S01E02.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10578103/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578104/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578105/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578106/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578107/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578108/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578110/El.Barco.S01E03.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10578141/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578142/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578143/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578144/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578145/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578146/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578147/El.Barco.S01E04.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10578148/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578149/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578150/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578151/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578152/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578153/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578154/El.Barco.S01E05.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10578155/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578156/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578157/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578158/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578159/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578160/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578161/El.Barco.S01E06.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E07 rész: https://data.hu/get/10578288/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578289/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578290/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578291/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578292/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578293/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578294/El.Barco.S01E07.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E08 rész: https://data.hu/get/10578295/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578296/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578297/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578299/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578300/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578301/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578302/El.Barco.S01E08.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E09 rész: https://data.hu/get/10578303/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578304/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578305/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578306/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578307/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578308/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578309/El.Barco.S01E09.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E10 rész: https://data.hu/get/10578429/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578430/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578431/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578432/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578433/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578434/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578435/El.Barco.S01E10.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E11 rész: https://data.hu/get/10578436/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578437/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578438/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578439/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578440/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578441/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578443/El.Barco.S01E11.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E12 rész: https://data.hu/get/10578444/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10578445/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10578469/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10578470/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10578471/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10578472/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10578473/El.Barco.S01E12.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S01E13 rész: https://data.hu/get/10578474/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part01.rar https://data.hu/get/10578475/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part02.rar https://data.hu/get/10578476/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part03.rar https://data.hu/get/10578477/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part04.rar https://data.hu/get/10578478/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part05.rar https://data.hu/get/10578479/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part06.rar https://data.hu/get/10578480/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part07.rar https://data.hu/get/10578481/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part08.rar https://data.hu/get/10578482/El.Barco.S01E13.HUN.WebDL.XviD.part09.rar . A bárka - El barco 2011 2. évad TVRip VEB-DL XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, spanyol sci-fi sorozat 86 perc Készítették: RENDEZŐ: David Molina Encinas, Fernando González Molina, Jesús Colmenar, Sandra Gallego FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Iván Escobar, Álex Pina, Esther Martínez Lobato, Javier Reguilón ZENESZERZŐ: Iván Martínez Lacámara, Manel Santisteban OPERATŐR: David Arribas, Javier Castrejón, Fernando Teresa VÁGÓ: Raúl Mora, Verónica Callón, Manuela Díaz, Azucena Banos Szereplők: Ricardo Montero: Juanjo Artero Ulises Garmendia: Mario Casas Ainhoa Montero: Blanca Suárez Julia Wilson: Irene Montala De la Cuadra: Luis Callejo Salomé Palacios: Neus Sanz Luis Gamboa: Juan Pablo Shuk Buborék: Ivan Massagué Valeria: Patricia Arbúes Estela: Giselle Calderón Vilma: Marina Salas Andrés Palomares: Bernabé Fernández Ramiro: David Seijo Piti: Javier Hernández Sol: Albi Ribas TARTALOM: Mi járna a fejedben, ha egy napon arra ébrednél, hogy a Föld utolsó lakói közt vagy néhány utastársaddal együtt egy hajó fedélzetén, és a bolygó összes többi embere megmagyarázhatatlanul eltűnt volna? Amikor Genfben beindítanak egy részecskegyorsítót, hiba csúszik a rendszerbe, és a kutatók világméretű katasztrófát okoznak. Ezt csak egy maréknyi iskolás él túl, akik épp egy hajó fedélzetén utaznak az incidens idején. Most életük nagy kalandjának lehetnek részesei - összezárva egy 50 méter hosszú hajó fedélzetén, talán örökre. Epizódok: 1 No estamos solos 2 El oscuro visitante 3 La última balsa del Queen America 4 La tripas de Bobby el oso 5 Quién teme al lobo feroz 6 Camarón que se duerme... 7 Los pies en el cemento 8 La sirena 9 El cura y el Doctor Frankenstein 10 El extrano caso del pato Manolito 11 Una de fantasmas 12 Un barco en el espejo 13 Mentiras y cabaret 14 La noche de Reyes Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD Videó információk: Méret: 698,74 MB Hossz: 1:25:29 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 995 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 135 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: https://data.hu/get/10583477/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583478/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583479/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583480/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583481/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583482/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583483/El.Barco.S02E01.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E02 rész: https://data.hu/get/10583484/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583485/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583486/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583487/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583488/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583489/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583490/El.Barco.S02E02.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E03 rész: https://data.hu/get/10583491/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583492/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583493/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583494/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583495/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583496/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583497/El.Barco.S02E03.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E04 rész: https://data.hu/get/10583498/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583499/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583500/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583501/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583502/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583503/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583504/El.Barco.S02E04.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E05 rész: https://data.hu/get/10583903/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583904/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583905/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583906/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583907/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583908/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583909/El.Barco.S02E05.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E06 rész: https://data.hu/get/10583910/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583911/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583912/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583913/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583914/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583915/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583916/El.Barco.S02E06.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E07 rész: https://data.hu/get/10583917/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583918/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583919/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583920/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583921/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583922/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583923/El.Barco.S02E07.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E08 rész: https://data.hu/get/10583963/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10583964/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10583965/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10583966/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10583967/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10583968/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10583969/El.Barco.S02E08.