-
Pontszám
3,193 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
47
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: tyll
-
A második, úgynevezett „nyílt” tnop háború olyan gyorsan ért véget, ahogy elkezdődött, köszönhetően a Rosine bázishajó merész hadjáratának, mely a tnop főbolygót vette célba. A meglepetésszerű támadással túszul ejtett bolygóval kikényszerített béketárgyalások nem csak az ellenségeskedéseket szüntették be, hanem megalapozták a két faj, az emberek és a tnopok békés egymás mellett élését, politikai, gazdasági és kulturális kapcsolataik kiépítését s a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködést. A kölcsönös engedmények hajtóereje az a soha ki nem mondott remény volt, hogy az együttélés pozitív hatásai ellensúlyozni tudják majd a mélyben lappangó ellentéteket, s fokozatosan felszámolják mindazokat a csoportokat és eszméket, amik potenciális veszélyt jelentenek két hasonló fejlettségű és erejű faj létére. Cherubion Kiadó 2006 epub https://mega.nz/file/A0NX2R7Q#kOyTkhxZcTjOBZQmKFctXqEhkesPt_aGL5jvWYumLDo
-
Pillangóvá változó szeretők; tulajdon lelkét kereső robot; cigarettafüstként kavargó, teremtő lehelet; kapcsolatfelvétel az ismert univerzum peremén; az Első Magyar Igazságosztó és Bűnüldöző Egylet története – az SFmag, a legolvasottabb hazai online fantasztikus magazin Hugo-, Sturgeon- és World Fantasy díjas novellák közül válogat, nagy öregektől és utóbbi években befutott szerzőktől, külföldiektől és magyaroktól egyaránt. Tíz novella a fantasztikus irodalom legjavából! epub https://mega.nz/file/B8NFHAxJ#QIjDmQWqowhG2enj--phCXhCBJDA-xmdvvb64Le4b64
-
Szörnyeteg a hajtóműben „Az isteneknek nem a vér a fontos, hanem maga a cselekedet. A világ körforgásának fenntartása múlik az áldozaton. Akiknek a vér és a hús kell csupán, azok az emberekre akaszkodó démonok és szörnyek. Minótaurosznak nem azért áldoztak szüzeket Kréta szigetén, hogy a nap felkeljen vagy az elvetett búza terméssé érjen. Neki hús és vér kellett. Nem isten volt, csak egy szörnyeteg. Akárcsak a mi lényünk a hajtóműben. Itt, a Mithrason.” A Mithras a világ leghatalmasabb emberalkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani. Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül… epub https://mega.nz/file/Ul1GXSqJ#JkQG_7s84k1xxevuTnbcINlZO2l82KF_70tO1iq8jTA mobi https://mega.nz/file/w1cDEaTY#VOX3GUWtCGuZev9wScikCsf6wPWTRU6vrE6MKS0LCeA A beavatás szertartása Húszezer fényévnyire a Földtől David Whist és fia az első telepesek magányos életét éli egy paradicsomi bolygón. Annak idején többen érkeztek ide, ám a törékeny idill egyszer csak megbomlott. Volt, aki hazatért, David felesége pedig hirtelen, megmagyarázhatatlan módon életét vesztette. Halálának okára azóta sem derült fény, pedig most már sürget az idő, mert tizennégyezer újabb telepes közeledik, akiknek biztonsága, sőt élete múlik azon, hogy megfejtik-e a bolygó titkait. Vajon a primitív őslakóké valóban csak egy egyszerű természeti nép? És mi rejtőzhet a beavatás szertartása mögött? Az egyre feszültebb helyzetben félő, hogy előbb-utóbb előkerülnek a fegyverek, és e távoli gyarmaton megismétli magát a cseppet sem dicső földi történelem.A háromszoros Zsoldos Péter-díjas szerző, 2007 legjobb európai SF-írója érzelmekkel teli, drámai mesét sző két, éles ellentétben álló világ találkozásáról, és a közöttük rekedt mindennapi emberekről. epub https://mega.nz/file/F4kBiJqS#34F5mBwS4m_Uh3cORk3oVwIdsj8C-KFJggEchd40ydk Azw3 https://mega.nz/file/ohMUzZJY#OKBeuU2GboL9Bse3bs-dcV675zKlz6yrjLRtTBVFAIg A láthatatlan város A budapesti bérházak málló vakolatú lakásaiban, baljós pincéinek mélyén különleges emberek élnek, a kihalt aluljárókban, romos gyárterületeken elképesztő dolgok esnek meg, a környező pilisi rengeteg pedig félelmetes szertartásoknak szemtanúja – ez egy másik, egy ismeretlen város, ahol néha még a fizika törvényei sem érvényesek. Amikor e novellák írója beköltözik hetedik kerületi albérletébe, sorsa gyökeres fordulatot vesz: felfedez egy ijesztő, mágikus birodalmat. Napról napra új alakokat ismer meg – jósokat, mágusokat, tündéreket és magát a Halált is –, és alámerül e valószínűtlenül valóságos világ életébe. Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró eddig háromszor kapta meg a legjobb magyar SF-műért járó Zsoldos Péter díjat, idén pedig Koppenhágában az Európai Science Fiction Társaság Európa legjobb SF írójának választotta. Művei jelentős részét Anthony Sheenard néven publikálta. epub https://mega.nz/file/chECmQxT#w1on89nGEnsRMKN3A5vWFk3y65aAqvzLCxsTxJQkvg4
-
Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik.Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik.Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Epub https://mega.nz/file/og0hyCgC#vM8meeWLSvfAfFYnSwycxbe1gXu9dxAQtgN9f0ITMJQ Mobi https://mega.nz/file/d89VyShD#cWFYGnyKdoCHlQaE3tkOfCv2ht4j7AIqcSl-v4EnjS0
-
Köztudott, hogy a Mount Everest első hivatalosan elismert „legyőzői” Edmund Hillary és Tenzing Norgay voltak, 1953-ban. Ám természetesen nem ők voltak az elsők, akik ezzel kísérleteztek. George Mallory, aki annak idején Anglia legjobb hegymászói közé tartozott, az 1920-as években többször is megpróbált feljutni a világ tetejére. Utolsó kísérlete során, 1924 júniusában azonban neki és társának, Sandy Irvine-nak nyoma veszett. Utoljára a csúcstól nem is olyan messze látták őket, ezért adódott a kérdés, vajon elérték-e a csúcsot, mielőtt odavesztek. 1999-ben aztán rábukkantak Mallory holttestére 8220 méteres magasságban. Mindabból, amit nála találtak, megpróbálták rekonstruálni a két hegymászó életének utolsó óráit, és megválaszolni a fenti kérdést. A könyvből megismerhetjük Mallory életrajzát, a Mount Everestet megcélzó expedíciók mindennapjait, és nagy általánosságban a hegymászással járó megpróbáltatásokat. A két szerző két vonalon halad: egyrészt az 1924-es tragédiáig vezető utat, másrészt a holttest megtalálásának körülményeit taglalják. Olvasmányos, jól követhető stílusban írnak, ennek hála a kötetet tényleg nehéz letenni. Epub https://mega.nz/file/8hEwBBBR#TdbjJDKjZQfTyjHCn4dT8VBzPOKGLmHRQznOmOs9YHE
-
„Amennyiben elfogadja az ajánlatunkat, többé soha nem láthatja a családját, sem a jelenlegi barátait. A hozzátartozói úgy fogják tudni, hogy meghalt…” A beavatkozásokat Washington támogatásával végzik, szigorú titoktartás mellett – és utána a pácienseket senki sem látja. Egy balszerencsés napon azonban Susan McCullogh, a hírneves Borg-Harrison kutatólaboratórium fiatal neurológus kinyit egy olyan ajtót, aminek zárva kellett volna lennie. Az ajtó mögött pedig rábukkan minden idők legborzalmasabb orvosi kísérletének termékeire. A lány élete ettől a pillanattól fogva rémálommá válik, és rá kell döbbennie, hogy az ő sorsa is meg van pecsételve. Mert ha rajtakapják, őt is egy hordágyra fogják kötözni és begurítják a műtőbe. Onnan pedig eddig még mindenki abba a szobába került. Abba a szobába, ahonnan még senki sem szökött meg… Epub https://mega.nz/file/hpE1kZrS#bTKkfUS2XpL8ueJkSbTg-SD36eT4mAuTB2oB7EsS71M
-
mega.nz Robert Masello könyvei
topic válaszolt tyll témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Robert Masello: A Jekyll-rejtély Az 1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el. A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hírhedt londoni gyilkos, Hasfelmetsző Jack személyazonosságát. A ládában a napló mellett egy titokzatos üvegcsében lapulnak a gonoszt megidéző elixír utolsó cseppjei. Aki megissza, mágikus erő birtokába kerül… A kristálymeth labort működtető Spirith banda ördögei és Rafe küzdelmében vajon a londoni pszichopata szelleme vagy a természet szeretete és a szerelem kerekedik felül? Epub https://mega.nz/file/J5UTlLYY#PYekr5ypc_pb-be2_U3o3Ciy3WLOki5EdyKpJRa1K7Q -
