Jump to content
PirateClub.hu

franek62

Feltöltő
  • Pontszám

    7,145
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    171

Minden tőle: franek62

  1. Rachel Louise Snyder - Láthatatlan sérülések Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol a férje, vagy a volt férje, élettársa, vagy volt élettársa, barátja, vagy volt barátja, alkalmi partnere. Ezekről a gyilkosságokról, és az ezt megelőző figyelmeztető jelekről mégis egyre kevesebbet hallunk, vagy nem vesszük figyelembe, elfordítjuk a fejünket. „Majd ha vér folyik”, halljuk sokszor a megmenekült áldozatokról, akiket megkérdeznek arról, miért nem segítettek nekik a hivatalos szervek. „Családi ügy, akkor hívjon, ha vér folyik”, így hangzik a sokszor idézett mondat, ekkor azonban már sokszor késő… A könyv hiánypótló több tekintetben, alaposan körbejárja az okokat, a megelőzés lehetőségeit, azt, hogy miért nem segít a bántalmazott környezete, és hogy az áldozat miért nem lép ki a kapcsolatból. Tükröt tart minden olyan társadalomnak, ahol az erőszak a mindennapok része a családon belül. Ebben a tükörben pedig nagyon élésen látjuk önmagunkat, azt az embert, aki elfordítja a fejét, és azt gondolja, vele ez nem történhet meg. Ez a kép annyira megdöbbentő, olyan szörnyű, hogy az addig közönyös énünk hajlandó lesz kimondani, nem mehet így tovább. A könyv elolvasása után, fülünkbe cseng majd ez az idézet: „mert vétkesek közt cinkos aki néma.” „A könyv nemcsak azok számára fontos, akik intézményi szinten foglalkoznak a családon belüli erőszakkal, a szociális ellátórendszer, családsegítő, egészségügy, igazságügy területén, hanem szülőknek, pedagógusoknak és minden olyan embernek, aki velem együtt úgy gondolja, hogy a családon belüli erőszak megfékezhető, odafigyeléssel, prevencióval, neveléssel, mert a következményei cseppet sem láthatatlanok. Csak időben kell elkezdeni!” Az év legjobb könyvének jelölte az Esquire, az Amazon, a Kirkus, a Library Journal, a Publishers Weekly, a BookPage, az Economist és a New York Times. pdf 55mb https://data.hu/get/13130312/LATHSERPDF.zip
  2. Interpress Magazin 1984. pdf 1482mb https://data.hu/get/13130262/IPM1984PDF.part01.rar https://data.hu/get/13130273/IPM1984PDF.part02.rar https://data.hu/get/13130280/IPM1984PDF.part03.rar https://data.hu/get/13130281/IPM1984PDF.part04.rar https://data.hu/get/13130284/IPM1984PDF.part05.rar https://data.hu/get/13130287/IPM1984PDF.part06.rar https://data.hu/get/13130288/IPM1984PDF.part07.rar https://data.hu/get/13130289/IPM1984PDF.part08.rar
  3. A történelem nagy rejtélyei - Stonehenge pdf 94mb https://data.hu/get/13124657/STONEHENGEPDF.zip
  4. Kertész István - Híres hirhedt római caesarok Az új, képes történelmi sorozat Híres és Hírhedt római caesarok című kötetében Caesar, Augustus, Caligula, Claudius, Nero, Vespasianus, Hadrianus, Diocletianus és Constantinus személyiségrajzát és pályaképét ismerhetjük meg. Ebből rajzolódik ki a korszak, a császárkori Róma felvirágzásának és hanyatlásának egész történeti íve. A nagy egyéniségek életútjában megjelenített história a személyiségek történelemformáló szerepét kívánja méltó helyére állítani. Egyúttal érzékletes és érdekes feldolgozása a múltnak, amelyben az egykori valóság igazán emberközelivé válik. Az elsősorban fiatalokhoz, diákokhoz szóló sorozat – az ókortól napjainkig haladva – bemutatja majd a legfontosabb földrajzi régiók és történelmi korszakok többi kiemelkedő szereplőjét, híres és hírhedt, sorsformáló személyiségét is. Tudományos igénnyel megírt, olvasmányos kötetei nem hiányozhatnak a művelt ember könyvespolcáról. pdf 77mb https://data.hu/get/13124656/ROMAICAESAROKPDF.zip
