Nos ,az olvasottak alapján ezzel teljesen egyetértek főképp,hogy nem kell ahoz valakinek manökennek lennie,hogy azt mi férfiak észrevegyük,mindenkinek megvan a fejében a saját kis ideálja és úgy gondolom mindenki fel tud állítani magában egy mércét,hogy hol vannak azok a határok amin belül ki tudja választani a párját.Ez mind nagyon szép ami ide van írva,de sajnos nem a mesében élünk hanem a valóságban...
Egy dolgot mégsem értek: "
Talán mindenkivel megesett már, hogy úgy elment valaki mellett, nap mint nap, hogy semmit sem érzett a másik iránt.
Talán néha váltottak egy-egy szót, de ez volt minden. Nem gondolt a másikra, csak mint barátra, munkatársra, osztálytársra."
így kezdted a történetet.Nem értem egy nőben mért fordult meg hirtelen a világ azaz egy munkatársba vagy akárkibe aki eddig nem jelentett számára semmit,hogy döbbent rá hirtelen mégis,hogy tetszik neki az az úriember,nem hiszem,hogy csak egy arckifejezés változtatta meg az érzéseit az egyik pillanatról a másikra.Te,mint nő,ha mondjuk elmész egy baráttal vagy munkatással vacsizni,milyen jelek alapján döbbenhetsz rá,hogy kell neked ez a férfi?
Remélem azért valamennyire érthető voltam egyébként tetszett a történet ;)köszi