Mi különbözteti meg Sherlock Holmest az ő béketűrő barátjától, dr. Watsontól – és tőlünk? Mitől válik Sherlock Holmes kimagasló detektívvé, aki olyan bűnügyeket is megold, amelyek dr. Watson számára csak utólag egyértelműek? Szolgálatba állíthatunk-e valaha egy keveset mi „watsonok" Holmes kivételes gondolkodási képességeiből; nem feltétlenül azért, hogy bűntényeket tárjunk fel, hanem hogy könnyebben nézzünk szembe a munkahelyi és az otthoni kihívásokkal? A könyv pszichológus szerzője, Maria Konnikova szerint a válasz igen. A szerző a Holmes-történetekből kiemelt szórakoztató idézetekkel mutatja be, miként testesíti meg Arthur Conan Doyle magándetektívje a jelenben élő tudatosságot, és bebizonyítja, hogy ez az aktív mentális beállítottság a sikerének kulcsa. Egy kevés gyakorlással mindnyájan bevethetjük ezeket a technikákat, hogy megoldjuk a bonyolult problémákat és fejlesszük a kreativitásunkat. A könyv jó néhányat felfed a nagy detektív módszereiből, és egyúttal útmutatót kínál ahhoz, hogy hatékonyabbá tegyük az elménket. epub https://mega.nz/file/U8dgmKyL#sNt7Rr78Qt_BzwhwpMMoZph9JER6DmGt2NfBuBezK8k
-
A Kelet és a Nyugat között folytatódik a titkosszolgálatok háborúja, ezúttal a mindenség legtitokzatosabb és legfélelmetesebb frontján: az emberi tudatban! Sikerül-e a szovjet titkosszolgálat, a KGB embereinek egy fantasztikus új felfedezés segítségével befolyásolniuk az amerikai elnök agyműködését…Dr. Xénia Petrovna Serbatov – egy szovjet kutatónő, akinek találmánya Nobel-díjat érdemelne, ha nem ez lenne a KGB legféltettebb titka: az emberi agy kívülről való, észrevehetetlen befolyásolása… Iván Fedorov – a KGB főnök mindent megtesz, hogy visszafordítsa országa hanyatló szerencséjét. Manipulálni akarja az amerikai elnök agyát, ezzel megmentve a Szovjetuniót az összeomlástól… Az elnök – józanságával és nyugalmával karriert csinált, de a KGB kiszagol valamit, amit felhasználhat ellene… Dr. Art Bennington – idegsebész, s mellesleg a CIA ügynöke. Őrlődik az amerikai titkosszolgálat bürokráciájában, mígnem felfedez egy elképesztő szovjet tervet.. epub https://mega.nz/file/o09AELja#wSbTTXvP4hv2AVSBaUvtCHd2_plzkkMQAKRsuC-UdaA mobi https://mega.nz/file/1tNETTKJ#73kjLoIgRIF-vbFp3VUjzbp46yzFSgPcX1bEUbaKh_E
-
mega.nz Jasper Fforde: A Jane Eyre eset I-II (Thursday Next I-II)
topic válaszolt tyll témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Egy regény rabjai (Thursday Next 2) Jasper Fforde kitűnő második regényében folytatódik a Jane Eyre esetben elkezdődött ötletgazdag, fordulatos és elképesztően eredeti irodalmi kaland – ismét a találékony és rettenthetetlen irodalmi zsaru, Thursday Next főszereplésével. Mivel élete szerelmét, Tedet nemlétezővé teszi a korrupt Góliát Konszern, Thursday kénytelen beállni a regényeken belül működő rendőrség, a Juriszfikció kötelékébe, ahol is kiképzőt és társat kap Dickens Szép remények című regényének szereplője, a férfigyűlölő Miss Havisham személyében. Miután elsajátítja új szakmájának csínját-bínját, Thursday vakmerő kirándulást tesz Poe A holló című versében, fejest ugrik Kafka és Austen műveibe, de még Beatrix Potter egyik mesekönyvében is akad dolga. Fergeteges kalandjai során életveszélyes véletlen egybeesések célpontjává válik, hitelesítenie kell egy gyanús körülmények között felbukkant új Shakespeare-darabot, és ha ez nem volna elég, meg kell akadályoznia, hogy a föld összes élőlénye egyik napról a másikra ragacsos, rózsaszínű zselévé váljon… epub https://mega.nz/file/BlUH0Q4K#gUcJBgSQNtjFzqTLPMvTcxMUGxfbV0WKy4KXI4yz7yQ mobi https://mega.nz/file/s9FXSIQR#SUYEV1P_2ueuiPg5d8N3MdB32KkVFzA3wAM11roQ87g -