  5. Verő Juli, Jámbor Zsóka - Különleges ételek Az utóbbi években nagy példányszámban megjelenő szakácskönyvek sokasága igazolja – divattá vált az „ételművészet”. Igaz, sokan hobbiból, gyűjtőként szaporítják könyvespolcukon a mai konyha „irodalmát”. Rohanó életünkben sokszor nincs is idő megvalósítani a szakácskönyvek által kínált ötlethalmazt. Mégis egyre többekben támad fel a vágy kipróbálni egy-egy új ízt, változtatni a hagyományos módszereken. Vannak, akik csak ritkán, mások szinte minden hétvégén valami eddig ismeretlen étellel lepik meg közvetlen környezetüket. Sőt, néhol már társasági játékká is vált a főzés. Íratlan szabály, hogy az éppen soron következő vendéglátó csakis a körben még sosem próbált harapnivalót tálalhat az asztalra. A divat természetesen – szerencsére – megváltoztatja étkezési szokásainkat is. Ma már nem jellemezhető a magyar konyha egyértelműen a zsíros, csak paprikával fűszerezett ételféleségekkel. Igaz, nem fogyasztunk még annyiféle salátát, mint az tehetnénk a hazai kínálatból is, idegenkedünk a gyümölcsök, a tejféleségek könnyítő hatásától is. Úgy érezzük, az alkohol csakis a vendégváró ételek ízesítője lehet. Pedig, mint akár a francia, olasz, spanyol stb. konyha igazolja, néhány deci olcsó fehér- vagy vörösbor számtalan húsétel „elengedhetetlen” velejárója. Könyvünkben több mint 500 olyan receptet gyűjtöttünk össze – hazai és főként külföldi példákból, utazásaink során külföldi barátainktól, ismerőseinktől kapott ötletekből –, amelyek valamiben eltérnek a megszokottól. A húsféleségeknél különválasztottuk az alkohollal, a gyümölccsel ízesített készítményeket; mint ahogy különböző csoportot alkotnak a gyümölcsökből vagy gyümölcsökkel készült desszertek is. pdf 92mb https://data.hu/get/13124652/KULONETELPDF.zip
  6. Malcolm Gladwell - Ismerős ismeretlenek Hogyan tudta lóvá tenni Fidel Castro a CIA-t egy egész emberöltőn át? Lehet, hogy amit a vígjátéksorozatok tanítanak nekünk az emberi kapcsolatokról, az hazugság? A szem mégsem a lélek tükre? Sokszor, sajnos, hibás eszközökkel és stratégiákkal igyekszünk megérteni, kiismerni azokat, akiket nem ismerünk. És mivel nem tudjuk, hogyan beszéljünk az ismeretlenekkel, konfliktusok és félreértések özönét zúdítjuk magunkra, amelyek aztán felforgatják az életünket és a világunkat is. Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és magunkról való gondolkodásmódunkat. Ismerős ismeretlenek című kötetében ismét szellemi kalandra hív, embert próbáló és ellentmondásokkal teli utazásra a történelem, a pszichológia és a címlapsztorit érő botrányok világába – és feje tetejére állítja mindazt, amit eddig sok mindenről tudni véltünk. pdf 82mb https://data.hu/get/13124641/ISMEROSPDF.zip
  7. Tóth Miklós Stadinger Zsuzsa - Bevezetés a szexuálterápiába pdf 42mb https://data.hu/get/13124658/SZEXTERPDF.zip
  8. A történelem nagy rejtélyei - Atlantisz Az emberiség kollektív emlékezetét mitológiának nevezzük. A mítoszok számtalan múltbeli kultúráról mesélnek, egy-egy népcsoport történetéből merítenek, fontos események, szokatlan, elképesztő jelenségek emlékét hivatottak megőrizni. Az effajta történetek valamennyi kultúra alapját képezik, továbbá szerepet játszottak a mai civilizáció létrehozásában is. E közös elbeszéléseket idővel az emberek kiszínezik, erkölcsi üzeneteket toldanak hozzájuk: mindez egy esemény/viszály miatt történt, amely jó/rossz következményekkel járt, és jó lenne/nem lenne jó, ha újra bekövetkeznék. pdf 114mb https://data.hu/get/13122141/ATLANPDF.zip
