Jump to content
PirateClub.hu

franek62

Feltöltő
  • Pontszám

    7,143
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    171

Minden tőle: franek62

  1. A.Jászó Anna - A magyar nyelv könyve Anyanyelvünk a leghűségesebb társunk: elkísér bennünket a bölcsőtől a koporsóig. Zamatát még valódi tudatos létre ébredésünk előtt kezdjük ízlelgetni, általa ismerhetjük meg nemcsak a bennünket körülvevő, hanem a távolabbi világot is, segítségével hódíthatjuk meg a születésünket megelőző múltat és tervezhetjük el a lehetséges vagy éppen vágyott jövőt. Egyszóval: az anyanyelvnek köszönhetően válunk emberré.Anyanyelvünk azonban ezen túl a helyünket is meghatározza a világban. Visszavonhatatlanul, eltéphetetlen kötelékkel részévé tesz egy közösségnek – a magyarságnak –, amelynek tagjait az fűzi össze az emberiség sok milliárdos tengerében, hogy ugyanazokkal a szavakkal mondják ki örömüket, bánatukat.Ám anyanyelvünkkel nemcsak szavakat sajátítunk el, hanem szemléletmódot is: magyarul látjuk a világot.Hazánkban közel ötven esztendő óta először jelent meg olyan kézikönyv, amely valamennyiünkhöz szólva egyetlen kötetbe foglalta mindazt, amit anyanyelvünkről tudni nemcsak hazafiúi kötelesség, hanem gyakorlati haszonnal járó szükséges ismeret is. A MAGYAR NYELV KÖNYVE megbízható kalauzunk lehet mindennapos nyelvi gondjaink megoldásában, s feltárja előttünk anyanyelvünk mérhetetlen gazdagságát. pdf 183mb https://data.hu/get/12475159/JASZONYELVPDF.rar
  2. Balogh Éva - Fejlődéslélektan Balogh Éva többéves óvónői és pszichológiai, illetve a Debreceni Egyetem több karán végzett oktató-nevelő munkája során szerzett tapasztalatit fogalja egybe ebben a tartalmas jegyzetben. A könyv első részében tisztázza a fejlődéslélektan fogalmát, meghatározza a diszciplínák közti helyét, szerepét. További részeiben végigkíséri a gyermek fejlődésmenetét a megtermékenyüléstől az óvodáskor végégig, eligazít a szakirodalomban, az elméletek sokszínűségében. Segíti a gyerekek problémáinak jobb megértését, a gyermekek fejlesztését, a problémák megszüntetését. A jegyzet átdolgozott kiadás, amely kiegészült a betegségosztályozási rendszer fogalom meghatározásaival, illetve további olyan fontos ismeretekkel amelyek a gyakorlati alkalmazás során derültek ki. A szerző hamarosan elkészül a következő kötettel, amely a kisiskolás kortól az élet végéig kíséri figyelemmel a személyiség alakulását. pdf 102mb https://data.hu/get/12038948/FEJLODESLELEKTANPDF.rar