„…a földet anarchia dúlja szét, vérszín ártatlanság áldozata megfúl.” – W. B. Yeats Berlin, 1989. Miközben a város a fal leomlásának eufóriájában ég, Miriam Winter haldokló édesapját, Henryket ápolja. A férfi a gyógyszerektől kábán egy bizonyos Friedát szólongat, és amikor nyugtatgatni próbálja, Miriam egy auschwitzi tetoválást fedez fel a karórája szíja alatt. Apja rejtélyes múltja után kutakodva az anyja holmijai között elrejtve a ravensbrücki koncentrációs tábor egyenruháját fedezi fel, többtucatnyi belevarrt levéllel, amelyeket Frieda írt Henryknek. Ezekben a levelekben tárul fel a „nyúl-lányok” története, azoké a fiatal női foglyoké, akiken kísérleteket végeztek a táborban. Miriam szó szerint sorról sorra fejti fel Henryk szívének immár több mint ötvenéves titkát. E különleges nők bátorságából és kitartásából erőt merítve, Miriam is elkezdi lebontani a saját maga köré épített falakat. Mert a remény mindent túlél, a legsötétebb időket is. „Szívbe markoló, félelmetes, mégis reményt adó olvasmány.” – Jill Mansell, a Minden ezen múlik? című könyv szerzője I.P.C. könyvek 2020 epub https://mega.nz/file/toFm1ZQJ#wYl-Iy-mMgYbLwSWsuS8h2g23QQKepMNm8t8hW3q_jU mobi https://mega.nz/file/0x8UmaiY#-c1XLcNrjS0_vnQY9yFz4RHp9IbmUVjw_eJs-uD2Ykk
-
Titkok, melyeket csak egy gyilkosság tisztázhat Nora vonatra száll Londonban, hogy meglátogassa vidéken élő nővérét. De ezúttal nem várja őt az állomáson, ahogy eddig mindig. Így egyedül megy Rachel házához és mikor belép az ajtón, ráeszmél, hogy testvére gyilkosság áldozata lett. A zaklatott Nora maga kezd a gyilkos utáni kutatásba. Rachelt korábban már megtámadták. A rendőrök akkori tehetetlensége és részvétlensége miatt, már nem tud hinni a nyomozókban. Egyre kísértik a gyilkosságot övező titkok, a szálak összekuszálódnak. Veszélybe kerül ő maga is és már nem is tudja, vadász-e vagy űzött vad. Ahogy félelmei rögeszmévé fejlődnek, megváltozik, rá sem lehet ismerni – ahogy arra a Rachelre sem, akit Nora nyomozása felderít. Flynn Berry írása egy figyelemre méltó rajt, egy rendkívüli, új szerző első regénye. Egy a magával lélektani dráma a két nővér különleges kapcsolatáról, egymás iránti feltételek nélküli szeretetéről. Folyamatos meglepetésekkel festi meg a sötét múlt félelmetes erejét, a gyász torzító hatalmát. A lány a vonaton és a Holtodiglan rajongóinak – The New York Times EDGAR – DÍJAS regény „Izgalmas cselekménye magával ragad az első oldaltól kezdve.” – The Huffington Post „Magához láncoló és meglepő.” – The New York Times Book Review epub https://mega.nz/file/ZtNF0YKS#ESRXQcbZWKkbC4XCLTp0kWUqtSE9c4Ol7iZLDClGvVo mobi https://mega.nz/file/VsNFzJwR#_UiaR_ajhNqAVPtvytsGsRG9ZhUwwXURpNDf9qDtcNo
-
mega.nz Jean Hanff Korelitz: Tudhattad volna
tyll posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Jean Hanff Korelitz regényében egy házassági tanácsadónak rá kell ébrednie, hogy tökéletes élete délibáb… Grace Reinhart Sachs olyan életet él, amilyet mindig is áhított. Minden idejét a férjének, az előkelő kórházban dolgozó gyermekonkológusnak, a fiuknak, Henrynek és a hozzá terápiára járó pácienseinek szenteli. Hamarosan megjelenik a könyve, a Tudhattad volna, amelyben ostorozza a nőket, amiért nem hallgatnak az ösztöneikre, és arra tanítja őket, higgyenek az első megérzésüknek, amikor megismernek egy férfit. Azonban néhány héttel a könyv megjelenése előtt óriási törés keletkezik az életében: egy erőszakos halál, egy eltűnt férj és az oly régóta ismert férfi hűlt helyén egy sor rettenetes felismerés. Az egyre növekvő és a nyilvánosság érdeklődését is felkeltő katasztrófa nyomán Grace-t megrettenti, mennyire nem hallgatott a saját tanácsára. Kénytelen felszámolni az addig megszokott életét, és újat építeni maga és a fia számára. Jean Hanff Korelitz az Admission (Felvétel), az Interference Powder (A