  9. Ízek nyomában "Mautner Zsófi a hazai gasztronómia egyik legszínesebb és legsokoldalúbb személyisége. Népszerűségét a 2005-ben indított gasztroblogjának, a Chili és Vaníliának köszönheti. Később számos magazinban is publikált, 2013 óta pedig a mindennap jelentkező, televíziós főzőműsorában, az ízes Életben főz.Zsófi közgazdász, hat nyelven beszél, 2009- ben viszont sikeres brüsszeli diplomatapályáját cserélte fel szenvedélyére, a gasztronómiára. Azóta hét, javarészt sikerlistás szakácskönyvet írt, rengeteg kulináris és gasztrokulturális projekt ötletgazdája, közreműködője vagy résztvevője, igazi aktív egyéniség. Gyakran nemzetközi könyvfesztiválok és rendezvények vendégeként tart főzőbemutatókat. Receptjeit sok ezren követik és főzik, vele főzni a rajongói szerint olyan, mintha mindig ott állna az ember mellett egy segítőkész barátnő.Zsófi rengeteget utazott, évekig élt külföldön, így világkonyháját sok, nemzetközi ihlet jellemzi, amelyet a hétköznapi, magyar konyhába is igyekszik beépíteni. Szenvedélyes fűszerrajongó, imádja, ha egy étel egyszerre csípős és édes, krémes és ropogós, egyszóval változatos és színes, ízben és állagban egyaránt. Több száz kötetes szakácskönyvgyűjteménnyel büszkélkedhet, kedvencei a régi magyar receptes kötetek, amelyeket rendkívül inspirálónak tart." pdf 49mb https://data.hu/get/13122147/IZEKNYOMABANPDF.zip
  10. Németh Attila - Művészek és pszichopatológia A könyv huszonhárom híres emberről szól, akik pszichés tüneteik ellenére vagy éppen ezek hatására alkottak maradandót.­„Nem elég, ha ismerjük egy művész munkáit. Azt is tudni kell, mikor csinálta, miért, hogyan, milyen körülmények között. Egyszer majd biztosan kialakul egy új tudomány, talán „embertudománynak” fogják hívni, amely arra törekszik, hogy az alkotó emberen keresztül mélyebben behatoljon az emberbe.”Pablo Picasso„Az igazgyöngyöt mindig a gyöngykagylónak egy betegsége hozza létre, és a gyöngykagyló leírásához, keletkezésének ismeretéhez szükséges ennek a betegségi folyamatnak a leírása is, de vajon kevésbé szép, ragyogó és értékes-e a gyöngysor egy szép női nyakon, ha ezt tudjuk róla?”Karl Jaspers pdf 52mb https://data.hu/get/13122156/MUVPSZYPDF.zip
  11. Hanke Huber - Hegységek (Mi micsoda) Meredek sziklafalak , fenséges hegyormok, sötét hegyi erdők és magányos csúcsok közé vezeti az olvasót a Mi Micsoda sorozat Hegységek című új kötete. Megismerhetjük Földünk különböző hegységeit, keletkezésük titkait, növény-és állatvilágukat. Bepillanthatunk a gleccserek világába és ahhoz is kaphatunk ötleteket, hogy milyen hegyi sportokba kóstoljunk bele legközelebbi hegyi túránk során. pdf 58mb https://data.hu/get/13122143/HEGYSEGEKPDF.zip
  12. A magyar sport 70 aranypillanata pdf 53mb https://data.hu/get/13117941/SPORT70PDF.zip
  13. A történelem nagy rejtélyei - A Holt-tengeri tekercsek pdf 117mb https://data.hu/get/13117901/HOLTTENGERPDF.zip
  14. Mautner Zsófi és Széll Tamás - A főzés mindenkié Szakácsaink már több mint két éve írnak heti rendszerességgel recepteket Lidl-alapanyagok felhasználásával a lidlkonyha.hu oldalra. A tavaly megjelent nagy sikerű szakácskönyvünk folytatásaként idén is egy kötetbe rendeztük a legújabb recepteket, hogy újra egységében és teljességében táruljon fel a Lidl ízeinek változatos és izgalmas világa! A Lidl szakácsai újra vendégségbe, gasztronómiai kalandozásra hívják az érdeklődőket – ezúttal 100 recepttel vezetnek körbe konyhájukban, melyekhez a biztos forrásból származó Lidl-hozzávalók adják a kiváló, zamatos alapanyagokat. Mautner Zsófi és Széll Tamás, a Lidl szakácsai, a mai magyar gasztrokultúra