Jump to content
PirateClub.hu

tyll

Feltöltő
  • Pontszám

    3,193
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    47

Minden tőle: tyll

  1. 1949: Josef Mengele megérkezik Argentínába. Az egykori auschwitzi szörnyeteg orvos azt hiszi, különböző álneveken új életet kezdhet Buenos Airesben. Peron Argentínája befogadó, mindenki el akarja felejteni a nácik rémtetteit. A hajsza azonban folytatódik, az SS orvosnak menekülnie kell, először Paraguayba, majd Brazíliába. Álruhában vándorol rejtekhelyről rejtekhelyre, emészti a félelem, örökre elfelejtheti a nyugalmat… míg csak 1979-ben egy strandon utol nem éri a titokzatos halál. Hogyan tudott az egykori SS orvos harminc éven át mindig kicsúszni a hálóból? A Josef Mengele eltűnése alámerülés az árnyak legmélyére. Egykori nácik, Moszad ügynökök, bűnös asszonyok és operettdiktátorok népesítik be a fanatizmus, a reálpolitika, a pénz és a nagyravágyás uralta világot. Ebben az igaz tényeken alapuló regényben tanúi lehetünk Josef Mengele háború utáni vándorlásainak, dél-amerikai pokoljárásának,és feltárul a náci Németország megannyi titka is. Elgondolkodtató, megrázó olvasmány, alapmű. epub https://mega.nz/file/d1NVHSBS#OoUJC2ybcjVqz5J4oBwIEAsdAn0DorpjJ7X1bVhZKaA
  2. Mindnyájan ismerjük őt, gondolnánk. Hiszen sokan már gyermekkorukban találkoznak olyan köteteivel, mint A vadon szava, A beszélő kutya vagy Az éneklő kutya, a Tengeri farkas, az Északi odüsszeia vagy az Aranyásók Alaszkában. Esetleg ezek filmváltozataival. De valóban ismerjük-e a sokoldalú író minden arcát?Mert London keze alól a realista emberi drámák, valóságban gyökerező kalandregények mellett kerültek ki fantasztikus művek is, meglepően nagy számban. Elég A Vaspata disztópikus társadalomrajzára gondolni, az Ádám előtt hősére, aki az ősvilágba álmodja vissza magát, esetleg a Kóbor csillag kozmikus látomására.E kötet a szerző kevéssé ismert fantasztikus novellái közül válogat, és a témák a lehető legváltozatosabbak: az emberiséget elpusztító világjárvány; a saját fián könyörtelen kísérleteket végző őrült tudós; a csillagok közül érkezett tárgy, amit a tudatlan bennszülöttek istenként tisztelnek, de üzenetét fel nem foghatják. Találkozhatunk még többek közt a terrorizmus riasztó víziójával, a biológiai hadviselés rémképével, a láthatatlanság titkával, fiatalító szérummal és gyilkos sugárfegyverrel is.A modern SF szinte minden kelléke felvonul ezekben az írásokban, amelyek hiába születtek 100 évvel ezelőtt, a mai olvasók számára is páratlan izgalmakat tartogatnak. epub https://mega.nz/file/ZhsTTKKJ#KRwIau8P-cFUe9seWN_NQ1xr-mKkARngMr5ZPwg1H-I PDF https://mega.nz/file/Rt1xXaDJ#CVNVQm9Zo5Votf7gbGBcQAcEHqAbWSWjK0qU98qgQXQ
  3. Jonathan Strahan:Az év legjobb science fiction és fantasy válogatás 2020 A magyar olvasók körében is évek óta ismert Jonathan Strahan az alábbi kötettel új sorozatba kezd: a fantasztikus műfajok neves szakértője mostantól minden évben összegyűjti az elmúlt év legjobbnak ítélt science fiction-novelláit. Ebben a könyvben már befutott és még csak pályakezdő szerzők 2019-ben megjelent írásait olvashatjuk, amelyek nemcsak a zsáner legkiválóbb képviselőinek fantáziájáról tanúskodnak, hanem izgalmas látleletet is kínálnak korunkról. epub https://mega.nz/file/00NBVIiR#x-8TSvRsbSt5On4X8stfOX504gwwOJq3CpK2eV4-pDE
  4. "A történelem hajnalán… Ászon, Mükéné hercege atlantiszi rabszolgaságból menekül. Hajójával a messzi északra vitorlázik, a Yernik szigetére, hogy véres bosszút álljon lemészárolt rokonain. Vele tart Inteb, az építész, Egyiptom titkos tudományának őrzője. Amikor Ászon a sziget harcos törzseinek főnökévé lesz, segít neki felépíteni az egység és a hatalom szimbólumát, Stonehenge-et, hogy együtt szálljanak szembe a hatalmas ellenséggel: Atlantisszal…" epub https://mega.nz/file/VslEjYqI#lP6keqbj_BYPwEuVYc5qmJpPL59HpCpLwJ9DRDUGtTk mobi https://mega.nz/file/wkl0XIgJ#oJP4THc3n2FFNayfMejOjVqAgOdNLo9X-abbmAewzn4