beavatkozópor) című gyermekregény, valamit három korábbi mű, a The White Rose (A fehér rózsa), a The Sabbathday River (A szombati folyó) és az A Jury of Her Peers (Majd dönt az esküdtszék) írónője. Megjelentek írásai többek között a Vogue-ban, a Real Simple-ben, a More-ban, a Newsweekben és a Travel & Leisure utazási magazin családi rovatában. A könyvből az HBO készített filmsorozatot Hugh Grant-tel, Nicole Kidman-nel, és Donald Sutherland-del. epub https://mega.nz/file/A10kSJSS#Q2gvWpXjxeZ3vijpGUIzBGf1ilUkW7gyDSo67aTY8hM mobi https://mega.nz/file/so8GSAwb#XUotzUvtlxCf3-3hJVOLi2gZ9QXFM9EUKfLqI9Rhn9I -
1978-ban a Colorado Springs-i (Colorado állam) közösség növekedést tapasztalhatott a Ku-Klux-Klan (KKK) tagságának létszámában. Az egyik férfi, aki vállalta a kihívást és fellépett a város uralmának átvételére törő szervezet ellen, Ron Stallworth rendőrnyomozó volt. Elindított egy fedett nyomozást a Klánon belül, a tagjává vált, sőt rövid ideig Duke, a klánvezér testőreként szolgált, végül pedig felkérést kapott a Colorado Springsben működő részleg vezetői tisztének betöltésére. A nyomozás és az események iróniája: Stallworth fekete bőrű férfi. A művelet során megvívta a szükséges politikai harcokat a rendőrségen belül, hogy sikeresen ki tudja húzni ezt a „fullánkot”. A fekete klántag elmeséli, hogyan győzte le ezeket az akadályokat, és milyen módon érte el ezt a szinte hihetetlen eredményt. epub https://mega.nz/file/U5VWzTKY#iP7Os-K8Yz0PlWpEl9lvt9om2anMj6Vjv1Fl2D8bo0s mobi https://mega.nz/file/EoEE0JKS#I738L6GoZLFw2nOIE9Wj5Sa7exK_k7t2pS9uMC8nwDc
-
Larry Niven: Történetek az ismert és ismeretlen űrből Rajongói fordítás, fülszöveget nem találtam hozzá. epub https://mega.nz/file/ghFCWR7a#Iss5-i8P-Th1cHTC0kpBccWkYcKBMn1iIvi6WaE_PFU
-
„Hatalmas tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren. Hívők ezrei várták izgatottan, hogy a Szentatya megjelenjen az erkélyen, és áldón kinyújtsa feléjük a kezét. Elmúlt a böjt, a szakadatlan imádságok ideje. A szürkületkor megszólaló harangok már San Gennaro ünnepét fogják hirdetni.” Az áldást osztó pápa eközben merőben szokatlan tanácsokat kér ifjú titkárától. Az olvasó számára hamarosan gyanússá válik, hogy Őszentsége körül nincs minden rendben. A háttérben egy, az amerikai hadseregből kiebrudalt, legendás hírű tábornok áll. Kissé szabadszájú és kemény fickó, akinek „baklövéseit” csupán Kínában 4000 év börtönnel büntetnék. Hogy mi köze egymáshoz e két személyiségnek, erről szól a regény. epub https://mega.nz/file/199VGRCa#5wTawNXYumIIM8d6O_QCwF2GB3mBb33JPR9QJNobmoI mobi https://mega.nz/file/khkT0AaZ#SDf0LZeEfK5ZR7qO8SSbp5njX6IrjhWXubSFY-FFhg4
-
Az osztrák Stefan Zweig (1881-1942) is azon nagy, humanista írók közé tartozik, akiknek a műveit a német nácik olyan veszélyesnek ítélték, hogy nemcsak betiltották, de rögtönzött máglyákon el is égették azokat. Mi sem bizonyítja jobban Zweig írásainak értékét, mint az, hogy könyveit „a német szellemet mérgező” termékekként vetették máglyára, többek között Heinrich Heine, Franz Werfel, Erich Maria Remarque, Heinrich Mann és Eric Kästner műveinek társaságában. Zweiget mélyen lesújtotta az ellene és eszmetársai ellen folytatott német gyűlöletkampány, és a fasizmus fenyegetése elől 1933-ban előbb Londonba, majd 1939-ben Brazíliába emigráló író a nácik kezdeti háborús sikerei miatti elkeseredésében 1942 februárjában öngyilkosságot követett el. A halála előtti évben, 1941-ben született meg az egyik legismertebb, már Brazíliában írt műve, a Sakknovella, amelynek főhőse – dr. B., egy letartóztatott ügyvéd – a Gestapo börtönében, egy, a vallatóitól elcsent könyvből tanulja meg a sakkjáték stratégiáját. A sors úgy hozza, hogy szabadulása után dr. B.-nek az akkori sakkvilágbajnokkal szemben kell bizonyítania tudását. Az ügyvéd és a világbajnok drámai feszültségű összecsapásának történetét Fónagy Iván klasszikus fordításában kínáljuk az olvasóknak. epub https://mega.nz/file/B0MzCRYI#vVx_e8C0JyiwDEqGbtqhVrJAO891vCqrjhyF_zMNvKo