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E09 rész: https://data.hu/get/10584042/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584043/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584044/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584045/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584046/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584047/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584048/El.Barco.S02E09.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E10 rész: https://data.hu/get/10584049/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584050/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584051/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584052/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584053/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584054/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584055/El.Barco.S02E10.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E11 rész: https://data.hu/get/10584056/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584057/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584058/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584059/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584060/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584061/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584062/El.Barco.S02E11.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E12 rész: https://data.hu/get/10584302/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584303/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584304/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584305/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584306/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584307/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584308/El.Barco.S02E12.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E13 rész: https://data.hu/get/10584309/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584310/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584311/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584312/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584313/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584314/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584315/El.Barco.S02E13.HUN.WebDL.XviD.part7.rar S02E14 rész: https://data.hu/get/10584316/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part1.rar https://data.hu/get/10584317/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part2.rar https://data.hu/get/10584318/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part3.rar https://data.hu/get/10584319/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part4.rar https://data.hu/get/10584320/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part5.rar https://data.hu/get/10584321/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part6.rar https://data.hu/get/10584322/El.Barco.S02E14.HUN.WebDL.XviD.part7.rar . A bárka - El barco 2011 3. évad HDTV XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, spanyol sci-fi sorozat 81 perc Készítették: RENDEZŐ: David Molina Encinas, Fernando González Molina, Jesús Colmenar, Sandra Gallego FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Iván Escobar, Álex Pina, Esther Martínez Lobato, Javier Reguilón ZENESZERZŐ: Iván Martínez Lacámara, Manel Santisteban OPERATŐR: David Arribas, Javier Castrejón, Fernando Teresa VÁGÓ: Raúl Mora, Verónica Callón, Manuela Díaz, Azucena Banos Szereplők: Ricardo Montero: Juanjo Artero Ulises Garmendia: Mario Casas Ainhoa Montero: Blanca Suárez Julia Wilson: Irene Montala De la Cuadra: Luis Callejo Salomé Palacios: Neus Sanz Luis Gamboa: Juan Pablo Shuk Buborék: Ivan Massagué Valeria: Patricia Arbúes Estela: Giselle Calderón Vilma: Marina Salas Andrés Palomares: Bernabé Fernández Ramiro: David Seijo Piti: Javier Hernández Sol: Albi Ribas TARTALOM: Mi járna a fejedben, ha egy napon arra ébrednél, hogy a Föld utolsó lakói közt vagy néhány utastársaddal együtt egy hajó fedélzetén, és a bolygó összes többi embere megmagyarázhatatlanul eltűnt volna? Amikor Genfben beindítanak egy részecskegyorsítót, hiba csúszik a rendszerbe, és a kutatók világméretű katasztrófát okoznak. Ezt csak egy maréknyi iskolás él túl, akik épp egy hajó fedélzetén utaznak az incidens idején. Most életük nagy kalandjának lehetnek részesei - összezárva egy 50 méter hosszú hajó fedélzetén, talán örökre. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN Videó információk: Méret: 823,06 MB Hossz: 1:20:41 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 295 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: https://data.hu/get/10601498/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601499/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601500/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601501/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601502/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601506/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601507/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601504/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601505/El.Barco.S03E01.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E02 rész: https://data.hu/get/10601537/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601538/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601539/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601540/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601541/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601542/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601543/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601544/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601545/El.Barco.S03E02.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E03 rész: https://data.hu/get/10601585/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601586/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601587/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601588/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601589/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601590/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601591/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601592/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601593/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part09.rar https://data.hu/get/10601594/El.Barco.S03E03.HDTV.XviD.HUN.part10.rar S03E04 rész: https://data.hu/get/10601644/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601645/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601646/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601647/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601648/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601649/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601650/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601651/El.Barco.S03E04.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E05 rész: https://data.hu/get/10601652/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601653/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601654/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601655/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601656/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601657/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601658/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601659/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601660/El.Barco.S03E05.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E06 rész: https://data.hu/get/10601661/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601662/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601663/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601664/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601665/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601666/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601667/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601668/El.Barco.S03E06.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E07 rész: https://data.hu/get/10601935/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601936/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601937/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601938/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601939/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601940/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601941/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601942/El.Barco.S03E07.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E08 rész: https://data.hu/get/10601943/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601944/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601945/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601946/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601947/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601948/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601949/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601950/El.Barco.S03E08.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E09 rész: https://data.hu/get/10601951/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601952/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601953/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601954/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601955/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601956/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601957/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601958/El.Barco.S03E09.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E10 rész: https://data.hu/get/10601961/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601962/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601963/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601964/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601965/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601967/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601968/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601969/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601970/El.Barco.S03E10.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E11 rész: https://data.hu/get/10601971/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601972/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601973/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601974/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601975/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601976/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601977/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601978/El.Barco.S03E11.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E12 rész: https://data.hu/get/10601979/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601980/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10601981/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10601982/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10601983/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10601984/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10601985/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10601986/El.Barco.S03E12.