  5. A Cég Robert Littellnek már akkor is tökéletes érzéke volt a kémjátszmákban rejlő feszültség és abszurditás érzékeltetéséhez, amikor első regényét, az A. J. Lewinter szökése című könyvet megalkotta. A New York Times egyik legismertebb kritikusa akkor azt írta Littell bemutatkozó regényéről: „Tökéletes műremek, évek óta az egyik legjobb hidegháborús történet, amit olvastam.” A dicséretek nem maradtak el Littell további könyvei esetén sem: „A kémtörténetírás csúcsa” (Washington Post), „Littell az amerikai Le Carré” (The New York Times). Regényei lapjain mindig a világot végveszéllyel fenyegető események zajlanak a háttérben, a színpadot pedig kémek népesítik be, akik állandóan a szemünk előtt vannak, ám sosem látjuk őket. A most teljes terjedelmében magyarul is megjelenő, tizenharmadik regényében Robert Littell a CIA – avagy a hogy a bennfentesek mondják: „a cég” – többgenerációs családregényét építi föl. Zseniális, titokzatos, kitalált és valós főhősei sok minden felfednek a bonyolult és rendkívüli hatalommal felruházott szervezet életének ötvenéves időszakáról. A történet középpontjában egy, a CIA-ba beépült kém utáni hajsza áll, mely hajszának részese a CIA, az MI5, a KGB és a Moszad is. E könyv olvasója a kémvilág útvesztőkkel teli, különös országába, a „névtelen dolgok erdejébe” kerül, miközben végigszáguldozza az egész világot: az ötvenes évek berlini támaszpontjától – ahol a hidegháború frontvonalának erői feszülnek egymásnak –, a szovjetek kubai Disznó-öbölben végrehajtott sikertelen amerikai partraszálláson és Afganisztánon át egészen a gorbacsovi puccsig. E történelmi utazás során olyan, kettős életük börtönébe rekedt kémek világa tárul elénk, akik egy erkölcstelen és szinte láthatatlan óriási ellenséggel szállnak szembe. Ugyanakkor a szerző „a cég” belső harcait is az olvasók elé tárja, újabb dimenzióval gazdagítva a kémek közötti halálos játszmát. A washingtoni íróasztalnál ülő kémelhárító ügynököket – köztük a rögeszmés James Jesus Angletont, akinek alakját egy létező személyről mintázta Littell – a bizalmatság tölti el a „terepen” dolgozó, leplezett tevékenységet folytató ügynökökkel szemben, akik között ott találjuk a Mágus néven ismert javíthatatlan és zseniális szabályszegőt, Harvey Torritit és tanítványát, Jack McAuliffe-ot, akit egyenesen a Yal Egyetem padjából szerveztek be, és aki élesen kénytelen megtanulni, mi az alku, és melyek az élet könyörtelen igazságai. Mialatt fokozatosan a szemünk elé tárul a CIA-nak e szemkápráztató anatómiája, nem kisebb dolgo forog kockán, mint a jövő, amely sokszor már holnapután ránk virrad. A Cég című könyv egy hosszú és sikeresen végigharcolt hidegháború fölötti ünneplés, egyben pedig egy korszak végét sirató elégia: a történelem tükörrengetege, szórakoztató meséje, utolsó szava. Mindemellett pedig egy olyan szakma számvetése, amelynek mindig van jövője.. epub https://mega.nz/file/k0MhjKJI#yZssnoxDuuTjxgUVxusP_HlTQwzqG-8L7CnBd79wB9w
  6. A második világháború előestéjén, 1938-ban SS-expedíció indul Tibetbe, hogy egy eltűnt titokzatos királyság, a Shambhala után nyomozzon. El is jutnak az elhagyatott városba, ahol egy ókori részecskegyorsító működik, amelyet a nácik pusztító fegyverként kívánnak bevetni, ezért szeretnék Németországba vinni. Az amerikai titkosszolgálat mindezt nem nézheti tétlenül.Hogyan fér meg egymással a hitleri Németország, a második világháborús Kína és Tibet, valamint napjaink Amerikája és Svájca? William Dietrich legújabb könyvében a Harmadik Birodalom rettentő világába csöppenünk. Himmler arra utasítja Kurt Raedert, a kiváló természettudóst, hogy menjen el Tibetbe, és kutassa föl az ősi árja gyökereket, nem mellesleg azt a hatalmas erőt, amelyről Shambala legendája beszél. Ám az amerikai hadvezetés sem tétlenkedik: a CIA elődje, az OSS azzal bízza meg a híres-hírhedt kalandort, felfedezőt, Benjamin Hoodot, hogy fusson versenyt a német expedícióval, tudja meg, mi után kutakodnak a nácik Tibetben, és hárítsa el a világméretű veszélyt. A regény egyik fő szála kettejük vesszőfutása, számos gyilkos fordulattal, és az elmaradhatatlan segítőkkel: életüket áldozó, szerelmes asszonyokkal, női pilótákkal és szerzetesnőkkel.Az 1938-as Európa