-
„Lendületes és eredeti. Káprázatos könyv." – Clare Mackintosh „Magával ragadó, lenyűgöző." – Lee Child „Dörzsölt, izgalmas és páratlan." – Sarah Pinborough „Teljességgel lebilincselő." – Emma Kavanagh A sorozatgyilkos nem a vádlottak padján ül, ő éppenséggel az esküdtszék tagja. Ők voltak Hollywood legmenőbb és legmeghatározóbb párja. A világ a lábuk előtt hevert. Most egyikőjük halott. Robert Solomont, az ünnepelt hollywoodi csillagot gyönyörű felesége brutális meggyilkolásával vádolják. Ez az évszázad celebgyilkossági pere, és a védelem még valakit be akar venni a csapatába: a szélhámosból lett ügyvédet, Eddie Flynnt. Minden bizonyíték Robert ellen szól, de ahogy a tárgyalás megkezdődik, egy sor baljóslatú esemény kétségeket ébreszt Eddie-ben. Mi van akkor, ha nem csak egyetlen színész van a tárgyalóteremben? Mi van akkor, ha nem az igazi gyilkos ellen folyik a tárgyalás? Mi van akkor, ha a gyilkos az esküdtszék tagja? Steve Cavanagh, ír származású író végre magyarul is megjelenő története Írországban elnyerte az Év bűnügyi regénye díjat. A páratlanul izgalmas és fordulatos jogi krimi minden pillanatban gondolkodásra ösztönzi az olvasót. epub https://mega.nz/file/k1VQjTxR#iCIe2iuno8iD0k102_-2hChVBMvVwQtNcX1Vzmj4ZoI mobi https://mega.nz/file/JwVV3QxK#q50Daxy6qqZFn2MG9Deg7Q-b4psxtHMFnmZ0hCs1S-o
-
Vajon a velünk született adottságaink döntik el, miben lehetünk tehetségesek? Valóban 10 ezer órát kell gyakorolnunk ahhoz, hogy szakértővé váljunk valamiben? Hogyan segíthetjük hozzá a gyerekeinket, hogy csúcsteljesítményt érjenek el? Anders Ericsson egész pályafutása során sakkbajnokokat, hegedűvirtuózokat, élsportolókat és memóriaművészeket tanulmányozott. A Csúcsteljesítményben három évtized mítoszromboló kutatásait egyesíti hatékony tanulási stratégiává, amely alapvetően különbözik mindattól, amit hagyományosan gondolunk az új képességek megszerzéséről. Akár a munkahelyünkön szeretnénk kitűnni, akár sportolói vagy zenészi teljesítményünkön javítanánk, akár gyermekünk tanulmányi előmenetelében kívánunk segítséget nyújtani, Ericsson forradalmian új módszerei megmutatják, hogyan fejlődhetünk szinte bármilyen, számunkra fontos készség terén. epub https://mega.nz/file/clVTSB4I#5HbZIdKmI9_UqCf4H4toXk1rFoOfNn7gZZOiP1ZUj8w
-
mega.nz Tom Clancy könyvei epub formátumban
topic válaszolt tyll témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Tom Clancy - Marc Cameron: A becsület törvénye Tom Clancy #1 New York Times bestsellersorozatának legújabb története barátságok és digitális kódok hálózatán át vezeti az olvasókat.Az Amerikai Egyesült Államok elnökeként Jack Ryannek nap mint nap komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ám egy nemzetközi incidens személyes ügyévé válik: gyerekkori legjobb barátja, Pat West atya Indonéziában nyújt lelki szolgálatot a szegényeknek, ám iszlámellenes tevékenység vádjával letartóztatják. Ryan elnök minden követ megmozgatva próbálja kiszabadítani barátját, de hivatalos úton nincs oka fellépni Indonézia ellen. Így a Campus műveleti tisztekből álló csapatára támaszkodik, hogy felderítsék az ügyet. Egy rejtett üzenetben komoly és szélesebb nemzetközi távlatokat sejtető nyomot kap az atyától, amelyen elindulva immár az Egyesült Államok, Indonézia és Kína érdekütközéseire derül fény. Az atya egy rendkívül veszélyes technológiai eszközről ad hírt – egy szoftverről, amelyről a kínai hírszerzés is tudomást szerzett, és amelyet az ázsiai nagyhatalom a saját céljai szolgálatába kíván állítani.Földön, vízen, levegőben megkezdődik a küzdelem a veszedelmes szoftver megszerzéséért. Indonézia, Kína és az Egyesült Államok területén kormányok, titkosszolgálatok, speciális katonai egységek és több tucat különféle nemzetiségű szereplő indít váltakozó sikerű hajszát a mesterséges intelligencia e példátlanul baljós terméke után.Az Egyesült Államok elnökének és a Campus műveleti tisztjeinek elhivatott fáradozása nyomán a szövevényes történet végére nem marad elvarratlan szál. epub https://mega.nz/file/0otw0TpK#0BIb5S2XKugEhqx2Hks1-BteJ40-hfdP7wVAOYLBZ90 -