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E13 rész: https://data.hu/get/10601989/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10601990/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10601991/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10601992/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10601993/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10601994/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10601995/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10601996/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10601997/El.Barco.S03E13.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E14 rész: https://data.hu/get/10601998/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10601999/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10602000/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10602001/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10602002/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10602003/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10602004/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part7.rar https://data.hu/get/10602005/El.Barco.S03E14.HDTV.XviD.HUN.part8.rar S03E15 rész: https://data.hu/get/10602006/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part01.rar https://data.hu/get/10602007/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part02.rar https://data.hu/get/10602008/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part03.rar https://data.hu/get/10602009/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part04.rar https://data.hu/get/10602010/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part05.rar https://data.hu/get/10602011/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part06.rar https://data.hu/get/10602012/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part07.rar https://data.hu/get/10602013/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part08.rar https://data.hu/get/10602014/El.Barco.S03E15.HDTV.XviD.HUN.part09.rar S03E16 rész: https://data.hu/get/10684483/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part01.rar https://data.hu/get/10684484/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part02.rar https://data.hu/get/10684485/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part03.rar https://data.hu/get/10684486/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part04.rar https://data.hu/get/10684487/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part05.rar https://data.hu/get/10684488/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part06.rar https://data.hu/get/10684489/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part07.rar https://data.hu/get/10684490/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part08.rar https://data.hu/get/10684491/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part09.rar https://data.hu/get/10684492/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part10.rar https://data.hu/get/10684493/El.Barco.S03E16.HDTV.XviD.part11.rar
-
. Mazsola és tádé (1969) 1. évad TVRip x264 HUN MKV színes magyar bábfilmsorozat 10 perc rendező: Kende Márta író: Bálint Ágnes operatőr: Dobay Sándor díszlettervező: Lévay Sándor vágó: Ilosvay Katalin bábtervező: Bródy Vera Mazsola: Havas Gertrúd Tádé: Váradi Hédi Manócska: B. Kiss István Egérke: Kaszner Irén Menyus: Harkányi Endre Mazsola a kismalac váratlanul testvért kap. Mazsola éppúgy, mint a gyerekek, duzzogva és féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte, és az új jövevény között. Azután éppúgy, mint a gyerekek, megszereti kistestvérét, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor ő volt az egyetlenke. Epizód címek a linkekben: Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 0101. (01) Vigyük haza Videó információk: Méret: 167,53 MB Hossz: 0:11:45 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Összesített Bitráta: 1 992 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10573582/0101._01_Vigyuk_haza.mkv https://data.hu/get/10573583/0102._02_Tade_orra.mkv https://data.hu/get/10573584/0103._03_Hol_kicsi_hol_nagy.mkv https://data.hu/get/10573585/0104._04_Alvobaba.mkv https://data.hu/get/10573586/0105._05_A_sargarepa.mkv https://data.hu/get/10573587/0106._06_Az_a_nagyszaju.mkv https://data.hu/get/10573588/0107._07_Szerencsere_esik.mkv https://data.hu/get/10573589/0108._08_Hol_az_a_Tade-.mkv
-
Háború és béke - War & Peace 2016 S01 BDRip x264 HUN MKV (12)
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
Az 1. évad 6. része hozzáadva! EZZEL TELJES AZ ÉVAD! -
. Soko-Alpesi nyomozók - SOKO Kitzbühel 2001 12. évad TVRip Mp4 HUN (12) színes szinkronizált osztrák krimisorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Michael Zens, Gerald Liegel, Regina Huber, Markus Rosenmüller, Fabian Eder FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Martin Ambrosch, Hannes Wirlinger, Gabriele Sindler, Ralph Werner ZENESZERZŐ: Martin Grassl OPERATŐR: Viktor Ruzicka, Martin Stingl, Walter Kindler, Andreas Loev, Stefan Spreer PRODUCER: Helmut Dimko VÁGÓ: Daniela Padalewski-Junek Szereplők: Karin Kofler: Kristina Sprenger Gräfin Schönberg: Andrea L'Arronge Hannes Kofler: Heinz Marecek Kroisleitner: Ferry Oellinger Klaus Lechner: Andreas Kiendl TARTALOM: A lenyűgöző város Kitzbühel, az osztrák Alpok lábánál fekszik, egy érintetlen vidéken, amely rendkívüli hátteret biztosít a borzongató detektív történetek számára. A fiatal nyomozó csapat mellett, érdekes ötleteivel egy gourmet chef is segíti a nyomozást, de egy jól értesült grófnő - aki mindenkit ismer - is mindig ott van, ha segítségre van szükség. Az eredmény sok humor, szellemes, izgalmas és különleges történetek. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E01 Videó információk: Méret: 257,61 MB Hossz: 0:42:58 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 768 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 64.1 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S012E01 rész: https://data.hu/get/10566637/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E01.part1.rar https://data.hu/get/10566636/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E01.part2.rar https://data.hu/get/10566638/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E01.part3.rar S012E02 rész: https://data.hu/get/10566639/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E02.part1.rar https://data.hu/get/10566642/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E02.part2.rar https://data.hu/get/10566643/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E02.part3.rar S012E03 rész: https://data.hu/get/10566646/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E03.part1.rar https://data.hu/get/10566647/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E03.part2.rar https://data.hu/get/10566649/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E03.part3.rar S012E04 rész: https://data.hu/get/10566650/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E04.part1.rar https://data.hu/get/10566651/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E04.part2.rar https://data.hu/get/10566652/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E04.part3.rar https://data.hu/get/10566653/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E04.part4.rar S012E05 rész: https://data.hu/get/10566845/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E05.part1.rar https://data.hu/get/10566848/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E05.part2.rar https://data.hu/get/10566850/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E05.part3.rar S012E06 rész: https://data.hu/get/10566851/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E06.part1.rar https://data.hu/get/10566853/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E06.part2.rar https://data.hu/get/10566854/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E06.part3.rar https://data.hu/get/10566855/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E06.part4.rar S012E07 rész: https://data.hu/get/10566856/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E07.part1.rar https://data.hu/get/10566860/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E07.part2.rar https://data.hu/get/10566861/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E07.part3.rar https://data.hu/get/10566862/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E07.part4.rar S012E08 rész: https://data.hu/get/10566893/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E08.part1.rar https://data.hu/get/10566894/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E08.part2.rar https://data.hu/get/10566895/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E08.part3.rar https://data.hu/get/10566896/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E08.part4.rar S012E09 rész: https://data.hu/get/10566897/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E09.part1.rar https://data.hu/get/10566898/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E09.part2.rar https://data.hu/get/10566899/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E09.part3.rar https://data.hu/get/10566900/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E09.part4.rar S012E10 rész: https://data.hu/get/10566911/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E10.part1.rar https://data.hu/get/10566912/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E10.part2.rar https://data.hu/get/10566913/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E10.part3.rar S012E11 rész: https://data.hu/get/10566914/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E11.part1.rar https://data.hu/get/10566915/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E11.part2.rar https://data.hu/get/10566916/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E11.part3.rar S012E12 rész: https://data.hu/get/10566953/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E12.part1.rar https://data.hu/get/10566954/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E12.part2.rar https://data.hu/get/10566955/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E12.part3.rar https://data.hu/get/10566956/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E12.part4.rar S012E13 rész: https://data.hu/get/10566974/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E13.part1.rar https://data.hu/get/10566975/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E13.part2.rar https://data.hu/get/10566976/SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E13.part3.rar
-