és Amerika? Hiszen mindez ma már történelem. De akkor hogyan kerül a történetbe napjaink kvantumfizikája, a genfi részecskegyorsító, és a mit sem sejtő tipikus amerikai szingli, Rominy Pickett? Talán a mindent elsöprő szerelem köti a múlthoz? Vagy a kincsvadászat? Netán a hatalom utáni vágy?Ha az olvasó már ismeri a Dietrich-kalandregények (Hadrianus fala, Napóleon piramisai, A rosette-i kő, A dakotakód, A berber kalózok) világát, tudja, hogy a szerző valós, ám tisztázatlan történelmi tényeket fűz össze és egészít ki szertelen fantáziájával. Az eredmény pedig egy sodró lendületű, sok bájjal, humorral és érzelemmel fűszerezett, szórakoztató olvasmány. epub https://mega.nz/file/MwkiRY4L#F8YujvaCoxHNm6hpWg7KMZ3ydRHwoCXBbJRWrz0uhYM Azw3 https://mega.nz/file/Z0kSWSTL#0LK74jNeP_JTLP2olHiuZx4d_fn5l6oXzW_BgW4LqR4
  7. Azon a reggelen a világ újabb borzalomra ébredt. A halál ismét meglengette a kaszáját, hogy egyetlen suhintásával emberek életét vegye el. Ártatlanok tértek nyugovóra az éjszaka eljöttével, ám a reggelt már egyikük sem érhette meg.Egy briliáns agyú elmebeteg végzett velük, aki semmit sem bízott a véletlenre. Ki tehette ezt?Annyi már kezd bizonyossá válni, hogy a J.P. Harriet Alapítvány Kórház egyik köztiszteletben lévő orvosa áll a szörnyűségek hátterében. Valóban elmebeteg volt, vagy egyéb okok vezették?A válaszok még váratnak magukra, és az igazságot hamarosan megtudhatják, ha elolvassák ezt a lélegzetelállítóan izgalmas orvosi krimit. Epub https://mega.nz/file/k0sQTQqD#QwOdJrrlCQA19PKFTio7zMzNz3m76Z6mx-CJd3pAls8 Mobi https://mega.nz/file/o5dkATTL#gaBvkSla0BxT5k-zK6DwctkiXUtfynGpifI8DWQAvW0
  8. "Az Ezeregyéj olyan gazdag, olyan csodálatos, olyan mesés, "mintha az Ezeregyéjből lépett volna ki"... Olvasása felér egy egzotikus utazással. Hogy a felnőtt olvasóra is oly nagy a hatása, azt talán két oknak lehet tulajdonítani: egyrészt, hogy az emberen megszépült új életre hívja gyermekkori emlékeit, másrészt mert mégsem csak mese a szónak gyermeki értelmében, elbeszéléseinek nagyobb része regény és novella, minden meseszerű elem dacára mégis realista ábrázolása a mienktől különböző, színesebb és félelmetesebb világnak..." Szerb Antal Epub https://mega.nz/file/w0twlApC#axdWT1vOwEYKvGnH27jurdQl8kXbvqooN_J9o46TuVU
  9. EGY SZÉTTÖRT HOLD. EGY TITKOS TERV. EGY MINDENRE ELSZÁNT TOLVAJ. Orry Kent apja a kvadráns egyik leghírhedtebb szélhámosa, aki nagyívű csalásokkal veri át az Uradalom felsőosztálybeli családjait saját gyerekei segítségével. A legutóbbi melójuk is csupán hétköznapi átverésnek indul egy vagyont érő zsákmánnyal… ám Orry ezúttal eltér a precízen kidolgozott tervtől, és mellékesként ellop egy nyakéket is, ami óriási veszélybe sodorja őket. Ráadásul alig egy órára rá az átverés célpontjának, Delf grófjának egyetlen unokáját holtan találják, így Orrynak menekülnie kell egy olyan gyilkosság vádja elől is, amit nem ő követett el. Nem sokkal később kiderül, hogy az Orry által elkötött nyakéket a Repeszhold néhai titokzatos civilizációja készítette – és rengeteg befolyásos alak akarja magának, akik nem állnak meg egy gyilkosság után. Dominic Dulley bemutatkozó regénye klasszikus űropera a legjobb fajtából: egy fiatal tolvaj felejthetetlen kalandjáról szól, aki a Birodalmi Flotta mellett a kozmosz mindenre elszánt orgyilkosai és űrkalózai elől is menekül. Könnyed humorával és váratlan fordulataival a Repeszhold az utóbbi idők egyik legnépszerűbb angol debütálása a műfajban. epub https://mega.nz/file/clE1GagT#jGBiXUX5iVRH90byIscP0EiBuIat7DMEOKVm-N6YOAw Azw3 https://mega.nz/file/xgM3GQCB#jthv6ymzjFBG6omvR9TJp_OnRezm0Sa--TGk-2YAmzw