  3. Dehogynem, visszatöltöttem, kérlek próbáld újra!
  4. Könyvek vegyesen 95 Barta János - A nevezetes tollvonás.pdf Blasszauer Béla Dr. - Életvégi döntések.PDF Fotózásról Kezdőknek is.pdf Gordon Ramsay - Nem piskóta.pdf Kristó Gyula - A rozgonyi csata.pdf Sisa Jozsef - Hires Magyar Templomok.pdf Tárih-i Üngürüsz - A magyarok története.pdf Vigh Károly - Ugrás a sötétbe.pdf Zsoldos Attila - Az Árpadok es asszonyaik.pdf pdf 135mb https://data.hu/get/12025473/KNYVKVGYSN095PDF.rar
  5. A.Leo Oppenheim - Az ókori Mezopotámia Az ősi Mezopotámiát – a mai Irakot – nem ismeri annyira a régi korok iránt érdeklődő olvasóközönség, mint pl. Egyiptomot. Pedig magas fokú civilizáció virult itt, a terület sok csodálatos művészeti emléket, bámulatos irodalmi műveket őrzött meg az utókor számára. De nemcsak művészeti emlékekben, hanem történeti forrásokban is gazdag – a pusztaságok földjében évezredekig nyugvó agyagtáblák eleven képet adnak Mezopotámia történetéről, népeiről. Oppenheim professzor több mint 40 évet töltött ezeknek az agyagtábláknak a vizsgálatával. Jól ismerte az itt élt különböző népek nyelvét, alaposan tanulmányozta társadalmi, gazdasági viszonyaikat, irodalmunkat, művészetüket. Könyve azonban nemcsak mély tudományosságról tesz tanúságot, nemcsak rendkívül sok ismeretet közöl rendszeresen, módszeresen, hanem jól felépített, érdekes vonzó olvasmány is, amelyet gazdag képanyag egészít ki. pdf 139mb https://data.hu/get/12025495/OKORIMEZOPPDF.rar
  6. 100 magyar népmese (2015) A Magyar népmesék sorozat valódi kulturális kincsünk: ezeken a meséken több generáció felnőtt már, a sorozat zenéje, a főcím ágról ágra szálló madara mindannyiunk közös élménye és emléke. A történetek valódi családi mesék, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy közelebb vigyék a gyerekekhez népmesei hagyományunkat. A 100 magyar népmese kötet egyedülálló gyűjtemény, amelyben a sorozat valamennyi darabja helyet kapott, s amelynek éppen ezért ott a helye minden család könyvespolcán. A Magyar népmesék sorozat 1977-ben született Mikulás Ferenc ötletéből. A Kecskeméti Filmstúdió vezetője és a sorozat rendezője, tervezője, Jankovics Marcell elhatározták, hogy az egyes epizódokban az adott tájegység népművészeti motívumait, viseletét és tájnyelvét jelenítik meg. A sorozat zenéjét az autentikus népdalelemeket saját dallamokkal elegyítő Kaláka együttes írta. Az így létrejövő képi, zenei és szövegvilágnak köszönhetően a Magyar népmesék népszerűsége több mint három évtized múltán is töretlen.pdf 76mb https://data.hu/get/12025423/100NEPMESEPDF.rar
  7. D.V.Pavlov - Leningrádiak pdf 73mb https://data.hu/get/12025472/LENINGRADIAKPDF.rar
  8. Gareth Williams - Mesteri figurák A sakkfigurák mindig – az első, kézzel faragott sakk-készletek óta – a világ minden pontján, ahol csak készítettek ilyent, megformálásukkal tükrözték az adott civilizációt. Háborúk, forradalmak, a békés világ, a vallás, a technológia, a művészet és a sport mind-mind megjelentek a kis bábuk megformálásában. Az irodalomban, a képzőművészetekben, a filmekben és a reklámokban – Shakespeare-től a Pepsi-ig – gyakran szerepelnek sakkfigurák és híres sakkozók: az igényességet, a gondolkodó embert jelenítik meg. Voltaire szavaival élve, a sakk "az emberi elme legnagyobb dicsőségére válik. pdf 164mb https://data.hu/get/12025490/MESTERIFIGURAKPDF.rar
  9. Határozó kézikönyvek - Fűszer és gyógynövények A Határozó Kézikönyvek a természet megismerésében és megértésében segítik az Olvasót. A gondosan összeválogatott, színes fényképek, a rövid, lényegre törő leírások segítséget nyújtanak élő és élettelen környezetünk, a növények, az állatok, az ásványok és a kőzetek világának megismeréséhez. Ezek a könnyen választható, szép kivitelű és tartalmas könyvek nem hiányozhatnak egyetlen természetet kedvelő felnőtt vagy gyermek könyvtárából sem. pdf 125mb https://data.hu/get/12025453/FUSZERGYOGYPDF.rar