. Dávid, a törpe - David the Gnome 1985 1. évad TVRip x264 HUN MKV (6) színes magyarul beszélő, 26 részes spanyol-portugál animációs sorozat, 25 perc rendező: Ernest Reid forgatókönyvíró: Ernest Reid, Claudio Biern Boyd producer: Micheline Charest David: José María Cordero Lisa: Matilde Conesa Swift: Ramón Langa Hooley: Paco Hernández Pat: Ángel Egido Dávid és felesége Lisa törpék, akik az erdő mélyén élnek, megértik az állatok nyelvét és az emberekkel szemben szoros viszonyt ápolnak a természettel. Dávid orvos és bajba került sérült állatokat gyógyít, ám gyakran útját állják a gonosz ördögök, akik mindig valami rosszban sántikálnak. Epizód címek a linkben! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete Videó információk: Méret: 343,81 MB Hossz: 0:24:00 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: 1 754 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10572325/David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete.part1.rar https://data.hu/get/10572326/David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete.part2.rar https://data.hu/get/10572327/David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete.part3.rar https://data.hu/get/10572328/David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete.part4.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10572329/David_a_torpe_S01E02_Egy_kis_varazslat.part1.rar https://data.hu/get/10572330/David_a_torpe_S01E02_Egy_kis_varazslat.part2.rar https://data.hu/get/10572331/David_a_torpe_S01E02_Egy_kis_varazslat.part3.rar https://data.hu/get/10572332/David_a_torpe_S01E02_Egy_kis_varazslat.part4.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10572333/David_a_torpe_S01E03_Az_olasz_kislany.part1.rar https://data.hu/get/10572334/David_a_torpe_S01E03_Az_olasz_kislany.part2.rar https://data.hu/get/10572335/David_a_torpe_S01E03_Az_olasz_kislany.part3.rar https://data.hu/get/10572336/David_a_torpe_S01E03_Az_olasz_kislany.part4.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10572337/David_a_torpe_S01E04_Az_ordog_bebi.part1.rar https://data.hu/get/10572338/David_a_torpe_S01E04_Az_ordog_bebi.part2.rar https://data.hu/get/10572339/David_a_torpe_S01E04_Az_ordog_bebi.part3.rar https://data.hu/get/10572340/David_a_torpe_S01E04_Az_ordog_bebi.part4.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10572341/David_a_torpe_S01E05_A_hazepites_titkai.part1.rar https://data.hu/get/10572342/David_a_torpe_S01E05_A_hazepites_titkai.part2.rar https://data.hu/get/10572343/David_a_torpe_S01E05_A_hazepites_titkai.part3.rar https://data.hu/get/10572344/David_a_torpe_S01E05_A_hazepites_titkai.part4.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10572345/David_a_torpe_S01E06_Az_eskuvo.part1.rar https://data.hu/get/10572346/David_a_torpe_S01E06_Az_eskuvo.part2.rar https://data.hu/get/10572347/David_a_torpe_S01E06_Az_eskuvo.part3.rar https://data.hu/get/10572348/David_a_torpe_S01E06_Az_eskuvo.part4.rar S01E07 rész: https://data.hu/get/10572349/David_a_torpe_S01E07_Zsuzsanna_suvege.part1.rar https://data.hu/get/10572350/David_a_torpe_S01E07_Zsuzsanna_suvege.part2.rar https://data.hu/get/10572351/David_a_torpe_S01E07_Zsuzsanna_suvege.part3.rar https://data.hu/get/10572352/David_a_torpe_S01E07_Zsuzsanna_suvege.part4.rar S01E08 rész: https://data.hu/get/10572353/David_a_torpe_S01E08_A_fekete_lo.part1.rar https://data.hu/get/10572354/David_a_torpe_S01E08_A_fekete_lo.part2.rar https://data.hu/get/10572355/David_a_torpe_S01E08_A_fekete_lo.part3.rar https://data.hu/get/10572356/David_a_torpe_S01E08_A_fekete_lo.part4.rar S01E09 rész: https://data.hu/get/10572357/David_a_torpe_S01E09_Toparti_kaland.part1.rar https://data.hu/get/10572358/David_a_torpe_S01E09_Toparti_kaland.part2.rar https://data.hu/get/10572359/David_a_torpe_S01E09_Toparti_kaland.part3.rar https://data.hu/get/10572360/David_a_torpe_S01E09_Toparti_kaland.part4.rar S01E10 rész: https://data.hu/get/10572361/David_a_torpe_S01E10_A_gyogyitas_muveszete.part1.rar https://data.hu/get/10572362/David_a_torpe_S01E10_A_gyogyitas_muveszete.part2.rar https://data.hu/get/10572363/David_a_torpe_S01E10_A_gyogyitas_muveszete.part3.rar https://data.hu/get/10572364/David_a_torpe_S01E10_A_gyogyitas_muveszete.part4.rar S01E11 rész: https://data.hu/get/10572365/David_a_torpe_S01E11_A_magikus_kes.part1.rar https://data.hu/get/10572366/David_a_torpe_S01E11_A_magikus_kes.part2.rar https://data.hu/get/10572367/David_a_torpe_S01E11_A_magikus_kes.part3.rar https://data.hu/get/10572368/David_a_torpe_S01E11_A_magikus_kes.part4.rar S01E12 rész: https://data.hu/get/10572369/David_a_torpe_S01E12_Kerti_mulatsag.part1.rar https://data.hu/get/10572370/David_a_torpe_S01E12_Kerti_mulatsag.part2.rar https://data.hu/get/10572371/David_a_torpe_S01E12_Kerti_mulatsag.part3.rar https://data.hu/get/10572372/David_a_torpe_S01E12_Kerti_mulatsag.part4.rar S01E13 rész: https://data.hu/get/10572373/David_a_torpe_S01E13_A_bajba_jutott_medve.part1.rar https://data.hu/get/10572374/David_a_torpe_S01E13_A_bajba_jutott_medve.part2.rar https://data.hu/get/10572375/David_a_torpe_S01E13_A_bajba_jutott_medve.part3.rar https://data.hu/get/10572376/David_a_torpe_S01E13_A_bajba_jutott_medve.part4.rar S01E14 rész: https://data.hu/get/10572377/David_a_torpe_S01E14_Varatlan_utazas.part1.rar https://data.hu/get/10572378/David_a_torpe_S01E14_Varatlan_utazas.part2.rar https://data.hu/get/10572379/David_a_torpe_S01E14_Varatlan_utazas.part3.rar https://data.hu/get/10572380/David_a_torpe_S01E14_Varatlan_utazas.part4.rar S01E15 rész: https://data.hu/get/10572381/David_a_torpe_S01E15_A_harom_kivansag.part1.rar https://data.hu/get/10572382/David_a_torpe_S01E15_A_harom_kivansag.part2.rar https://data.hu/get/10572383/David_a_torpe_S01E15_A_harom_kivansag.part3.rar https://data.hu/get/10572384/David_a_torpe_S01E15_A_harom_kivansag.part4.rar S01E16 rész: https://data.hu/get/10572455/David_a_torpe_S01E16_Kosztya_torpet_moresre_tanitjak.part1.rar https://data.hu/get/10572456/David_a_torpe_S01E16_Kosztya_torpet_moresre_tanitjak.part2.rar https://data.hu/get/10572457/David_a_torpe_S01E16_Kosztya_torpet_moresre_tanitjak.part3.rar https://data.hu/get/10572458/David_a_torpe_S01E16_Kosztya_torpet_moresre_tanitjak.part4.rar S01E17 rész: https://data.hu/get/10572459/David_a_torpe_S01E17_Nyuszimentes.part1.rar https://data.hu/get/10572460/David_a_torpe_S01E17_Nyuszimentes.part2.rar https://data.hu/get/10572461/David_a_torpe_S01E17_Nyuszimentes.part3.rar https://data.hu/get/10572462/David_a_torpe_S01E17_Nyuszimentes.part4.rar S01E18 rész: https://data.hu/get/10572463/David_a_torpe_S01E18_Hova_tunt_a_tejesasszony.part1.rar https://data.hu/get/10572464/David_a_torpe_S01E18_Hova_tunt_a_tejesasszony.part2.rar https://data.hu/get/10572465/David_a_torpe_S01E18_Hova_tunt_a_tejesasszony.part3.rar https://data.hu/get/10572466/David_a_torpe_S01E18_Hova_tunt_a_tejesasszony.part4.rar S01E19 rész: https://data.hu/get/10572467/David_a_torpe_S01E19_A_kotabla.part1.rar https://data.hu/get/10572468/David_a_torpe_S01E19_A_kotabla.part2.rar https://data.hu/get/10572469/David_a_torpe_S01E19_A_kotabla.part3.rar https://data.hu/get/10572470/David_a_torpe_S01E19_A_kotabla.part4.rar S01E20 rész: https://data.hu/get/10572471/David_a_torpe_S01E20_A_legykapok.part1.rar https://data.hu/get/10572472/David_a_torpe_S01E20_A_legykapok.part2.rar https://data.hu/get/10572473/David_a_torpe_S01E20_A_legykapok.part3.rar https://data.hu/get/10572474/David_a_torpe_S01E20_A_legykapok.part4.rar S01E21 rész: https://data.hu/get/10572475/David_a_torpe_S01E21_A_deneverek_megmentese.part1.rar https://data.hu/get/10572476/David_a_torpe_S01E21_A_deneverek_megmentese.part2.rar https://data.hu/get/10572477/David_a_torpe_S01E21_A_deneverek_megmentese.part3.rar https://data.hu/get/10572478/David_a_torpe_S01E21_A_deneverek_megmentese.part4.rar S01E22 rész: https://data.hu/get/10572479/David_a_torpe_S01E22_Mulatsag_a_malomban.part1.rar https://data.hu/get/10572480/David_a_torpe_S01E22_Mulatsag_a_malomban.part2.rar https://data.hu/get/10572481/David_a_torpe_S01E22_Mulatsag_a_malomban.part3.rar https://data.hu/get/10572482/David_a_torpe_S01E22_Mulatsag_a_malomban.part4.rar S01E23 rész: https://data.hu/get/10572483/David_a_torpe_S01E23_Ausztraliai_utazas.part1.rar https://data.hu/get/10572484/David_a_torpe_S01E23_Ausztraliai_utazas.part2.rar https://data.hu/get/10572485/David_a_torpe_S01E23_Ausztraliai_utazas.part3.rar https://data.hu/get/10572486/David_a_torpe_S01E23_Ausztraliai_utazas.part4.rar S01E24 rész: https://data.hu/get/10572487/David_a_torpe_S01E24_A_mergezett_farkas.part1.rar https://data.hu/get/10572488/David_a_torpe_S01E24_A_mergezett_farkas.part2.rar https://data.hu/get/10572489/David_a_torpe_S01E24_A_mergezett_farkas.part3.rar https://data.hu/get/10572490/David_a_torpe_S01E24_A_mergezett_farkas.part4.rar S01E25 rész: https://data.hu/get/10572491/David_a_torpe_S01E25_Egy_regi_jo_barat.part1.rar https://data.hu/get/10572492/David_a_torpe_S01E25_Egy_regi_jo_barat.part2.rar https://data.hu/get/10572493/David_a_torpe_S01E25_Egy_regi_jo_barat.part3.rar https://data.hu/get/10572494/David_a_torpe_S01E25_Egy_regi_jo_barat.part4.rar S01E26 rész: https://data.hu/get/10572495/David_a_torpe_S01E26_A_legmagasabb_hegycsucs.part1.rar https://data.hu/get/10572496/David_a_torpe_S01E26_A_legmagasabb_hegycsucs.part2.rar https://data.hu/get/10572497/David_a_torpe_S01E26_A_legmagasabb_hegycsucs.part3.rar https://data.hu/get/10572498/David_a_torpe_S01E26_A_legmagasabb_hegycsucs.part4.rar
-
Gyalogbéka 1985 1. évad TVRip H264 HUN MKV
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
Az 1. évad 9 - 10 rész hozzáadva! EZZEL A SOROZAT TELJES! Köszönöm a letöltéseket! -
Gálvölgyi Show 1998- tól Sorozat TVRip +VHSRip AVI + MKV (12)
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
Az 1. évad 76 - 77 rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL A SOROZAT BEFEJEZŐDÖTT! Köszönöm a letöltéseket! -
Szia! Nagyon sajnálom, hogy ezt a döntést kellett hoznom. Az MKV változat lett a tévéről levéve és én konvertáltam át AVI -ba. 8 Fórumra raktam ki, de egyetlen egy letöltés volt. Ezek szerint a Tiéd. Azt hiszem, megérted, hogy egy személyért nem tudom átkonvertálni, feltölteni a Datára és még körbe is raklni, ha van FormatFactory-d, azzal az MKV -ból egyszerűen tudod konvertálni AVI- ba. Üdv.: hsandor
-
Múmin - Moomin 1. évad 1990 TVRip XviD hun - japán (hiányos)
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
Az 1. évad a 21. részig hozzáadva a sorozathoz! Ezzel a sorozat befejeződött! -
Soko-Alpesi nyomozók - SOKO Kitzbühel 2001 11. évad TVRip Mp4 HUN (12)
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
A 11. évad 12 - 13 rész hozzáadva! Ezzel teljes a 11. évad! -
. Háború és béke - War & Peace 2016 S01 BDRip x264 HUN MKV (12) színes magyarul beszélő angol dráma minisorozat, 60 perc Készítették: rendező: Tom Harper forgatókönyvíró: Leo Tolstoy Andrew Davies zene: Martin Phipps Szereplők: Napoleon Bonaparte: Mathieu Kassovitz Pierre Bezukhov: Paul Dano Anna Mikhailovna Drubetskaya: Rebecca Front Boris Drubetskoy: Aneurin Barnard TARTALOM: "Lev Tolsztoj időtlen klasszikusa alapján készült ez a pazar minisorozat a Lifetime és a History Channel produkciójában olyan sztárok közreműködésével, mint Lily James (Hamupipőke), Paul Dano (Ifjúság), Jim Broadbent (Harry Potter-sorozat), Gillian Anderson (X-akták), Mathieu Kassovitz (Amélie csodálatos élete) és Brian Cox (X-Men 2.). A napóleoni háborúk idején játszódó hat részes film öt orosz nemesi család viszontagságairól mesél, kiknek élete a harcok hatására alapjaiban változhat meg. 1805-ben járunk, Oroszországban. Annak ellenére, hogy a cár háborúban áll Franciaországgal, az idealista Pierre Bezuhov, egy gazdag báró örököse nem csinál titkot abból, hogy szimpatizál Napóleonnal, és eme nézeteit Szentpétervárott nem nézik éppen jó szemmel. Közben Pierre jó barátja, Andrej Bolkonszkij ahelyett, hogy házasságra adná a fejét, inkább belép a hadseregbe, hogy a franciák ellen harcoljon. Miután alaposan kirúg a hámból barátjával, Anatolijjal, a szigorú elveket valló Vaszilij Kuragin herceg zabolátlan fiával, Pierre Moszkvába utazik, hogy előbb felkeresse Nyikolaj Iljics Rosztov grófot, akit húga, Natasa szeretne összeboronálni a kuzinjukkal, Szonjával, majd pedig meglátogatja haldokló apját. Mindent Pierre örököl, amivel alaposan magára haragítja a másik reménybeli örököst, Vaszilijt, kinek lánya, Jelena megpróbálja rábírni Pierre-t, hogy vegye el feleségül. Időközben Andrej Kutuzov hadvezér oldalán megütközik a franciákkal Ausztriában, és az ellenség fogságába esik. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 510,97 MB Hossz: 0:59:23 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesített Bitráta: 1 203 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10568313/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568314/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568315/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568316/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568317/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10568318/War.And.Peace.2016.S01E01.BDRip.x264.HUN.part6.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10568319/War.And.Peace.2016.S01E02.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568320/War.And.Peace.2016.S01E02.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568321/War.And.Peace.2016.S01E02.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568322/War.And.Peace.2016.S01E02.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568323/War.And.Peace.2016.S01E02.BDRip.x264.HUN.part5.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10568324/War.And.Peace.2016.S01E03.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568325/War.And.Peace.2016.S01E03.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568326/War.And.Peace.2016.S01E03.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568327/War.And.Peace.2016.S01E03.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568328/War.And.Peace.2016.S01E03.BDRip.x264.HUN.part5.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10568404/War.And.Peace.2016.S01E04.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568405/War.And.Peace.2016.S01E04.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568406/War.And.Peace.2016.S01E04.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568407/War.And.Peace.2016.S01E04.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568408/War.And.Peace.2016.S01E04.BDRip.x264.HUN.part5.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10568409/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568410/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568411/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568434/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568436/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10568437/War.And.Peace.2016.S01E05.BDRip.x264.HUN.part6.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10568438/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part1.rar https://data.hu/get/10568439/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part2.rar https://data.hu/get/10568440/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part3.rar https://data.hu/get/10568441/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part4.rar https://data.hu/get/10568443/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part5.rar https://data.hu/get/10568444/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part6.rar https://data.hu/get/10568445/War.And.Peace.2016.S01E06.BDRip.x264.HUN.part7.rar
-
Költözzünk lakókocsiba! - Going RV 2014 1. évad TVRip x264 HUN MKV
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
Az 1. évad 13 - 14 rész hozzáadva! Ezzel teljes a sorozat! -
Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 1-2-3 rész DVDRip XviD HUN
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
. Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 3 rész DVDRip XviD HUN (12) színes magyar dokumentumfilm 181 perc Készítették: rendező: Rockenbauer Pál író: Rockenbauer Pál operatőr: Stenszky Gyula Szereplők: Narrátor: Sinkó László TARTALOM: A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 1,36 GB Hossz: 3:01:04 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 963 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 103 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10561619/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part01.rar https://data.hu/get/10561620/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part02.rar https://data.hu/get/10561621/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part03.rar https://data.hu/get/10561622/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part04.rar https://data.hu/get/10561623/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part05.rar https://data.hu/get/10561624/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part06.rar https://data.hu/get/10561625/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part07.rar https://data.hu/get/10561626/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part08.rar https://data.hu/get/10561627/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part09.rar https://data.hu/get/10561628/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part10.rar https://data.hu/get/10561629/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part11.rar https://data.hu/get/10561630/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part12.rar https://data.hu/get/10561631/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part13.rar https://data.hu/get/10561632/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD.part14.rar -
. . A hegyi doktor - Újra rendel - (Der Bergdoktor) 3. évad 2008 HDTVRip x264 720p HUN MKV (12) színes magyarul beszélő német dráma tévéfilmsorozat hossza 45 perc Készítették: rendező: Axel de Roche, Ulrike Hamacher, Dirk Pientka, Esther Wenger forgatókönyvíró: Michael Baier, Stefani Straka, Philipp Roth, Manfred Kosmann zeneszerző: Jens Langbein, Robert Schulte-Hemming operatőr: Hartmut Lange, Stefan Ditner, Helmfried Kober vágó: Sabine Matula Szereplők: Dr. Martin Gruber: Hans Sigl Hans Gruber: Heiko Ruprecht Elisabeth Gruber: Monika Baumgartner Lilli Gruber: Ronja Forcher Dr. Lena Imhoff: Pia Baresch Dr. Roman Melchinger: Siegfried Rauch Susanne Dreiseitl: Natalie O'Hara Klara Hoffmann: Nike Fuhrmann Dr. Alexander Kahnweiler: Mark Keller Claudia Meinrad: Angela Ascher Peter Meinrad: Timothy Peach Christina Pagel: Mareike Fell Sebastian Wegner: Leander Lichti Nicole Schneider: Sophia Thomalla Nora Rahn: Patricia Aulitzky TARTALOM: Müncheni, Párizsi és New Yorki utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza az édesanyja születésnapjára, a szülőfalujába, a kis hegyi településre. Amikor azonban hazatér Ellmau-ba, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy az öccse felesége, Sonja váratlanul meghalt cserbenhagyásos autóbalesetben. Martin öccse, Hans és kislánya Lilli magára marad. Martin szeretné minél előbb látni unokahúgát, Lillit. Lilli megtudja nagyitól, hogy a testvérek, Martin és Hans mindketten szerelmesek voltak édesanyjába, Sonja-ba. Martin akkor Amerika, New York mellett döntött, Lilli papája, Hans pedig a gyönyörű Sonja mellett. Azonban az első nagy szerelem, az egészen más. Sok titkot rejt. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03 Videó információk: Méret: 737,66 MB Hossz: 0:43:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Összesített Bitráta: 2 349 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S03E01 rész: Két szék közt a... https://data.hu/get/10589330/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part01.rar https://data.hu/get/10589331/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part02.rar https://data.hu/get/10589332/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part03.rar https://data.hu/get/10589333/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part04.rar https://data.hu/get/10589334/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part05.rar https://data.hu/get/10589335/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part06.rar https://data.hu/get/10589336/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part07.rar https://data.hu/get/10589338/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part08.rar https://data.hu/get/10589337/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part09.rar S03E02 rész: Párbajok https://data.hu/get/10589378/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part01.rar https://data.hu/get/10589379/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part02.rar https://data.hu/get/10589380/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part03.rar https://data.hu/get/10589381/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part04.rar https://data.hu/get/10589382/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part05.rar https://data.hu/get/10589383/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part06.rar https://data.hu/get/10589384/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part07.rar https://data.hu/get/10589385/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E02.part08.rar S03E03 rész: Beperelve https://data.hu/get/10570381/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part1.rar https://data.hu/get/10570382/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part2.rar https://data.hu/get/10570383/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part3.rar https://data.hu/get/10570385/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part4.rar https://data.hu/get/10570386/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part5.rar https://data.hu/get/10570387/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part6.rar https://data.hu/get/10570388/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part7.rar https://data.hu/get/10570389/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E03.part8.rar S03E04 rész: Sorscsapás https://data.hu/get/10589449/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part01.rar https://data.hu/get/10589450/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part02.rar https://data.hu/get/10589451/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part03.rar https://data.hu/get/10589452/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part04.rar https://data.hu/get/10589453/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part05.rar https://data.hu/get/10589454/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part06.rar https://data.hu/get/10589455/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part07.rar https://data.hu/get/10589456/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E04.part08.rar S03E05 rész: Önzetlenül https://data.hu/get/10579459/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part1.rar https://data.hu/get/10579460/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part2.rar https://data.hu/get/10579461/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part3.rar https://data.hu/get/10579462/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part4.rar https://data.hu/get/10579463/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part5.rar https://data.hu/get/10579464/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part6.rar https://data.hu/get/10579465/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E05.part7.rar S03E06 rész: Az új rend https://data.hu/get/10579466/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part1.rar https://data.hu/get/10579467/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part2.rar https://data.hu/get/10579468/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part3.rar https://data.hu/get/10579469/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part4.rar