meghatározó személyiségei közé tartoznak, és bár más-más vonalon formálják kulináris szemléletünket, egy dolog közös bennük: elkötelezettek a minőség iránt. Zsófi szerteágazó tevékenységei a blogírásból nőttek ki, ma már hatalmas követőtáborral rendelkezik. Az otthoni főzés praktikái és az emberléptékű gasztronómia érdekli, szakácskönyveit is közvetlen hangnemben írja. Tamás máshonnan közelíti a főzést: indulása óta a szakma összes intézményes versenyén remekel. Hat éven át Michelin-csillagos séfként öregbítette a magyar gasztronómia hírnevét, 2016 tavaszán pedig a dobogó legfelső fokára állhatott a világ legnevesebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjén. Bár mindannyian más lehetőségekkel, tapasztalattal és ambícióval vágunk neki a főzésnek, Zsófi és Tamás receptjeivel a konyhában töltött idő izgalmas kalanddá, és egy csipet fantáziával soha véget nem érő utazássá válik az ízek birodalmában. Könnyebben vásárolunk, bátrabban párosítunk és kezelünk alapanyagokat, ha jól ismerjük őket. Éppen ezért szakácsainkkal felkerestük a Lidl magyar termelőit, akiktől a roppanóan friss, zsenge zöldségek és gömbölydeden mosolygó, illatos gyümölcsök érkeznek áruházaink polcaira, onnan pedig vásárlóink tányérjára. A szakácsfortélyok elsajátítása mellett a hozzávalók értő használata is fontos szerepet játszik abban, hogy a főzés örömteli élménnyé válhasson. Ezt az élményt kínálják az olvasóknak a Lidl szakácsai ebben a szemet gyönyörködtető képekkel illusztrált kötetben. Ez a szakácskönyv a mi dúsan megrakott ezüsttálcánk – válasszanak róla kedvük és ízlésük szerint! pdf 50mb https://data.hu/get/13117879/FOZESPDF.zip
  15. Kazimierz Michalowski - Piramisok Kairótól a Fajum-oázis bejáratáig húzódó területen, a sivatag és a termőföld határán emelkednek az óegyiptomi kultúra legjellemzőbb és évezredek óta csodált emlékei: a piramisok. A hatalmas kőtömbökből épített gúlák az Óbirodalom fáraóinak sírjai voltak, s e monumentális síremlékekhez halotti templomok és csarnokok pompás építészeti együttese tartozott. A piramisok mellett emelkednek a fáraó udvari embereinek, az ország legelőkelőbb tisztségviselőinek trapéz alakú sírjai (arabul masztabái), valóságos halotti várost alkotva. A masztabák szentélyeiben és kamráiban maradtak fenn az Óbirodalom legbecsesebb festett domborművei és szobrászati emlékei. pdf 147mb https://data.hu/get/13117938/PIRAMISOKPDF.zip
  16. Sabrina Rachlé - Az emberi test (Mi micsoda) Milyen csodálatos művet alkotott a természet! Testünk minden porcikája nélkülözhetetlen. Egyaránt szükség van a csontjainkra, amelyek megtámasztanak, az izmainkra, amelyek mozgatnak, a szerveinkre, amelyek életben tartanak bennünket. És mindezt a koponyában található, jelentéktelennek tűnő szürke massza irányítja: az agy. Gondolj bele, hogy 100 milliárd idegsejten keresztül jut el az információ testünk minden egyes pontjához és vissza. Hogyan védekezik a szervezeted a betolakodók ellen? Fedezd fel az emberi test titkait! pdf 54mb https://data.hu/get/13117878/EMBERITESTPDF.zip
  17. Interpress Magazin 1983. pdf 1279mb https://data.hu/get/13115762/IPM1983PDF.part01.rar https://data.hu/get/13115763/IPM1983PDF.part02.rar https://data.hu/get/13115766/IPM1983PDF.part03.rar https://data.hu/get/13115767/IPM1983PDF.part04.rar https://data.hu/get/13115768/IPM1983PDF.part05.rar https://data.hu/get/13115769/IPM1983PDF.part06.rar https://data.hu/get/13115770/IPM1983PDF.part07.rar https://data.hu/get/13115771/IPM1983PDF.part08.rar