  10. A szamurájok, Japán rettenthetetlen és legyőzhetetlennek hitt harcosai nemcsak kiemelkedő szerepet töltöttek be az ország történelmének egy adott időszakában, de keménységükkel, kitartásukkal, becsületkódexükkel és a puszta megjelenésükkel számtalan emberre gyakoroltak hatást – és gyakorolnak egészen a mai napig. Kuroszava híres filmjében, A hét szamurájban állít emléket e dicső harcosoknak, de egészen más stílusú művekhez is inspirációul szolgáltak, gondoljunk csak Darth Vader alakjára a Csillagok háborúja-trilógiában. E katonai elit tagja volt Szaigo Takamori is, akinek egy letűnőben lévő kor utolsó kiemelkedő képviselőjeként komoly dilemmákkal kellett szembenéznie. Átmeneti korszakban élt, melynek során az addig zárkózott, feudális japán társadalom szélvészgyorsasággal vált a modern világ részévé. A hirtelen változások természetesen számtalan kérdést, problémát hoztak a felszínre mind a társadalom, mind az egyes ember életében. Szaigo, miközben büszkén képviselte a szamuráj ősök szellemiségét és életmódját, komoly ellentmondással találta magát szemben: noha mindvégig a császár hűséges szolgájaként érezte magát, mégis a lázadó sereg vezére lett. S ahogy maga a helyzet, úgy a rá adott válasza is egészen sajátos volt… John Man (A terrakotta hadsereg, A kínai nagy fal, Az írás története) könyve Szaigo Takamori kalandos, fordulatokban bővelkedő életének bemutatása mellett részletes képet fest az események történeti hátteréről, bepillantást enged a japán kultúrába, és elkalauzol minket a legfontosabb helyszínekre, hogy minél jobban megérthessük e különleges világ kivételes alakjának gondolkodását, indítékait és ideáljait. epub https://mega.nz/file/I1djFAJQ#VVpFCxoNtELOTjn0p_pGFaBY-TUfRKwrbbX324fGR-0 mobi https://mega.nz/file/N1chyCab#HrVyOGwBsLqs0Mefcs2hjh7-UAshB8gmyUzZ_jwRLgY
  11. Minette Walters ezzel a könyvével Edgar Allan Poe-díjat nyert. A szerzőnő több könyvével bizonyította már, hogy az angol klasszikus krimi feszültségteremtő erejét ragyogóan tudja ötvözni az amerikai krimi lélektani eszközeivel. Ennek az egészen különös regénynek a hőse Olive Martin, fiatal nő, akit anyja és leánytestvére meggyilkolásával, holttestük feldarabolásával vádolnak. A börtönben kapta a hátborzongató Testszobrász nevet. Ennyit tud róla kezdetben Rosalind Leight újságírónő, aki arra készül, hogy könyvet írjon az emberbőrbe bújt szörnyetegről. Iszonyatát újra és újra leküzdve egyetlenként beszélget a visszataszító küllemű lánnyal. Találkozásuk sorsszerű – örökre megváltoztat életeket. epub https://mega.nz/file/4xFRnapD#9U3LA7q5WYjcfwGKD4fugq-wEEiRs9SFnYXIX9E91N0
  12. Valerio Evangelisti: Rettegj, inkvizítor (Eymerich 4) Az 1354-es év nem várt megbízást hoz Nicolas Eymerich, Aragónia főinkvizítora számára. Királyát kell elkísérnie Szardínia szigetére, hogy leverjék korábbi szövetségesük, az Arboreai Judikátus uralkodójának lázadását. Alghero városának ostromakor aztán a főinkvizítor rémítő felfedezéseket tesz: a vizeket veszedelmes paraziták fertőzték meg, melyek az emberi szervezetben hatalmasra nőnek és gyötrelmes halált okoznak; a város alatti barlangokban pedig egy pogány istenséghez imádkozik a nép, hogy különös, kék fénysugarával gyógyítsa ki őket nyavalyáikból. A regény második történetszálában Wilhelm Reich osztrák pszichoanalitikus a náci üldöztetés elől külföldre menekülve folytatja kutatásait egy ősi kozmikus energia, az „orgon” után, amely hite szerint képes a legtöbb betegség gyógyítására. A harmadik szálon a közeljövő diktatórikus töredékállamokra hasadt Észak-Amerikájában három középiskolás fiút hatalomellenes szervezkedés vádjával száműzetésre ítélnek, és a rettegett Lazzaretto szigetre deportálnak. Itt a történések köre bezárul, és kezdetét veszi az igazi rettegés… Az Európa-díjas olasz szerző tízrészes regénysorozatának negyedik darabja minden eddiginél izgalmasabb utazásra hív időn és téren át, történelmünk valós eseményeiből építve fel a maga megdöbbentő, fantasztikus világát. epub https://mega.nz/file/Q4NUlLgD#FiMHnHrIg2OtYckKeHWIptlysa7Z8BHjd6QOIhNBCOA mobi https://mega.nz/file/0wVQ1ZQJ#3yKVbjgWoF1wPTovPtYria5uFcyWFp1B8mYRBBRfQ6U