mega.nz Tom Clancy könyvei epub formátumban
topic válaszolt tyll témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Tom Clancy - Mark Greaney: Krízis Az új Jack Ryan-regény főhőseinek ezúttal az orosz politikai erők alattomos támadásaival kell szembenézniük. Harminc évvel ezelőtt Jack Ryan CIA-elemzőként dolgozik: egy svájci bank gyanús ügyeit felfedező titkos ügynök halála ügyében nyomoz. Kitartó erőfeszítései nyomán pénzügyi visszaéléseket leplez le, és felfedi egy Zenit kódnevű – állítólagos KGB-bérgyilkos – működését. A saját életét is kockáztatja, hogy elkapja a férfit, akinek nyoma vész. Az ügy idővel feledésbe merül… Napjainkban Jack Ryan az USA elnöke. A politikus jó barátja polóniummérgezés áldozata lesz. A nyomok Oroszországba vezetnek, ahol egy befolyásos, új politikai vezető, a titokzatos Valerij Vologyin került a zűrzavaros időket élő ország elnöki székébe. Üstökösszerű felemelkedését múltban gyökerező, sötét tikok és árulások homálya fedi. Az egyszemélyes birodalom kiépítése érdekében Vologyin nem válogat az eszközökben, így a világ újra retteghet a félelmetes, orosz medvétől. Ifjabb Jack Ryan – a Campus titkos felderítőcsapata segítségével – egy több évtizedes, nemzetközi konfliktus mélyére ássa magát, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja elkezdett. Társaival a színfalak mögött veszik fel a harcot a könyörtelen ellenséggel. Eközben Amerika politikai és katonai vezetői kétségbeesett küzdelmet folytatnak, hogy megfékezzék az orosz agressziót. A krízis elkerülhetetlennek tűnik… epub https://mega.nz/file/RwEByJKD#HKUHhMBNG0Ja0DE2UnNKp6tt7TUhCrz0E6lfT4a5rPI -
mega.nz Stephen Howarth: A templomosok titka
tyll posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Csodálták és gyűlölték őket. Túlerővel verekedtek és gyáva számítók voltak. Szegénységben éltek, akár a koldusok, még köntösüket sem mondhatták magukénak, ugyanakkor a középkori Európa uzsorásai és mérhetetlen birtokok urai. Talán ezerötszázan lehettek Palesztinában; többségük már Ázsiában született, arcukat barnára cserzette a nap. Más ezrek viszont sohasem forgattak kardot, hanem paraszti életet éltek Aragóniában, Angliában vagy a Dráva mentén. Iszonyú vádakat emelt velük szemben egy szép arcú, de márványszínű király, Szent Lajos unokája, olyan vádakat, amelyektől az utókor is borzad. Csaknem bizonyos, hogy mégis ártatlanok voltak, s a titokzatos női arc vagy macskafej, amellyel titkon társalogtak, nem volt egyéb, mint …De ez már a templomosok titka. epub https://mega.nz/file/dsFkgRQT#LZhLXGyWszMHYmqrUpdcyOAuTuBLCz_nkbXVPw6PqKw -
David Peter: Pókember (A film alapján készült regény) Peter Parker átlagos New York-i srác, az a fajta, akit csak született vesztesként szokások emlegetni: imád tanulni, halk szavú, és csak titokban mer rajongani a szomszéd lányért. Nyugodt, szürke élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor megcsípi egy génmanipulált pók. Döbbenten és rémülten kénytelen tudomásul venni, hogy fantasztikus képességekre tett szert, olyan erőre, amelynek birtokában többé nem egyszerő ember, sokkal inkább Pókember.Peter nehezen tudja feldolgozni a váratlanul ráruházott hatalmat. Igyekszik tovább élni megszokott életét, ám hamarosan azon veszi észre magát, hogy rablókat fékez meg, embereket ment ki égő házakból, miközben vékony pókfonálon függeszkedve lendül