  18. Varró Dániel - A szomjas troll (Mácsai Pál 2018) Mi van a Maszat-hegyen túl? Varró Dániel újabb verses mesefolyama szerint a zord fjordok világa, ahol a skandináv és kelta folklór jellegzetes alakjai élnek: trollok, mocsári goblinok, orkok, hableányok és hablegények. Izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világ elevenedik meg előttünk. Mácsai Pál nagyszerű előadásában hallhatunk egy troll-legendát, egy finn minieposzt és egy Andersen-paródiát is. Tartalom: A szomjas troll A kíváncsi óratörpe A kis hablegény mp3 192kbps 58p 80mb https://data.hu/get/13113860/SZOMTROLLMP.zip
  19. Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete (Hirtling István 2020) Teljes hossz:210p Teljes méret:196mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: hangoskönyv Év:2020 01.Az ajtó története.mp3 02.Hajsza Hyde után.mp3 03.Dr. Jekyll nyugodt.mp3 04.A Carew-gyilkosság.mp3 05.A furcsa levél.mp3 06.Dr. Lanyon megmagyarázhatatlan esete.mp3 07.Incidens az ablaknál.mp3 08.Az utolsó éjszaka.mp3 09.Dr. Lanyon beszámolója.mp3 10.Henry Jekyll részletes vallomása az ügyről.mp3 https://data.hu/get/13113833/JEKYLLMP.zip
  20. Donáth Tibor - Anatómia-Élettan Egy élő szervezet – könyvünk esetében az emberi szervezet – megismerése egyet jelent a szerkezet és működése, megismerésével. Az emberi test szerkezetét, felépítését az anatómia, működését, életjelenségeit az élettan tárgyalja. Jóllehet a modern kutatásban e két tudományág elvált egymástól, az oktatásban szerencsésebb, ha az anatómia és az élettan egységes szemlélete érvényesül, hiszen a működés /a funkció/ mindenkor a szerkezet /a struktúra/ szoros függvénye; ugyanakkor a működés visszahat a szerkezetre, és azt alakíthatja. Dr. Donáth Tibor professzor – elsősorban középiskolások számára készült – tankönyve e szemlélet jegyében foglalja össze az anatómia és az élettan ismeretanyagát. pdf 131mb https://data.hu/get/13111311/ELETTANPDF.zip
  21. Randall Munroe - Hogyan A világ legszórakoztatóbb és leghaszontalanabb önsegítő könyve a Magyarázókönyv és a Mi lenne, ha? című bestsellerek elképesztő kreativitással megáldott szerzőjétől.Minden feladat megoldására kínálkozik egy jó út, egy rossz út és egy olyan monumentális, komplex, szertelen és célszerűtlen út, ami senkinek sem jutna eszébe – kivéve Munroe-nak.A bestseller szerzőként és karikaturistaként ismert szerző legújabb könyve számos totálisan unpraktikus tanácsot tartalmaz a repülővel való landoláshoz vagy ahhoz, hogyan kell lyukat ásni, hogyan jósolhatjuk meg az időjárást a Facebook-fotóink pixeleinek analizálásával, és hogy csupán egy fog radioaktivitási szintjéből mi módon derülhet ki, melyik generációhoz tartozunk. Megtudhatjuk végre, hogyan érdemes készíteni szelfit teleszkóp segítségével, és hogy miért javasolt előbb felforralni a folyó vizét, ha át akarunk kelni rajta…A legegyszerűbb dolgok legkomplikáltabb megoldásával Munroe célja nem csupán az, hogy bonyolítsa az életünket és a sajátját. Akárcsak a Mi lenne, ha? című könyvében, a szerző most is kalandos utazásra hív a lehető legabszurdabb megközelítésmódok izgalmas világába: a Hogyan… okos infografikákkal és vicces rajzokkal illusztrált, üdítő agytorna, amely által jobban megérthetjük a mindennapi tevékenységeink mögött rejlő tudományos és technológiai folyamatokat. pdf 68mb https://data.hu/get/13111312/HOGYANPDF.zip
