Jump to content
PirateClub.hu

hankock

ViP
  • Pontszám

    7,143
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    4

Minden tőle: hankock

  1. melehvérű inkább melegvérű nem ?
  2. hankock

    ID Forever

    Emmerich két Függetlenség napja folytatásban gondolkodik Roland Emmerich neve hallatán nem tudom kinek mi jut eszébe, nekem speciel az, hogy senki más nem tudja úgy ledarálni, megtépázni a világot, mint ő maga. A Tökéletes katonát vagy a Függetlenség napját még mindig úgy tudom élvezni, mint évekkel ezelőtt, de tudom vannak olyanok is, akik inkább megforgatnák benne a kezükbe eső első nagyobb kést. Úgy gondolom Emmerich már túl van a legjobb filmjein, erőlködhet akárhogy olyan szórakoztató és nagy bevételt produkáló alkotásokat már nem fog letenni, mint anno (bár hamarosan kiderül, hogy a 2012 hogyan teljesít), talán tisztában van ezzel ő is ezért emlegette mostanában a Csillagkapu és a Függetlenség napja folytatását. Ez az öregedéssel jár, ahogy a színészek is egyre lejjebb csúsznak annál biztosabb, hogy erősen azért lobbiznak, hogy elkészüljön valamely egykor volt hatalmas sikert elért filmjük folytatása. A rendező az MTV-nek adott interjúban elárulta, hogy nem egy, hanem mindjárt két ID4 folytatásban gondolkodnak, ahogy ő fogalmazott nagyobb ívet akarnak adni a sztorinak. A történet ott folytatódna, ahol az első véget ért. Korábban már kiderült, hogy a forgatókönyvet már megírták és Will Smith-t szeretnék a főszerepre, a stúdió azonban úgy gondolja, hogy vele túl sokba kerülne a film. Ha a 2012-vel nem vall szégyent a kasszáknál, akkor szerintem esélyes, hogy 3-4 éven belül elkészülhet a folytatás, ez csak a stúdió elégedettségfaktorán múlik. (filmdroid)
  3. hankock

    Mi a kedvenc filmed?