https://data.hu/get/10579470/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part5.rar https://data.hu/get/10579471/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part6.rar https://data.hu/get/10579472/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part7.rar https://data.hu/get/10579473/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E06.part8.rar S03E07 rész: Veszélyes düh https://data.hu/get/10585786/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part1.rar https://data.hu/get/10585787/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part2.rar https://data.hu/get/10585788/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part3.rar https://data.hu/get/10585789/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part4.rar https://data.hu/get/10585790/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part5.rar https://data.hu/get/10585791/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part6.rar https://data.hu/get/10585792/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part7.rar https://data.hu/get/10585793/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E07.part8.rar S03E08 rész: Mindent vagy semmit https://data.hu/get/10585794/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part1.rar https://data.hu/get/10585795/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part2.rar https://data.hu/get/10585796/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part3.rar https://data.hu/get/10585797/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part4.rar https://data.hu/get/10585798/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part5.rar https://data.hu/get/10585799/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part6.rar https://data.hu/get/10585800/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E08.part7.rar S03E09 rész: Mély zuhanás https://data.hu/get/10585801/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part1.rar https://data.hu/get/10585802/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part2.rar https://data.hu/get/10585803/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part3.rar https://data.hu/get/10585804/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part4.rar https://data.hu/get/10585805/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part5.rar https://data.hu/get/10585806/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part6.rar https://data.hu/get/10585807/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E09.part7.rar S03E10 rész: Szívdobogás https://data.hu/get/10598116/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part01.rar https://data.hu/get/10598117/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part02.rar https://data.hu/get/10598118/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part03.rar https://data.hu/get/10598119/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part04.rar https://data.hu/get/10598120/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part05.rar https://data.hu/get/10598121/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part06.rar https://data.hu/get/10598122/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part07.rar https://data.hu/get/10598123/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part08.rar https://data.hu/get/10598124/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E10.part09.rar S03E11 rész: Vészleszállás https://data.hu/get/10598136/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part01.rar https://data.hu/get/10598137/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part02.rar https://data.hu/get/10598138/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part03.rar https://data.hu/get/10598139/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part04.rar https://data.hu/get/10598140/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part05.rar https://data.hu/get/10598141/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part06.rar https://data.hu/get/10598142/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part07.rar https://data.hu/get/10598143/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part08.rar https://data.hu/get/10598144/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E11.part09.rar S03E12 rész: A búcsú https://data.hu/get/10598221/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part01.rar https://data.hu/get/10598222/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part02.rar https://data.hu/get/10598223/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part03.rar https://data.hu/get/10598224/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part04.rar https://data.hu/get/10598225/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part05.rar https://data.hu/get/10598226/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part06.rar https://data.hu/get/10598227/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part07.rar https://data.hu/get/10598228/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part08.rar https://data.hu/get/10598229/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E12.part09.rar S03E13 rész: Szomorú ébredés https://data.hu/get/10598230/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part01.rar https://data.hu/get/10598282/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part02.rar https://data.hu/get/10598283/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part03.rar https://data.hu/get/10598284/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part04.rar https://data.hu/get/10598285/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part05.rar https://data.hu/get/10598286/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part06.rar https://data.hu/get/10598287/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part07.rar https://data.hu/get/10598288/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part08.rar https://data.hu/get/10598289/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E13.part09.rar S03E14 rész: Keserű igazság https://data.hu/get/10598303/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part01.rar https://data.hu/get/10598304/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part02.rar https://data.hu/get/10598305/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part03.rar https://data.hu/get/10598306/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part04.rar https://data.hu/get/10598307/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part05.rar https://data.hu/get/10598308/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part06.rar https://data.hu/get/10598309/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part07.rar https://data.hu/get/10598310/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part08.rar https://data.hu/get/10598311/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E14.part09.rar S03E15 rész: Bűn és bűnhődés https://data.hu/get/10604038/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part01.rar https://data.hu/get/10604039/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part02.rar https://data.hu/get/10604040/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part03.rar https://data.hu/get/10604041/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part04.rar https://data.hu/get/10604042/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part05.rar https://data.hu/get/10604043/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part06.rar https://data.hu/get/10604044/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part07.rar https://data.hu/get/10604045/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part08.rar https://data.hu/get/10604046/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E15.part09.rar S03E16 rész: Összetört remény https://data.hu/get/10604050/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part01.rar https://data.hu/get/10604051/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part02.rar https://data.hu/get/10604052/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part03.rar https://data.hu/get/10604053/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part04.rar https://data.hu/get/10604054/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part05.rar https://data.hu/get/10604055/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part06.rar https://data.hu/get/10604056/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part07.rar https://data.hu/get/10604057/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part08.rar https://data.hu/get/10604058/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E16.part09.rar
-
. A hegyi doktor - Újra rendel - (Der Bergdoktor) 3. évad 2008 TVRip (DivX 4 - Project Mayo DivX 4) HUN (12) színes magyarul beszélő német dráma tévéfilmsorozat hossza 44 perc Készítették: rendező: Axel de Roche, Ulrike Hamacher, Dirk Pientka, Esther Wenger forgatókönyvíró: Michael Baier, Stefani Straka, Philipp Roth, Manfred Kosmann zeneszerző: Jens Langbein, Robert Schulte-Hemming operatőr: Hartmut Lange, Stefan Ditner, Helmfried Kober vágó: Sabine Matula Szereplők: Dr. Martin Gruber: Hans Sigl Hans Gruber: Heiko Ruprecht Elisabeth Gruber: Monika Baumgartner Lilli Gruber: Ronja Forcher Dr. Lena Imhoff: Pia Baresch Dr. Roman Melchinger: Siegfried Rauch Susanne Dreiseitl: Natalie O'Hara Klara Hoffmann: Nike Fuhrmann Dr. Alexander Kahnweiler: Mark Keller Claudia Meinrad: Angela Ascher Peter Meinrad: Timothy Peach Christina Pagel: Mareike Fell Sebastian Wegner: Leander Lichti Nicole Schneider: Sophia Thomalla Nora Rahn: Patricia Aulitzky TARTALOM: Müncheni, Párizsi és New Yorki utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza az édesanyja születésnapjára, a szülőfalujába, a kis hegyi településre. Amikor azonban hazatér Ellmau-ba, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy az öccse felesége, Sonja váratlanul meghalt cserbenhagyásos autóbalesetben. Martin öccse, Hans és kislánya Lilli magára marad. Martin szeretné minél előbb látni unokahúgát, Lillit. Lilli megtudja nagyitól, hogy a testvérek, Martin és Hans mindketten szerelmesek voltak édesanyjába, Sonja-ba. Martin akkor Amerika, New York mellett döntött, Lilli papája, Hans pedig a gyönyörű Sonja mellett. Azonban az első nagy szerelem, az egészen más. Sok titkot rejt. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01 Videó információk: Méret: 741,06 MB Hossz: 0:43:49 Típus: AVI (DivX 4 - Project Mayo DivX 4) Felbontás: 960 x 540 pixel Bitráta: 2 224 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S03E01 rész: Két szék közt a... https://data.hu/get/10567196/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part1.rar https://data.hu/get/10567197/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part2.rar https://data.hu/get/10567198/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part3.rar https://data.hu/get/10567199/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part4.rar https://data.hu/get/10567200/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part5.rar https://data.hu/get/10567201/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part6.rar https://data.hu/get/10567202/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part7.rar https://data.hu/get/10567203/A_hegyi_doktor_-_Ujra_rendel_S3E01.part8.rar S03E02 rész: Párbajok XviD változat https://data.hu/get/10568850/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part1.rar https://data.hu/get/10568851/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part2.rar https://data.hu/get/10568852/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part3.rar https://data.hu/get/10568853/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part4.rar https://data.hu/get/10568854/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part5.rar https://data.hu/get/10568855/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part6.rar https://data.hu/get/10568856/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part7.rar https://data.hu/get/10568857/A.hegyi.doktor-Ujra.rendel.S03E02.part8.rar