  13. Joseph D. Pistone FBI-ügynök pályafutásának az addigi leghosszabb és legveszélyesebb fedett akcióját hajtotta végre, amikor ékszertolvajként, Donnie Brasco néven beépült a New York-i alvilágba. Évekkel az akció befejezése után úgy döntött, könyvet ír a maffiával kapcsolatos emlékeiről, a katonák, az üzletfelek, a „kormányosok” és a főnökök világáról. A Fedőneve: Donnie Brasco bemutatja a nagymenők igazi világát – széles tablót ad erkölcsi törvényeikről és árulásaikról, feleségeikről, barátnőikről és szeretőikről, tömött pénztárcájukról és piszkos üzleteikről. Dermesztő az a kép, amely bemutatja, milyen szabályok szerint működik a szervezett alvilág.Bizonyára sokan emlékeznek Johnny Depp és Al Pacino remeklésére az 1997-ben forgatott Fedőneve: Donnie Brasco című filmben. Az igaz történeten alapuló sztori sokadszor bizonyította be, hogy a valóság sokszor felülmúlja a fikciót, a képzeletet. Joseph D. Pistone különleges ügynök Donnie Brasco fedőnéven 1977-ben beépült az alvilág legveszélyesebb bűnözői közé. Húsz éven át gyűjtötte a bizonyítékokat a New York-i Bonanno családról, melyek végül több mint 200 vádemeléshez és több mint 100 ítélethez vezettek. A maffia 500000 dolláros vérdíjat tűzött ki Joseph D. Pistone fejére. A jelenleg titkos személyazonossággal, ismeretlen helyen élő ügynök négy kötetben meséli el életének nem mindennapi történetét. Az első kötetet archív fotók teszik még hitelesebbé, különlegesebbé. PDF https://mega.nz/file/pxUnUCIQ#k-QuIUz_OIET2FAx7K86bg0nmclhgDo5uyNqmOfPRyc Epub https://mega.nz/file/0tNFSCZR#76VHNlZdLGf8lH2ZWnln_VtIcRkYyfRGro6Zpjb61Ww Joseph d. Pistone: Donnie Brasco. A további folytatások egyben PDF formátumban: https://mega.nz/file/8xMQHRYD#np98NXaLPXe7_hum9C1EMCX4NhRBUK3-bHGpcGybOtg
  14. Az egész világ őrá figyelt: Percy Fawcett-tet, az utolsó viktoriánus fölfedezőt a Brit Királyi Földrajzi Társaság támogatta. 57 éves korában a világ elé tárta elképzelését, miszerint Amazóniában létezett egy hatalmas, elfeledett civilizáció, melyet Z-nek nevezett el. Saját fiát és annak egy barátját vitte magával, mert Fawcett mindenki másnál jobban tudta, mibe vág bele. Csak egy kisebb csoportnak van esélye életben maradni az őserdőben, túlélni a maláriát, a vérszívó bogarakat, a kannibálokat, megmenekülni az indiánok mérgezett nyilaitól, az éhezéstől és az őrülettől. Többé nem látták őket. David Grann újságíró a legenda nyomába eredt: kiadatlan kéziratokat és leveleket böngészett át, és megjárta az őserdőt is. Felfedezők érdekfeszítő naplóiból és saját kalandjaiból végül összerakta az amazóniai legendát és azoknak a megszállottaknak a történetét, akik az elveszett civilizáció után kutattak. A történetből Brad Pitt főszereplésével film készül. epub https://mega.nz/file/g5E23ZjD#tl6LvKO02UFLpAYV-H1TntSh2CXs6Eu8i7yPcMtCRa4
  15. A radarháborúnak ez a szinte regényes leírása két szálon fut; brit kommandó készül fel, hogy partra szálljon a Csatorna túlsó partján, Bruneval falu mellett, és megszerezze a németek Würzburg fedőnevű lokátorának egyes alkatrészeit. A szerző, a másik szálat követve, vissza-visszatekint: hogyan végezték kísérleteiket a harmincas években szinte párhuzamosan a brit és a német tudósok a rádiólokátor kifejlesztésén; a brit katonai hírszerzés milyen információkat szerzett a sorsdöntő „oslói jelentés”, sőt egy kínai tudós is látott valami furcsa készüléket Berlinben.Vannak nem mérhető mennyiségek. Így azután nem tudjuk megmondani, milyen és mekkora szerepe volt a brit radarnak a második világháború történetében, de az angliai csatát mindenképpen döntően befolyásolta. epub https://mega.nz/file/cscmEDBI#6Ox4xhUuz0MshotRpAO-L0DoianvAA86aVB52wS8lSQ
  16. Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták Az utolsó kelta – így is nevezték Robert E. Howardot, a fantasy-irodalom tragikusan korán elhunyt klasszikusát. Nem alap nélkül, hiszen nagy rajongója volt a kelta hősköltészetnek és történelemnek: nem csupán komoly tanulmányokat folytatott e témában, hanem a műveihez is gyakran merített innen ihletést. Nála azonban nem társult még ehhez az a fajta ezoterikus bágyadtság és túlfinomultság, ami később, a „new age”-mozgalom hatására jelentkezett a modern fantasztikumban. Az ő kelta hősei nyersek, vadak és duzzadnak az energiától, szeszélyeik és szenvedélyeik alvilági erejűek, borongós miszticizmusuk a vérrögös valóságban gyökerezik. Jó példa erre Fekete Turlogh, a vikingek ostora, aki ír főnökből lesz előbb magányos