  10. Próbáld lécci újra, létezik..........................................
  11. Kép frisssítve................................................
  12. Könyvek vegyesen 94 A nyiregyházi huszárok hadinaploja 1941.pdf Andrássi György - Polgárháború.pdf Első nagy szafi reform és foodtest szakácskönyv.pdf Harry Potter Tesztkönyv kezdőknek és haladóknak.pdf Karen Armstrong - Az iszlám rövid története.pdf Merényi László - Az őszirózsás forradalom.pdf Márai Sándor - Vasárnapi krónika.pdf Nicole Bailey - Káma-szútra szuperszex.pdf Vida Ágnes - Babastart tanfolyam.pdf pdf 69mb https://data.hu/get/12014614/KNYVKVGYSN094PDF.rar
  13. Bernád Dénes, Mujzer Péter, Hangya János - Horrido - Légicsaták a Keleti Fronton (1993) „Horrido!” – kiáltott fel a német vadászpilóta, megpillantva a célpontot. „Kiri!” – kiáltotta a finn. „Teraj!” – a horvát. „Hajrá!” – harsant a magyar repülő csatakiáltása, amikor célkeresztjét elsötétítette ellenfele repülőgépe. Bár könyvünk nem tárgyalja a német Luftwaffe történetét, mégis a benne szereplő kis légierők egyetlen közös vonása, hogy valós vagy vélt érdekekért a III. Birodalom oldalán harcoltak fél évszázada a Keleti Fronton. Erről a témakörről eddig sehol sem írtak. Keleten azért, mert hallgatni kellett róla, Nyugaton azért, mert nem volt elegendő információ. Adósságtörlesztés ez a könyv. Emléket állít a kis nemzetek repülőinek, akik a „nagyok” árnyékában harcoltak, éltek és meghaltak. Róluk eddig jóformán beszélni sem volt szabad, mert nem a győztes oldalon álltak. Róluk, értük szól ez a könyv.pdf 75mb https://data.hu/get/12014613/HORRIDOPDF.rar
  14. Papp Katalin - Nagyi szakácskönyve A szerző egyszerűen elkészíthető fogásokkal, érthető receptekkel, könnyen beszerezhető alapanyagokkal kívánja felkelteni a kezdő és profi háziasszonyok érdeklődését a méltatlanul elhanyagolt magyar konyha iránt. Emellett beavat azokba a mesterfogásokba, konyhatitkokba is, amelyeket a szerencsésebbek még nagyanyáink konyháján leshettek el. pdf 45mb https://data.hu/get/12014615/NAGYISZKPDF.rar
  15. Papp Katalin - Nagyi ünnepi ételei "A nagy sikerű Nagyi szakácskönyve szerzője ezúttal olyan ételek elkészítéséhez ad hasznos tanácsokat, amelyek változatos ízvilágukkal emelik az ünnep hangulatát, ugyanakkor könnyen beszerezhető összetevőkből, egyszerűen elkészíthetők.Megtanítja a háziasszonyokat a szezonális alapanyagokból összeállított, ízletes ünnepi fogások elkészítésére, és beavatja őket a korszerű és nagyanyáink tapasztalatait ötvöző konyhai mesterfogásokba is. Vendégmarasztaló ételek családi és baráti összejövetelekre, húsvéti és karácsonyi menük, szilveszteri vendégvárók, szellemes fogások Halloweenre, a gyerekzsúrok és kerti partik kedvenc finomságai..." pdf 38mb https://data.hu/get/12792639/NAGYUNNEPPDF.rar