-
Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 1-2-3 rész DVDRip XviD HUN
topic válaszolt hsandor témájában itt: Régebbi sorozatok (DL)
. Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 2 rész DVDRip XviD HUN (12) színes magyar dokumentumfilm 193 perc Készítették: rendező: Rockenbauer Pál író: Rockenbauer Pál operatőr: Stenszky Gyula Szereplők: Narrátor: Sinkó László TARTALOM: A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 1,37 GB Hossz: 3:13:02 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 896 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 103 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10561573/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part01.rar https://data.hu/get/10561574/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part02.rar https://data.hu/get/10561575/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part03.rar https://data.hu/get/10561576/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part04.rar https://data.hu/get/10561577/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part05.rar https://data.hu/get/10561578/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part06.rar https://data.hu/get/10561579/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part07.rar https://data.hu/get/10561580/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part08.rar https://data.hu/get/10561581/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part09.rar https://data.hu/get/10561582/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part10.rar https://data.hu/get/10561583/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part11.rar https://data.hu/get/10561584/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part12.rar https://data.hu/get/10561585/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part13.rar https://data.hu/get/10561586/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.2.1979.HUN.DVDRip.XviD.part14.rar -
. Gyalogbéka 1985 1. évad TVRip H264 HUN MKV színes, magyar ifjúsági filmsorozat, 30 perc Készítették: rendező: Fejér Tamás forgatókönyvíró: Petrovácz István operatőr: Bornyi Gyula dramaturg: Békés József Szereplők: Sztankay István (A diri) Bencze Ilona (Tanár) Földi Teri (Tanár) Margitai Ági (Tanár) Gieler Csaba (A Tinódi örs tagja) Réczei Tamás (A Tinódi örs tagja) TARTALOM: A Tinódi örs tagjai elhatározzák, hogy indián tábort szerveznek. Ez azonban nem megy simán. RÉSZLET A FILMBŐL: https://data.hu/get/10563448/Gyalogbeka.06Minta.Sorakozo.minden.mennyisegben.rar Epizód lista: Lázadás és bomba A kiásott csatabárd Táborvezető kerestetik Gyaloghonvéd jelentkezem Utazás szépséghibákkal Sorakozó minden mennyiségben Vannak még szabad indiánok Közbeszólnak az elemek Tornacsuka a sárban Kísértetek éjfélkor Epizódok leírása: Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Gyalogbeka.S01E01-Lazadas.es.bomba Videó információk: Méret: 294,26 MB Hossz: 0:29:28 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 204 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10563427/Gyalogbeka.S01E01-Lazadas.es.bomba.part1.rar https://data.hu/get/10563428/Gyalogbeka.S01E01-Lazadas.es.bomba.part2.rar https://data.hu/get/10563429/Gyalogbeka.S01E01-Lazadas.es.bomba.part3.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10563430/Gyalogbeka.S01E02-A.kiasott.csatabard.part1.rar https://data.hu/get/10563431/Gyalogbeka.S01E02-A.kiasott.csatabard.part2.rar https://data.hu/get/10563432/Gyalogbeka.S01E02-A.kiasott.csatabard.part3.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10563433/Gyalogbeka.S01E03-Taborvezeto.kerestetik.part1.rar https://data.hu/get/10563434/Gyalogbeka.S01E03-Taborvezeto.kerestetik.part2.rar https://data.hu/get/10563435/Gyalogbeka.S01E03-Taborvezeto.kerestetik.part3.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10563575/Gyalogbeka.S01E04-Gyalog.honved.jelentkezem.part1.rar https://data.hu/get/10563576/Gyalogbeka.S01E04-Gyalog.honved.jelentkezem.part2.rar https://data.hu/get/10563577/Gyalogbeka.S01E04-Gyalog.honved.jelentkezem.part3.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10563578/Gyalogbeka.S01E05-Utazas.szepseghibakkal.part1.rar https://data.hu/get/10563579/Gyalogbeka.S01E05-Utazas.szepseghibakkal.part2.rar https://data.hu/get/10563580/Gyalogbeka.S01E05-Utazas.szepseghibakkal.part3.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10563581/Gyalogbeka.S01E06-Sorakozo.minden.mennyisegben.part1.rar https://data.hu/get/10563582/Gyalogbeka.S01E06-Sorakozo.minden.mennyisegben.part2.rar https://data.hu/get/10563583/Gyalogbeka.S01E06-Sorakozo.minden.mennyisegben.part3.rar S01E07 rész: https://data.hu/get/10563584/Gyalogbeka.S01E07-Vannak.meg.indianok.part1.rar https://data.hu/get/10563585/Gyalogbeka.S01E07-Vannak.meg.indianok.part2.rar https://data.hu/get/10563586/Gyalogbeka.S01E07-Vannak.meg.indianok.part3.rar S01E08 rész: https://data.hu/get/10563587/Gyalogbeka.S01E08-Kozbeszolnak.az.elemek.part1.rar https://data.hu/get/10563588/Gyalogbeka.S01E08-Kozbeszolnak.az.elemek.part2.rar https://data.hu/get/10563589/Gyalogbeka.S01E08-Kozbeszolnak.az.elemek.part3.rar S01E09 rész: https://data.hu/get/10563590/Gyalogbeka.S01E09-Tornacsuka.a.sarban.part1.rar https://data.hu/get/10563591/Gyalogbeka.S01E09-Tornacsuka.a.sarban.part2.rar https://data.hu/get/10563592/Gyalogbeka.S01E09-Tornacsuka.a.sarban.part3.rar S01E10 rész: https://data.hu/get/10563593/Gyalogbeka.S01E10-Kisertetek.ejfelkor.part1.rar https://data.hu/get/10563594/Gyalogbeka.S01E10-Kisertetek.ejfelkor.part2.rar https://data.hu/get/10563595/Gyalogbeka.S01E10-Kisertetek.ejfelkor.part3.rar
-
. Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 1-2-3 rész DVDRip XviD HUN Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 1 rész DVDRip XviD HUN színes magyar dokumentumfilm 167 perc Készítették: rendező: Rockenbauer Pál író: Rockenbauer Pál operatőr: Stenszky Gyula Szereplők: Narrátor: Sinkó László TARTALOM: A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. A 3 DVD az alábbi területeket mutatja be: Zempléni hegyek között Gemenc 1. Gemenc 2. A Hernádtól a Sajóig Keresztül a Bükkön Bajától Tokajig - Gemenc 3. (Halászatok, vadászatok) Bajától Tokajig - Baja 1. (Lélek és szabadság) A Mátra gerincén Cserháti tájakon Bajától Tokajig - Baja 2. (Templomok, ősnyomtatványok, históriák) Bajától Tokajig - A hajósi pincesoron Barangolás a Börzsönyben A Pilisi Parkerdőben Bajától Tokajig - Elveszve, valahol Baja és Szeged között Bajától Tokajig - Szentes A Gerecse, a vörösmárvány hazája Bajától Tokajig - A Kőrösök vidékén A Vértes erdeiben Bodajktól Zircig a Bakonyban Bajától Tokajig - Vésztő Zirctől Nagyvázsonyig Bajától Tokajig - Berettyóújfalu Bajától Tokajig - Hajdúság 1.( Hajdúk között) A Balaton-felvidéken Sümegtől az Alpokaljáig Bajától Tokajig - Hajdúság 2. Bajától Tokajig - Tiszaeszlártól föl Szabolcsig Ősz az Alpokalján Bajától Tokajig - Utak a Felső-Tiszánál - 1. rész Bajától Tokajig - Utak a Felső-Tiszánál - 2. rész Bajától Tokajig - Utak a Felső-Tiszánál - 3. rész Bajától Tokajig - Géberjén Bajától Tokajig - Monok Bajától Tokajig - Bodrogkeresztúr (Utak erre-arra) Bajától Tokajig - Tolcsva Bajától Tokajig - Tokaj 1. (Az aszú legendája) Bajától Tokajig - Tokaj 2. (Szépség, jövő, jövőtlenség) Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 1,36 GB Hossz: 2:46:51 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 055 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 103 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10561552/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part01.rar https://data.hu/get/10561553/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part02.rar https://data.hu/get/10561554/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part03.rar https://data.hu/get/10561555/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part04.rar https://data.hu/get/10561556/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part05.rar https://data.hu/get/10561557/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part06.rar https://data.hu/get/10561558/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part07.rar https://data.hu/get/10561559/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part08.rar https://data.hu/get/10561560/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part09.rar https://data.hu/get/10561561/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part10.rar https://data.hu/get/10561562/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part11.rar https://data.hu/get/10561563/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part12.rar https://data.hu/get/10561564/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part13.rar https://data.hu/get/10561565/Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.1.1979.HUN.DVDRip.XviD.part14.rar
-
BBC - A fagy birodalma (Frozen Planet ) 2011 /1-6.rész / TVRIP XviD HUN színes,magyarul beszélő, angol természetfilm mini-sorozat 6 X 48 perc 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott Forgatókönyvíró: David Attenborough szerkesztő:Andy Metley,Mark Linfield producer:Vanessa Berlowitz Zene: George Fenton, Richard Fiocca Operatőr: Elissa Sursara, John Aitchison, Barrie Britton, Michael Kelem, Justin Maguire Narrátor: David Attenborough magyar hangja: Szersén Gyula A BBC forgatócsoport különleges sarkvidéki expedícióra invitálja a közönséget, amelyben olyan lélegzetelállító tájakra visznek el bennünket, amilyeneket talán soha életünkben nem fogunk látni a saját szemünkkel. A 6 részes sorozat az Északi-sark és az Antarktisz vadvilágát mutatja be. A sorozat minőségben hozza el képernyőnkre a megfagyott sarkvidéki vadont,amilyennek talán utoljára láthatjuk, mielőtt a globális felmelegedés visszavonhatatlanul megváltoztatja azt, minden más helynél nyilvánvalóbban bemutatva annak romboló hatását. A jég birodalmán a világ egyik legismertebb és legelismertebb természetfilmese, Sir David Attenborough kalauzolja végig a nézőt, narrátorként. Csodálatos tenger alatti felvételek, a magasból rögzített képek olyan nagy volumenűvé teszik e sorozatot, melyből ezidáig csak keveset láthatott a magyar nézőközönség. Epizódok: Utazás a sarkvidékekre Tavasz Nyár Ősz Tél Az utolsó határvidék Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.fagy.birodalma-2011-S01.E01 Videó információk: Méret: 441,14 MB Hossz: 0:48:08 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 127 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 141 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10534408/A.fagy.birodalma-2011-S01.E01.part1.rar https://data.hu/get/10534412/A.fagy.birodalma-2011-S01.E01.part2.rar https://data.hu/get/10534414/A.fagy.birodalma-2011-S01.E01.part3.rar https://data.hu/get/10534413/A.fagy.birodalma-2011-S01.E01.part4.rar https://data.hu/get/10534407/A.fagy.birodalma-2011-S01.E01.part5.