  22. Kazimierz Michalowski - Théba Az ókori Théba romjaiban is lenyűgöző maradványai Kairótól délre a Nílus jobb és bal partján terülnek el. Az egykori főváros keleti oldalán találjuk a luxori és a karnaki templomegyüttest, a Nílus nyugati partján pedig a fáraók halotti templomait, távolabb a Királyok és a Királynők Völgyében a királyi sziklasírokat és a főrangúak nekropoliszát, Théba egykori fényét. Egyiptom történetében betöltött fontos politikai, kulturális és vallási szerepét Michalowski professzor tanulmánya gazdag képanyaggal illusztrálva eleveníti meg. pdf 197mb https://data.hu/get/13111315/THEBAPDF.part1.rar https://data.hu/get/13111316/THEBAPDF.part2.rar
  23. Buza Péter (Szerk.) - Kinszki Budapestje Kinszki Imre (1901-1945) sokoldalúan képzett, természetfilozófiai, társadalomelméleti kérdesekről több nyelven levelező magánhivatalnok 1926-ban, Gábor fia születésekor kapta első fényképezőgépét feleségétől. Hamarosan bekapcsolódott a fotóművészeti életbe. Fényképei és írásai rendszeresen jelentek meg a hazai sajtóban, felvételeit olyan nemzetközi lapok is közlik mint a National Geographic vagy az American Photography. Kinszki egyike azon művészeknek, aki az 1920-as, '30-as években önálló képi nyelv kialakítására törekedett. Számára a "hazai táj" a főváros. Fényképei hiteles híradások a hétköznapokról. Az 1930-as évekről készített budapesti felvételein tükröződik a gazdag építészeti örökség, a fellendülőben lévő idegenforgalom - a felvételeken többnyire mégis a városi táj benős zugai tükröződnek. A mára világszerte elismert magyar fotográfust Sachsenhausen felé, a halálmenetben gyilkolták meg. Munkásságának nemzetközi elismerése az 1990-es években kezdődött. Néhány éve Magyarországon is egyre többen felfigyeltek rá, hogy Kinszki csonka életműve fontos fejezete az értékteremtő civilizációnak. pdf 23mb https://data.hu/get/13111313/KINSZKIPDF.zip
  24. Manfred Baur - Mikroszkóp (Mi micsoda) Fogd meg az ugribugri vízibolhát, lassítsd le a turbócsillós papucsállatkát, és láss csodát! De nem kell a vízig menned: már egy légy lába is elképesztő titkokat rejt. A szabad szemmel láthatatlan parányok különös világában hátborzongató lények és lélegzetelállító szépségek várnak rád! – Miért nem fázik a jegesmedve? Lélegeznek a növények? A mikroszkópba pillantva ez is kiderül. – Láthatatlan nyomok: a mikroszkóp a bűnüldözésben is nélkülözhetetlen. pdf 53mb https://data.hu/get/13111314/MIKROSZKOPPDF.zip
  25. Török Sándor - Kököjszi és Bobojsza (Csankó Zoltán 2011) A törpevilág két illusztris figurája, a vékony hangú Kököjszi és a vastag hangú Bobojsza selyemvitorlás kis papírhajójukon, a Szent Kristófon jelennek meg esténként Andrisnál, s viszik magukkal csodás kalandok felé. Ahogy nyiladozik Andris értelme, úgy gazdagodnak az élmények is, amelyekben a törpék jóvoltából részesül. A csodálatos hajó elröpíti utasait az Időkirály birodalmába, eljuttatja az Álomboltba, az Emlékezés szigetére. A törpék kisgyermekek mellett teljesített szolgálata az évek múlásával lejár; Andrisnak meg kell állnia már a saját lábán, de hála a törpéknek, minden jel arra mutat, hogy ez sikerülni fog. A két törpe és kisember barátjuk örökszép története minden olvasójának és hallgatójának felejthetetlen élményt nyújt. Tartalom 1. Kököjszi és Bobojsza elindulnak a Földre 2. Várják Andrist idelent a Földön 3. Andris megérkezése 4. A csodálatos hajó 5. Az árulkodó villanycsengő 6. Andris túlságosan jó, s ebből baj lesz 7. Andris mulattatja az angyalokat 8. Közgyűlés a mumus-egyesületben 9. Ismerkedés a jó Istennel 10. Az Időkirály birodalmában 11. Andris furcsa nyelveket tanul 12. Andrist folyton megsértik a felnőttek 13. Ősz úr és a többiek 14. Az Álomboltban 15. Az Emlékezés szigetén 16. Búcsú a törpéktől mp3 192kbps 4ó34p 376mb https://data.hu/get/13109090/KOKBOB01MP.part1.rar https://data.hu/get/13109091/KOKBOB01MP.part2.rar
×
×
  • Create New...