  16. Négy évszak esti meséi 2013 Teljes hossz:72p+72p+70p+78p Teljes méret: 385mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: mese Év:2013 01.AndersenA tavasz bolondja-Márkus László.mp3 02.Fésűs Éva A szélfiúcska-Bánki zsuzsa.mp3 03.Gianni RodariA 75-ös trolibusz-Márkus László.mp3 04.Fésűs ÉvaA tücsök hegedűje-Váradi Hédi.mp3 05.Fekete IstvámKanalas Gusztáv az okos nyuszi-Pathó István.mp3 06.Enyedi györgyHabakuk locsolkodik-Váradi Hédi.mp3 07.Sz.MihalkovA szemfüles tapsifüles-Agárdi Gábor.mp3 08.Zelk ZoltánHárom nyulak-Szegedi ovodás kislány.mp3 09.Fésűs ÉvaAz erdei majális-Bánki Zsuzsa.mp3 10.Móra Ferenc.A fecskék-Vallai Péter.mp3 11.Zelk ZoltánA nagy vándor-Domján Edit.mp3 01.Enyedy György A napocska-Domján Edit.mp3 02.Bianki Cinegenaptár-Márkus László.mp3 03.Puskin Az öreg halász-Egy nagyszokolyi kisfiú.mp3 04.Benedek Elek A kolozsvári bíró-Kiss Manyi.mp3 05.Tompa Mihály A pitypang meséje-Józsa Imre.mp3 06.Pápai Relli Két kis katicabogár-Váradi Hédi.mp3 07.Móra Ferenc A békapásztor-Bessenyei Ferenc.mp3 08.Móra Ferenc Az arató ebédje-Ruttkai Éva.mp3 09.Enyedy György Incifinci szalmaszál-Kálmán György.mp3 10.Enyedy György A pillangó-Domján Edit.mp3 11.Mészöly Miklós Az oroszlán és a zebra-Avar István.mp3 12.Zelk Zoltán Egy búzaszem története-Váradi Hédi.mp3 13.Indián népmese A jaguár és az eső-Kertész Péter.mp3 14.Mosonyi Alíz Léghajó meséje-Kútvölgyi Erzsébet.mp3 01.Bianki Cinegenaptár-Csernus Mariann.mp3 02.Tarbay Endre A Varjúdombon-Vallai Péter.mp3 03.Mészöly Miklós.Kökénykisasszony-Kohut Magda.mp3 04.Császár Klára.Sünfióka-Lukács Margit.mp3 05.Rónay György. A veréb négy fia-Ruttkai Éva.mp3 06.Rodari Gianni.Tiszta kitűnő és még egy-Bessenyei Ferenc.mp3 07.Fésűs Éva.Őszi mese-Benkő Gyula.mp3 08.Rényi Magda.A varázsige-Zolnay Zsuzsa.mp3 09.Orosz mese.Tánya fecskéi-Makai margit.mp3 10.Joe Jackson.Makk makk sok a makk-Vallai Péter.mp3 11.Tarbay Ede.Vadgesztenyék-Darvas Iván.mp3 12.Jékely Zoltán.Csodamalom-Kállay Ferenc.mp3 01.Kormos István.Vackor hómackót csinál-Ruttkai Éva.mp3 02.Móricz Zsigmond.Haragos hóember-Básti Lajos.mp3 03.Grimm testvérek.Holle anyó-Schütz Ila.mp3 04.Enyedy György.Mackókarácsony-Gábor Miklós.mp3 05.Ács Kató.Hékás-Makay Margit.mp3 06.Móra Ferenc.A didergő király-Avar István.mp3 07.Enyedy György.A pöttöm fenyőke-Ruttkai Éva.mp3 08.Móra Ferenc.A szánkó-Básti Lajos.mp3 09.Olasz népmese.A varázspiac-Domján Edit.mp3 10.Enyedy György.Tizenkét manó-Márkus László.mp3 https://data.hu/get/12006602/4VSZKMSMP.part1.rar https://data.hu/get/12006595/4VSZKMSMP.part2.rar https://data.hu/get/12006601/4VSZKMSMP.part3.rar
  17. Ismerős Arcok - Egy vérből valók vagyunk 2019 Jubileumi akusztikus koncert 1 - Születés 2 - Utolsó magyar 3 - Eltűntek a csillagok 4 - Mennyit ér 5 - Szívemben tudlak 6 - Ne gondolj rám! 7 - Eltűnni csendben 8 - Globális felmelegedés 9 - Egyetlen 10 - Egyveleg (Haza _ Egy a hazánk _ Ennyi _ Angyal szállt felettem) 11 - Árnyéknak lenni 12 - Maradj még! 13 - Trianoni séta 14 - Isten veled! 15 - Fenyők 16 - Csak a zene MP3 320 kbps https://data.hu/get/12161807/ISMARCEGYVERMP.rar