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10534411/A.fagy.birodalma-2011-S01.E02.part1.rar https://data.hu/get/10534415/A.fagy.birodalma-2011-S01.E02.part2.rar https://data.hu/get/10534419/A.fagy.birodalma-2011-S01.E02.part3.rar https://data.hu/get/10534409/A.fagy.birodalma-2011-S01.E02.part4.rar https://data.hu/get/10534420/A.fagy.birodalma-2011-S01.E02.part5.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10534410/A.fagy.birodalma-2011-S01.E03.part1.rar https://data.hu/get/10534418/A.fagy.birodalma-2011-S01.E03.part2.rar https://data.hu/get/10534406/A.fagy.birodalma-2011-S01.E03.part3.rar https://data.hu/get/10534416/A.fagy.birodalma-2011-S01.E03.part4.rar https://data.hu/get/10534417/A.fagy.birodalma-2011-S01.E03.part5.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10534962/A.fagy.birodalma-2011-S01.E04.part1.rar https://data.hu/get/10534974/A.fagy.birodalma-2011-S01.E04.part2.rar https://data.hu/get/10534970/A.fagy.birodalma-2011-S01.E04.part3.rar https://data.hu/get/10534966/A.fagy.birodalma-2011-S01.E04.part4.rar https://data.hu/get/10534973/A.fagy.birodalma-2011-S01.E04.part5.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10534961/A.fagy.birodalma-2011-S01.E05.part1.rar https://data.hu/get/10534969/A.fagy.birodalma-2011-S01.E05.part2.rar https://data.hu/get/10534967/A.fagy.birodalma-2011-S01.E05.part3.rar https://data.hu/get/10534965/A.fagy.birodalma-2011-S01.E05.part4.rar https://data.hu/get/10534968/A.fagy.birodalma-2011-S01.E05.part5.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10534963/A.fagy.birodalma-2011-S01.E06.part1.rar https://data.hu/get/10534972/A.fagy.birodalma-2011-S01.E06.part2.rar https://data.hu/get/10534964/A.fagy.birodalma-2011-S01.E06.part3.rar https://data.hu/get/10534960/A.fagy.birodalma-2011-S01.E06.part4.rar https://data.hu/get/10534959/A.fagy.birodalma-2011-S01.E06.part5.rar
-
. Múmin - Moomin 1. évad 1990 TVRip XviD hun - japán (hiányos) színes magyar és japán hangal japán-finn-holland animációs-kaland-vígjáték 23 perc Kérésre, a kérő hiányosan is elfogadta! Rendező: Takuo Suzuki, Yorifusa Yamaguchi Rabbe Smedlund, Ulla Tapaninen, Samuli Edelmann, Timo Torikka, Tapio Hämäläinen A sorozat a Moomin-könyvekből vett felvételeket tartalmazza: a Finn Family Moomintroll (nyolc epizód), a Moominland Midwinter (három epizód), a Moominsummer Madness (három epizód), a Moominpappa (három epizód), a Moominpappa at Sea (két epizód) A gyűjteményből származó mesefilmek a Moominvalley mesékből (összesen öt epizód). Az eredeti sorozatban nagyjából húsz epizód és még több tucatnyi sorozat a Tove és a Lars Jansson Moomin képregényeinek történetein alapul. A többi epizód nem közvetlenül az eredeti forrásanyagon alapul. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Múmin 01 Videó információk: Méret: 316,10 MB Hossz: 0:23:25 Típus: AVI (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 616 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz A magyar hang a Duna tévé által készített szinkron! S01E01 rész: Tavasz a Múmin-völgyben https://data.hu/get/10556667/Mumin_01.part1.rar https://data.hu/get/10556668/Mumin_01.part2.rar https://data.hu/get/10556669/Mumin_01.part3.rar https://data.hu/get/10556670/Mumin_01.part4.rar S01E02 rész: A csodakalap https://data.hu/get/10556671/Mumin_02.part1.rar https://data.hu/get/10556672/Mumin_02.part2.rar https://data.hu/get/10556673/Mumin_02.part3.rar https://data.hu/get/10556674/Mumin_02.part4.rar S01E06 rész: Apró vendégek https://data.hu/get/10556675/Mumin_06.part1.rar https://data.hu/get/10556676/Mumin_06.part2.rar https://data.hu/get/10556677/Mumin_06.part3.rar https://data.hu/get/10556678/Mumin_06.part4.rar S01E07 rész: A bőrönd https://data.hu/get/10556679/Mumin_07.part1.rar https://data.hu/get/10556680/Mumin_07.part2.rar https://data.hu/get/10556681/Mumin_07.part3.rar https://data.hu/get/10556682/Mumin_07.part4.rar S01E08 rész: Csodakobold varázsereje https://data.hu/get/10556683/Mumin_08.part1.rar https://data.hu/get/10556684/Mumin_08.part2.rar https://data.hu/get/10556685/Mumin_08.part3.rar https://data.hu/get/10556686/Mumin_08.part4.rar S01E09 rész: https://data.hu/get/10556687/Mumin_09.part1.rar https://data.hu/get/10556688/Mumin_09.part2.rar https://data.hu/get/10556690/Mumin_09.part3.rar https://data.hu/get/10556691/Mumin_09.part4.rar S01E11 rész: A szárnyak https://data.hu/get/10556692/Mumin_11.part1.rar https://data.hu/get/10556693/Mumin_11.part2.rar https://data.hu/get/10556694/Mumin_11.part3.rar https://data.hu/get/10556695/Mumin_11.part4.rar S01E13 rész: Az utolsó sárkány a világon https://data.hu/get/10556696/Mumin_13.part1.rar https://data.hu/get/10556697/Mumin_13.part2.rar https://data.hu/get/10556698/Mumin_13.part3.rar https://data.hu/get/10556699/Mumin_13.part4.rar S01E15 rész: Horkica hercegnőnek hiszi magát https://data.hu/get/10556700/Mumin_15.part1.rar https://data.hu/get/10556701/Mumin_15.part2.rar https://data.hu/get/10556702/Mumin_15.part3.rar S01E16 rész: Találkozás földönkívüliekkel https://data.hu/get/10556703/Mumin_16.part1.rar https://data.hu/get/10556704/Mumin_16.part2.rar https://data.hu/get/10556705/Mumin_16.part3.rar https://data.hu/get/10556706/Mumin_16.part4.rar S01E18 rész: A faláda https://data.hu/get/10556707/Mumin_18.part1.rar https://data.hu/get/10556708/Mumin_18.part2.rar https://data.hu/get/10556709/Mumin_18.part3.rar S01E19 rész: A dzsungel https://data.hu/get/10556710/Mumin_19.part1.rar https://data.hu/get/10556711/Mumin_19.part2.rar https://data.hu/get/10556712/Mumin_19.part3.rar S01E20 rész: Az állatok megmentése https://data.hu/get/10556713/Mumin_20.part1.rar https://data.hu/get/10556714/Mumin_20.part2.rar https://data.hu/get/10556715/Mumin_20.part3.rar S01E21 rész: Vándor Délre megy https://data.hu/get/10556716/Mumin_21.part1.rar https://data.hu/get/10556717/Mumin_21.part2.rar https://data.hu/get/10556718/Mumin_21.part3.rar https://data.hu/get/10556719/Mumin_21.part4.rar
-
. Soko-Alpesi nyomozók - SOKO Kitzbühel 2001 11. évad TVRip Mp4 HUN (12) színes szinkronizált osztrák krimisorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Michael Zens, Gerald Liegel, Regina Huber, Markus Rosenmüller, Fabian Eder FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Martin Ambrosch, Hannes Wirlinger, Gabriele Sindler, Ralph Werner ZENESZERZŐ: Martin Grassl OPERATŐR: Viktor Ruzicka, Martin Stingl, Walter Kindler, Andreas Loev, Stefan Spreer PRODUCER: Helmut Dimko VÁGÓ: Daniela Padalewski-Junek Szereplők: Karin Kofler: Kristina Sprenger Gräfin Schönberg: Andrea L'Arronge Hannes Kofler: Heinz Marecek Kroisleitner: Ferry Oellinger Klaus Lechner: Andreas Kiendl TARTALOM: A lenyűgöző város Kitzbühel, az osztrák Alpok lábánál fekszik, egy érintetlen vidéken, amely rendkívüli hátteret biztosít a borzongató detektív történetek számára. A fiatal nyomozó csapat mellett, érdekes ötleteivel egy gourmet chef is segíti a nyomozást, de egy jól értesült grófnő - aki mindenkit ismer - is mindig ott van, ha segítségre van szükség. Az eredmény sok humor, szellemes, izgalmas és különleges történetek. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E01 Videó információk: Méret: 257,34 MB Hossz: 0:42:55 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 768 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 64.2 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S011E01 rész: https://data.hu/get/10554641/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E01.part1.rar https://data.hu/get/10554642/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E01.part2.rar https://data.hu/get/10554643/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E01.part3.rar S011E02 rész: https://data.hu/get/10554644/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E02.part1.rar https://data.hu/get/10554645/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E02.part2.rar https://data.hu/get/10554646/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E02.part3.rar https://data.hu/get/10554647/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E02.part4.rar S011E03 rész: https://data.hu/get/10554648/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E03.part1.rar https://data.hu/get/10554649/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E03.part2.rar https://data.hu/get/10554650/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E03.part3.rar S011E04 rész: https://data.hu/get/10554651/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E04.part1.rar https://data.hu/get/10554652/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E04.part2.rar https://data.hu/get/10554653/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E04.part3.rar S011E05 rész: https://data.hu/get/10554654/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E05.part1.rar https://data.hu/get/10554655/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E05.part2.rar https://data.hu/get/10554656/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E05.part3.rar S011E06 rész: https://data.hu/get/10554657/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E06.part1.rar https://data.hu/get/10554658/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E06.part2.rar https://data.hu/get/10554659/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E06.part3.rar S011E07 rész: https://data.hu/get/10554660/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E07.part1.rar https://data.hu/get/10554661/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E07.part2.rar https://data.hu/get/10554662/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E07.part3.rar S011E08 rész: https://data.hu/get/10554663/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E08.part1.rar https://data.hu/get/10554664/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E08.part2.rar https://data.hu/get/10554665/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E08.part3.rar S011E09 rész: https://data.hu/get/10554666/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E09.part1.rar https://data.hu/get/10554667/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E09.part2.rar https://data.hu/get/10554668/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E09.part3.rar S011E10 rész: https://data.hu/get/10554669/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E10.part1.rar https://data.hu/get/10554670/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E10.part2.rar https://data.hu/get/10554671/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E10.part3.rar S011E11 rész: https://data.hu/get/10554672/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E11.part1.rar https://data.hu/get/10554673/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E11.part2.rar https://data.hu/get/10554674/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E11.part3.rar S011E12 rész: https://data.hu/get/10554675/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E12.part1.rar https://data.hu/get/10554676/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E12.part2.rar https://data.hu/get/10554677/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E12.part3.rar S011E13 rész: https://data.hu/get/10554678/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E13.part1.rar https://data.hu/get/10554679/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E13.part2.rar https://data.hu/get/10554680/SOKO-Alpesi.nyomozok.S11E13.part3.rar