át a felhőkarcolók között tátongó, szédítő mélység felett.New York városa sem tud megbarátkozni a különös lénnyel. és hiába Peter minden igyekezete, a média mégis félelemmel és gyűlölettel kezeli. Ám amikor felbukkan egy könyörtelen őrült, akit csak a hatalom megszerzése érdekel, többé már az újságírók sem dughatják a fejüket a homokba. Be kell látniuk, hogy a két emberfeletti lény között folyó küzdelem tétje nem kevesebb, mint hogy a jó vagy a gonosz fog uralkodni a világváros felett. epub https://mega.nz/file/d0Uw3YBS#gRvHS75nbw-Ioc8SmhW8VeyXVgeURA2dGQuAoNl8G3E David Liss: Pókember Hatalomátvétel AZ INXOMNIAC GAMES NAGY SIKERŰ PÓKEMBER VIDEOJÁTÉKÁNAK HIVATALOS ELŐZMÉNYE VÉGRE MEGÉRKEZETT! Mikor Wilson Fisk a New York-i alvilág egykor rettegett ura visszatér száműzetéséből, nem kis meglepetésre emberbarát vállalkozóként és a város jótevőjeként lép színre. Pókember természetesen nem hisz a színjátéknak, ám korántsem biztos, hogy egyedül képes lesz meghiúsítani Fisk ördögi tervét, mely mérhetetlen hatalomhoz juttatná a bűnözőt… Ráadásul egy minden eddiginél veszedelmesebb ellenfél is keresztezi Pókember útját: egy hihetetlen ügyességű hasonmás számtalan gaztettet elkövetve garázdálkodik a városban. Az idő előrehaladtával azonban egyre kétségesebbé válik, hogy a hálószövőnek sikerül bizonyítania ártatlanságát és megállítania a félelmetes Vérpókot… epub https://mega.nz/file/V4EiVK4Q#BO4sVXHgX0ylIGCcLKSp-XGcD2aGHSdZhxkIUkJjQxw Stefan Petrucha: Pókember Örökké fiatal Peter Parker mindent megtesz annak érdekében, hogy bajba kerüljön – hiszen fotóriporterként a bűnüldöző Pókemberről készített képek biztosítják a megélhetését. A baj pedig valóban megtalálja őt: rábukkan egy titokzatos, ősi kőtáblára, amit New York legnagyobb hatalmú bűnözői, Kingpin és a Maggia is meg akarnak szerezni. Hamarosan olyan veszélyes hajsza kezdődik, amelyben a metropolisz leghíresebb gengsztere és a maffia egyaránt Pókemberre vadászik… Évek telnek el, és úgy tűnik, hogy a nyugalom kora köszönt a városra, ám amikor a Maggia halottnak hitt vezetője előkerül, ismét kiújul a harc a titokzatos kőtábláért. Peter Parker pedig egyáltalán nem lehet biztos benne, hogy a szerencse ezúttal is mellé szegődik… epub https://mega.nz/file/tw8imB6B#WeBwPckMFeLQLgQpW3QiwNm9fj2dpbLX2bB4ldN0AV0
-
mega.nz Király Lvente szerk: Hofi megmondja
tyll posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
A tavalyi, jelentős figyelmet keltő Ady megmondja után itt a „megmondja”-sorozat folytatása: ezúttal Hofi Géza halhatatlan mondataiban ismerhetünk rá az örök emberi hülyeségre (és persze bölcsességre is). A „legvidámabb barakk” legnépszerűbb humoristájának soha nem jelentek meg szövegei írásban, pláne nem tematikánként összerendezve, ezt a mulasztást pótolja most ez a kötet. Bár Hofi szövegei élőszóban a legjobbak, hiszen csodálatos előadóművész volt, de írásban is éppolyan ütősek. epub https://mega.nz/file/91tT3C4L#qdV4TFmgpSFJFeeooJ58WM3rQRn04fnTHLKgPnqWY2w -
Micky Frasier átlagos, hétköznapi fiatalember. Egy olasz étteremben mosogat, és arról álmodozik, hogy egy napon rocksztárrá válik. Unalmas élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor az utcán szemtanúja lesz, hogy egy öregembert megpróbálnak elrabolni. Micky megmenti az öreget, akiről hamarosan kiderül, hogy különc, titokzatos tudós, és hálából megosztja a fiúval találmányát: egy különleges gyógyszert, amelynek segítségével az ember egyik pillanatról a másikra zsenivé válhat. A szer forgalomba hozatalát azonban többen is szeretnék megakadályozni, és amikor Micky felkeresi a professzort, a házát feldúlva találja, az idős ember pedig eltűnt… epub https://mega.nz/file/MxlVSYyR#mcoYoZns1aHqDsyzA_Xum-8cWncxHCNyrBjad410VJc mobi https://mega.nz/file/VgUAiLLL#GfilyyYlYKJiLDk6OqKKFGWLQYov5JDJIoWQkuS1Jcg