kitaszított, majd véres kezű kalózvezér és messzi tájak vándora; Cahal Ruadh O’Donnell, a trónjavesztett király, aki egy keserű szerelem emléke elől menekül egészen Jeruzsálemig a keresztény Szentföld történetének egyik legválságosabb időszakában; és Donald MacDeesa, a kardja pengéjéből élő felföldi skót, akit a pogányok ellen táplált gyűlölete sodor a legfélelmetesebb pogány hadúr szolgálatába. Az ő sötét, komor és gyakran tragikus kalandjaikból válogattunk össze az olvasó számára egy csokorra valót a Howard életművét feldolgozó sorozatunk jelen kötetében. "Howard írásai mögött valami sötét költészet húzódik meg: az álmok időtlen igazsága." – ROBERT BLOCH Epub https://mega.nz/file/sh1SkYwY#MmcM1kcL9DSLvUkXcWeZvNAClMMFTZPGkmdHa6HO6FM
  17. Benjamin Hartman, egy amerikai befektetési tanácsadó cég vezetője nagyon megörül, amikor Zürichben járva összetalálkozik rég nem látott egyetemista társával. Ezért aztán óriási meglepetés a számára, amikor az egykori barát fegyvert ránt, hogy megölje, s ezzel elkezdődik számára a szörnyű hajsza… epub https://mega.nz/file/tsN1VKra#RGme40b_uW5AFHe2O0MXhxwnVAyWF8MYBwl-f8Nyh9o
  18. A sötétség mélyén és A jó katona klasszikus szerzői egyesítették erőiket, hogy megálmodják az emberiség egyik lehetséges jövőjét. A történet főhőse, Arthur nemesi származású fiatalember, aki íróként szeretné megvalósítani önmagát, ám egyelőre csak a zsurnalisztaságig vitte. Találkozik azonban egy rejtélyes nővel, aki azt állítja magáról, hogy a negyedik dimenzióból jött, és végzetesen belészeret. Az emberek között egyre több „dimenzionista” bukkan föl, kikiáltják magukat civilizációnk örököseinek, és alattomos aknamunkával hozzálátnak a hatalomátvételhez. A nő Arthurt bábként rángatva kapaszkodik egyre magasabbra, és társaival együtt mind merészebb terveket szövögetnek. A fiatalember pedig mindent föláldoz azért, hogy az örökösök maguk közé fogadják. A 20. századi angol irodalom történetében kitüntetett helyet elfoglaló két szerző ezúttal az utópia területére merészkedve, szatirikus parabolában rántja le a leplet koruk maradi arisztokráciájáról, és az annak gyengéit kihasználó, feltörekvő alsóbb osztályokról. epub https://mega.nz/file/EosQkRrJ#-LUiZo6CCKT5vHLOAARDD6bOqX4_Hxh7g9X4XC3OC7E mobi https://mega.nz/file/59UjjCpI#oPfPlYMiZWgZRJ1ZJj8265OeXICFAHziSezbhgJ6J74
  19. Egy fényjelenség, amely a Holdtóban lakik valahol a csendes-óceáni szigetek egyikén. Teliholdas éjszakán indul embervadászatra. Epub https://mega.nz/file/1192VIZS#OXtuJLVb0yxJ5iPI8i9Yq67lIIx1Wi_UM0kBRlqiuK0
  20. A Jézus-videó Epub https://mega.nz/file/d4lhiI4K#SO4onKj7RNNfGg4yollCdwVnv-3pc8umdjLIjrGUFKc
  21. New York, a bűnös város. Az új kor Babilonja. Szenvedélyek és titkok. Ármányok és hazugságok. Vér és álmok. Többnyire régiek. Ám alkalmanként új álmok szállnak alá a neonfényes betonrengetegbe. Lidércálmok – angyalszárnyon.A rendhagyó köteteiről ismert, méltán népszerű szerző legújabb műve különös világba vezeti a vállalkozó kedvű olvasót. Földöntúli és nagyon is evilági érzelmek, indulatok csapnak össze, hús-vér emberek és fantomok vívnak élethalál-harcot e megkapó atmoszférájú, minden ízében borzongató könyvlapjain.Strieber remekműve a világpremierrel egyidőben lát napvilágot Magyarországon is. epub https://mega.nz/file/VtVnRKCY#6_Y7fcmoDVz_d5hOZNCGvdYtfwDF-VwblfT99fBUyD0
  22. Amikor egy idegen civilizáció küldötte érkezik a Földre, úti céljául a torontói Royal Ontario Museumot választja. A múzeum egyik munkatársával, Thomas Jerichóval lép kapcsolatba, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy Hollus, a pókszerű lény bolygónk történelmét jött tanulmányozni, párhuzamokat keresve más civilizációk sorsával. Nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, valamiféle kívülről rákényszerített rendezőelv nyomait kutatja a világegyetemben, más szóval Isten létének bizonyítékát. Az ateista Jericho saját kételyeivel küzdve segíti Hollus munkáját, de az egyre meggyőzőbb érveket mind nehezebben utasíthatja el. Vajon ha létezik Isten, mi a célja velünk, emberekkel? És érdemes-e egyáltalán kutatni szándékai után, hiszen az Ő útjai köztudottan kifürkészhetetlenek. Kanada legsikeresebb SF-szerzője a Lélekhullám után ezzel a regényével ismét a tudomány és a hit világának metszéspontjaira irányítja a reflektorfényt. Gondolatébresztő művét a megjelenését követő évben több díjra jelölték, és azóta is élénk vitákat generál olvasói körében. epub https://mega.nz/file/N5ljTa6Y#_GombTNckdT_vr_sfH3nl44_49WaxOducHgnAjcich4