  18. Könyvek vegyesen 93 Barát Józsaf - Amerika álom maradt.pdf Bálint Ágnes - Frakk a macskák réme.pdf Eric Berne - Szex a szerelemben.pdf Harsányi Zsolt - Ecce homo.pdf Hegedüs Géza - Szent Szilveszter éjszakája.pdf P.Didon - Jézus élete.pdf Patay László - Szelidíts meg.pdf Szekfű Gyula - Három nemzedék.pdf Szondy Máté - A boldogság tudománya.pdf 73mb https://data.hu/get/12004123/KNYVKVGYSN93PDF.rar
  19. Kép frisssítve..........................................................
  20. A Biblia felfedezése - 1-8 Írta (átdolgozta): Etienne Dahler; kiadó: Larousse-Fabula A Biblia felfedezése - 1 - A Teremtés - A pátriárkák.pdf A Biblia felfedezése - 2 - Mózes - Józsua - A Birák.pdf A Biblia felfedezése - 3 - A királyok - Saul - Dávid - Salamon.pdf A Biblia felfedezése - 4 - A próféták.pdf A Biblia felfedezése - 5 - A babiloni számüzetés.pdf A Biblia felfedezése - 6 - Visszatérés Jeruzsálembe.pdf A Biblia felfedezése - 7 - A Názáreti Jézus.pdf A Biblia felfedezése - 8 - Az egyház születése.pdf 416mb https://data.hu/get/12809120/BIBLIAFELFEDPDF.part1.rar https://data.hu/get/12809122/BIBLIAFELFEDPDF.part2.rar https://data.hu/get/12809119/BIBLIAFELFEDPDF.part3.rar
  21. Thimothy J.Trull E.Jerry Phares - Klinikai Pszichológia A Klinikai pszichológia az Amerikai Egyesült Államokban a klinikai szakpszichológus-képzés egyik tankönyve. Rendeltetésének megfelelően a klinikai pszichológia valamennyi területét összefoglalja. Minden egyes terület tárgyalásakor kitér a történeti háttérre, felvillantja a szakterület nagy alakjait, az egyes irányzatok vagy specialitások mozgalom-szerűen indult kezdeteit, s legalább egy jelenlegi képviselőt is bemutat. Tárgyalja a leggyakrabban alkalmazott kísérleti elrendezéseket, a diagnosztikai osztályozási rendszereket, a tesztmódszereket, az interjú és a viselkedésdiagnosztika technikáit. A pszichoterápiás irányzatok elméleti hátterét, módszereit és hatékonyságvizsgálatait is ismerteti, esetekkel illusztrálva. Ezenkívül kitér a szakma etikai kérdéseire is. A szakma rész-területei közül külön fejezet foglalkozik azokkal, amelyek az utóbbi időben rohamosan fejlődnek: ilyen a közösségi pszichológia, az egészség-lélektan, a neuropszichológia, az igazságügyi pszichológia és a gyermek-egészséglélektan. A fejezetek elején ellenőrző kérdések, a végén összefoglalás és a kulcsfogalmak szótárszerű felsorolása segíti az ismeretek elsajátítását. Tankönyvként használható pszichológusok, klinikai szak-pszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták képzésében, de hasznos olvasmány lehet egyéb mentálhigiénés szakemberek és minden érdeklődő egészségügyi szakember, illetve művelt laikus olvasó számára is. pdf 200mb https://data.hu/get/12003313/KLINIKPSICHOPDF.part1.rar https://data.hu/get/12003305/KLINIKPSICHOPDF.part2.rar