  23. Tolvajkód (Jef Aiken 3.) Mark Russinovich harmadik regényében a nemzetek közötti küzdelemben harcoló, mondhatni politikai kiberterroristák (A nulladik nap, 2012), illetve globális kiberháború (A trójai faló, 2012) világából átlép a köztörvényes bűnözők terepére.Jeff Aikent ezúttal a New York-i tőzsde kéri fel szakértőnek, mert bizonyos jelek alapján arra következtetnek, hogy a rendszer a közhidelem ellenére támadható. Jeff nemcsak bebizonyítja, hogy lyukas a rendszer, hanem azt is felfedezi, hogy ezt néhány belső alkalmazott is kihasználja. Ezt követően fizikai és internetes támadások érik. Hogy tisztázza magát, Jeffnek meg kell keresnie a lopások elkövetőit. Ez nemcsak azért fontos, hogy igazolja ártatlanságát, hanem azért is, hogy megakadályozza több milliárd dollár virtuális elrablását – ami akár a világméretű pénzügyi rendszer összeomlását is okozhatja.Jeff ezúttal sem csak a számítógép előtt ülve harcol: társa, egy volt CIA-ügynök kemény fegyveres harcba keveredik az egyik São Paulo-i bandával, amelyet cheféje számítógépes rablóbandává fejleszt. A jól megszervezett támadás, amely a „sok kicsi sokra megy” elve alapján hatalmas hasznot hozott volna az elkövetőknek részben a mohóság, részben alkalmatlan ember bevonása, de nagyobb részt Jeff és az őt távolról segítő Daryl – akit a korábbi regényekből ismerünk – informatikai zsenialitása révén hiúsul meg.A virtuális és valóságos csatározások leírása mellett új szempont is megjelenik – az eddigiekben hősei és ellenfelei egyaránt morális indítékok szerint viselkedtek, még ha ezek a morálok más és más alapon álltak. Most a gazemberek tudatos bűnözők, de az ellenük folyó harcnak is vannak erkölcsi árnyékai. Mark bevezeti az olvasót a tőzsde, főleg az elektronikus részvénykereskedelem rejtelmeibe, egy olyan világba, amelyről mostanában sok hír jelenik meg, de a hétköznapi olvasó számára ismeretlen terület. epub https://mega.nz/file/hhMFAKgK#P-OQiHiguGjH53OCzg4Cgs04mmVhGlM_ynpgSXuPqS8 mobi https://mega.nz/file/90VTiATC#51kW6ceJJO1pEgEckO-fYk-w_Tz4Q5xCukw4zbyEuVY
  24. Nicolas Brysonnak, a Direktorátus nevű rejtélyes, kormányzati ellenőrzésen kívül álló titkosszolgálat mesterügynökének élete darabokra hullik. Tizenöt év sikeres szolgálat után eltávolítják az ügynökségtől, imádott felesége minden magyarázat nélkül elhagyja, nyomtalanul kivonul az életéből. Bryson a cserepekből megpróbál új életet összerakni, ám öt év múlva, amikor úgy tűnik, sikerült, felbukkan valaki, akitől megtudja, hogy annyiszor megsiratott, régi élete egyetlen hatalmas csalás volt. Másnak dolgozott, mint hitte, tizenöt év kemény munkája egészen más célt szolgált, mint szerette volna, felesége sem az volt, akinek tűnt, sőt ő maga is más, mint akinek kamaszkora óta hiszi magát. Bryson elindul hát, hogy felderítse, kik, milyen szervezet áll az egész létét megkérdőjelező csalás mögött, s eközben az addig megszokottnál is gyilkosabb veszélyekkel kell szembenéznie. Sötétben tapogatózva, lépésről-lépésre jut közelebb az igazsághoz, s amikor azt hiszi, célhoz ért, arról is kiderül, hogy csalás. Semmi és senki nem az körülötte, mint aminek, akinek látszik, csak egy biztos: kutatása hatalmas erőknek parancsoló, világméretű befolyásra törekvő emberek érdekeit sérti, akik mindent megtesznek azért, hogy félreállítsák az útból. A világot eközben minden korábbinál véresebb, értelmetlen terrorista merényletek rázzák meg. Mire rájön, mi a kapcsolat az egymástól látszólag független tények között, s mi köti őket saját életéhez, Bryson azt is megérti, mi az emberi szabadság, a magánélet autonómiája ellen szőtt Prométeusz-összeesküvés lényege. epub https://mega.nz/file/gg0ATCjA#saJk9Us4h07yIJY_flLcMJTHePPZ6IWDjkIoVNT0F1E mobi https://mega.nz/file/gwETSKTQ#J5DHCjG_70j6UqGe1gf8tS88ReCEDJJuWXNe_rnl0tg
  25. A halál mestere (Donovan Creed 1.) A halál mestere, Donovan Creed, az amerikai terrorelhárítás egykori bérgyilkosa most szabadúszóként dolgozik. Bár hajlik arra, hogy normális életet éljen, gyakran hullahegyeken gázol át: megfelelő összeg fejében lelkifurdalás nélkül hajlandó ártatlan embereket is meggyilkolni. A könnyű nőket és a sok pénzt kedvelő volt CIA-ügynök történetei olvasók millióit ejtették rabul világszerte. Izgalmas, fordulatos és spamelo krimi, tökéletes kikapcsolódás. epub https://mega.nz/file/B4lzVIRY#HjwX36mqmCoHMW7GiRV-O-AOKd5icYyiVgLeK9C65Mc mobi https://mega.nz/file/kkkCmIbS#gU9gnqqkwQcLhw9sZ6KJBbxe4IgBAT0D0TXLUw7WDKQ A halálos kisérlet (Donovan Creed 2.) Egy milliomos felajánl 100 ezer dollárt. Egy feltétele van: ha elfogadják, akkor meghal egy bűnös. A fiatal pár elfogadja a pénzt. Nem tudják, hogy ezzel a lépéssel egy halálos kísérlet részévé, és a milliomos szemében maguk is bűnözőkké válnak…Ha a következő ember is elteszi a pénzt, abban a pillanatban a milliomos őket végzi ki. A játék addig tart, míg nem akad valaki, aki visszautasítja az ajánlatot. Donovan Creed volt CIA-ügynök és bérgyilkos végrehajtóként részt vesz a milliomos kegyetlen játszadozásában. Gyilkos munkája közben csak arra vágyik, hogy boldogan éljen szerelmével, Kathleennel és örökbe fogadott lányukkal, Addie-vel. Egy leszámolás azonban váratlan fordulatot hoz: Creed háromévnyi kómába zuhan, s ébredés után új arccal, új személyiséggel kell a régi életét folytatnia…John Locke akciódús krimijét több mint egymillióan olvasták világszerte. Kihagyhatatlan! epub https://mega.nz/file/po9kQSID#2MjfE8CJEMMFpjdkusBCBrLEVDfTeQcLAWL0AOOJiL8 mobi https://mega.nz/file/Mhk0lSqJ#xHP-8eP5f6LwTahbgG-2k5X6PAjIY6R2qODq7iP1hv4 Mentsük meg Rachelt! (Donovan Creed 3.) A tökéletesnek tűnő reggel hirtelen rémálommá változik… A számítógépzseni Sam Case a vagyonát nem épp tisztességes eszközökkel szerezte. Kifejlesztett egy zseniális programot, amellyel a pénzmozgás nyomai eltüntethetőek a hatóságok elől. A páratlan lehetőséget kihasználva több alvilági ügyféltől kap megbízást. Sam beleszeret a gyönyörű Karen Vogelbe, az együtt töltött éjszaka után azonban fenekestül felfordul az élete. Feleségét, Rachelt elrabolják, és egy bérgyilkos arra kényszeríti, hogy válasszon Rachel vagy a szeretője között. Akit visszautasít, az meghal. Sam Case mindent megtesz, hogy kiderítse, mi történik körülötte, de ebben a játszmában semmi nem az, aminek látszik… John Locke harmadik Donovan Creed-krimije lehengerlően izgalmas, fordulatos. epub https://mega.nz/file/E0lkka5S#keS8tJuplnLz6UC6usIHIOmjKuUD--2gCniQrYnl8mA mobi https://mega.nz/file/RgkgUIRb#Y6GcZf9z8GGYqzVhgA1iKDTEfHdvlcPY4ZwZmLtb22g Most és akkor (Donovan Creed 4.) Donovan Creed, a volt CIA bérgyilkos és szeretője, a szexi Rachel a gengszterektől lopott milliókból utazgatnak és élvezik az élet minden percét. A floridai St. Alban's valódi turistaparadicsom lehetne, négyezer éves ősi indián történelme, portyázó kalózai, kocsmái és cápái érdekesek lehetnének az idelátogatóknak. A városon azonban immár háromszáz éve átok ül: a fiataljai elmenekülnek, a vállalkozásai tönkremennek, a polgárai megkeserednek. Itt telepszik le ideiglenesen Creed és Rachel. Bár Creed már csak nyugalmat szeretne, nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy beleássa magát a város rejtélyes múltjába. 1710-ben Jack Hawley kalózkapitány szerződést kötött a város vezetőségével. A város megszegte az egyezséget, ám egy fiatal lány felajánlja magát, és a város gyáva lakói elfogadják az áldozatát. A kalózkapitány viszont elátkozta a várost. És ez az átok napjainkban is pusztít… John Locke, a bestseller szerző új krimije lebilincselően izgalmas utazás a múltban! epub https://mega.nz/file/Zp0gnQ7T#X1UbkwgpNBUyWYAIk8jLfSFSbgXvJB0hyqV9Cg5qZPc mobi https://mega.nz/file/BlUVDQyL#J3DepFHFiLPe2vilAS5cwGhjLhqAJPISQt0AyxnmVXw
×
×
  • Create New...