  22. Benke Zoltán-Magyarország kígyói „Kedves Olvasóim! Ugye nem találják túlzottan elszomorítónak azt a tényt, hogy hazánkban alig több mint fél tucat kígyófaj 'rémisztgeti' a lakosságot. Én bizony elkeserítőnek tartom ezt a hüllőszegénységet – hiszen százszor ennyit is el tudnék viselni! Hát még milyen sanyarúság az, hogy eme néhány 'polgártársunkat' is legszívesebben száműznék innen, pedig az igazi honfoglalók ők voltak. Nálunknál ugyanis sokkal előbb hódították meg lankás dombjainkat, monoton mezőinket, cifra rétjeinket, ragacsos mocsarainkat és 'sziklakápolnáinkat'. Több tíz- vagy talán százezer éve csúsznak hangtalanul sokat változott környezetükben és tűnnek el egyre-másra ember által szétroncsolt élőhelyeikről. Valójában egy hatalmas 'képtár' műalkotásai ők, ahol a mester az evolúció volt, a galéria pedig maga az őstermészet. Ízlésünk azonban egyoldalú és kiforratlan. A tollakkal ékesített madár vagy a szirmokkal kérkedő virág esztétikus – a pikkelymozaikos, láb nélküli kígyó fogyatékos csúfság.” (Benke Zoltán) pdf 53mb https://data.hu/get/12003311/MAGYARKIGYOPDF.rar
  23. Burchard Brentjes - Kánok, szultánok, emírek „A valóságban az oszmánok csak a nyugati szárnyát alkották azoknak az iszlámban egyesült népeknek, amelyek a XVI. században török fennhatóság alatt álltak. A törökök népcsoportként csak későn léptek be a történelembe, amikor Bumin kagán az Altajból kiindulva megalapította az első török birodalmat.” „Amikor az oszmánok 1453. május 29-én a bizánciak kéthónapos kétségbeesett ellenállása után bevették Konstantinápolyt, úgy festett, hogy a félhold végső győzelmet arat a kereszt fölött. A hódító II. Mehmed, a török szultán világuralomról ábrándozott, amit a bizánci császárok örökségének tekintett”. „Előretörésük során eljutottak Lengyelországig, behatoltak Ukrajnába, s időnként még Olaszországba is betörtek. Így aztán annyira általánosan elterjedt az oszmánoktól való félelem, hogy az iszlám ellenséget a Boszporusz uraival tették egyenlővé.” „A XVI. század elején négy olyan nagy birodalom létezett egymás mellett, amelyben törökök uralkodtak: az oszmánoké nyugaton, az üzbégeké északon, a moguloké keleten és a Szafavidáké a centrumban… Ennek során világossá válik majd, hogy ezeknek az alakulatoknak a polgárság fellendülő Európája mellett nem volt esélyük a fennmaradásra…” Ezek a problémák alkotják Brentjes könyvének fő vonalát. A hazai, jórészt Európa-centrikus történelemképben alig-alig van jelen Elő- és Közép-Ázsia politika-, kultúr- és művészettörténete. Különösen érvényes ez az 1400-as évektől a legújabb korig terjedő időszakra. E könyv kiadásával ezt a térben és időben egyaránt nagy hiátust igyekszünk pótolni az Univerzum Könyvtár hagyományaihoz méltóan, népszerű előadásmódban, sok képpel és ábrával. pdf 206mb https://data.hu/get/11997360/KANOKSZULTANOKPDF.part1.rar https://data.hu/get/11997358/KANOKSZULTANOKPDF.part2.rar
×
×
  • Create New...