    Transformers filmek
  4. hankock

    Sok vizet találtak a Holdon

    Na itt egy újabb friss infó: Jelentős mennyiségű vizet találtak a Holdon Jelentős mennyiségű fagyott vizet fedeztek föl a Holdon, jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A bizonyítékot az október elején szándékosan a Holdra zuhanó rakéta által felvert törmelék elemzéséből nyerték. A 2,3 tonnás Centaur egy puskagolyó sebességének a kétszeresével csapódott be a Hold déli pólusa közelében lévő Cabeus-kráterbe, hogy minél több port kavarjon fel, amelyről egy másik szonda gyűjtötte össze az adatokat. Az október elejei becsapódás 1,6 kilométer magasra verte föl a törmeléket, amelynek az első elemzése most készült el. (MTI/index)
  5. Már azt gondoltam hogy komoly a dolog ....
  6. Egy világszerte elterjedt növénykártevő páncéljáról kiderült, hogy ürülékből van. A ragadozók elkerülik a mozgó szarkupacot. Amikor a platánfák levelét pusztító Neochlamisus platani nevű bogár lerakja a petéit, az ürülékéből készít védőpáncélt az utódoknak. A nőstények a potrohukban lévő nemi szervükkel formálnak négyszögletes trágyalapokat, és azokat egyesével helyezik rá a petékre. A Vanderbilt egyetemen evolúciós ökológiával foglalkozó David Funk a munkatársaival megfigyelte, hogy a lárvák épp csak akkora egy rést ütnek a szarpáncélon, hogy a fejük és a lábaik kiférjenek. Így továbbra is védettséget élveznek, de mozogni és táplálkozni is képesek. Egész fiatalkorukat a páncélban töltik, sőt, a saját ürülékükkel tovább építik, bővítgetik azt, hogy kényelmesen elférjenek. Ivarérett korukban vágják ki magukat a páncélból. A tudósok azt is megnézték, hogy valóban hatékony-e a védekezési módszer. A trágyapáncélos bogarat összeeresztették három ragadozóval: egy poloskaszerű bogárral, amely a szájszervével szívja ki az áldozata testnedveit, egy közönséges tücsökkel, amely erős szájszervével támad, valamint egy pókkal, amely emésztőnedveit fecskendezi be az áldozatába. A kísérletekből kiderült, hogy szarból is érdemes várat építeni. Előfordul, hogy a ragadozók az ürüléke alapján követik az áldozatukat, de a három ragadozó ízeltlábú nem gondolta, hogy ínyenc csemegét rejt a mozgó szarkupac. Persze a Neochlamisus platani védekezése sem tökéletes, az ivaréretté váló bogarak ugyanis levetik a páncélt, és ilyenkor sok egyed rögtön a ragadozók áldozatává válik. (index)
  7. A University of Arizona egyetem kutatói átfogó vizsgálatot végeztek arról, hogy mennyi por és egyéb szennyezőanyag jut be egy átlagos lakásba, és ott mi történik velük. Arra jutottak, hogy a por és a kosz nagy része nem az emberek cipőjéről vagy ruházatáról kerül a lakásba, hanem egyszerűen beszáll a levegővel (legalábbis az amerikai közép-nyugaton, ahol a vizsgálatokat végezték). A levegőben szálló porban vannak elhalt bőrsejtek, a talajból származó föld és homok, és a légszennyezésből származó részecskék, amelyek esetenként mérgezőek is lehetnek. A kutatók bonyolult számítógépes szimulációt dolgoztak ki a por viselkedésének modellezésére, ami figyelembe vette az adott lakás elhelyezkedését, a benne lakók számát, és az életstílusukat, az amerikai U.S. Environmental Protection Agency szervezet adatait felhasználva. A szimuláció (aminek tanulságait az Environmental Science & Technology című szaklapban írták le a tudósok) megmutatta, hogyan gyűlnek össze a szennyező anyagok a a jól ismert porcicákká, és a kutatók reményei szerint az eredmények segítenek majd a higénikusabb otthonok és munkahelyek kialakításában, hiszen pontosabban tudják meghatározni, milyen gyakran kellene takarítani egy-egy helységet. (index)
  8. Az Antarktisz jégmezőiről leszakadt, ötszáz méter hosszú és ötven méter magas jéghegy sodródott Ausztrália közelébe - jelentették ausztrál tudósok. A Déli-sarktól ennyire északra ritkán bukkan fel akkora jégtömb, amekkorát a Tasmániától 1500 kilométerrel délkeletre fekvő Macquarie szigeten dolgozó ausztrál sarkkutatók fedeztek fel. A jéghegyet csütörtökön pillantották meg először, a sziget partjaitól nyolc kilométer távolságban. Az elsodródott jéghegy feltehetően azok közül a hatalmas jégtömbök közül való, amelyek 2000 és 2002 között szakadtak le az antarktiszi Ross-jégselfről - vélekedett az egyik ausztrál tudós, Neal Young gleccserkutató. Mint kifejtette, meglehetősen szokatlan, hogy a melegebb vizeken ennyire északra sodródjon egy jéghegy. Kilenc évvel ezelőtt számos hatalmas jégdarab szakadt le az Antarktisz Ross- és Ronne-jégselfjéről. Az első tömb 300 kilométer hosszúságú és 37 kilométer széles volt. Az azóta eltelt időben a levált tömbök mind elsodródtak a Dél-sarktól. Kollégáival együtt úgy gondolja, hogy ahogy tovább halad észak felé, a tömb minden bizonnyal darabokra hasad, és elolvad. Mindazonáltal figyelmeztetett rá, hogy mielőtt végleg eltűnne, folyamatos veszélyt jelent a körzetben folyó hajózásra. (MTI)
  9. hankock

    Süteményrecept

    nagyon lol :lol:
  10. Réges-régen még csak két majd kicsivel később már három gomb volt az egéren. A fejlődési folyamat során a gombok száma növekedett majd megállt egy ponton és az érzékelő technológia valamint más funkciókra került a hangsúly. A WarMouse cégnél azonban úgy vélték a hagyományos 3 vagy 5-8 gombos egerek nem nyújtanak elegendő funkciót ezért megalkották az OOMouse nevű vezérlő eszközt 18 gombbal és analóg joystick-al az oldalán. Az OOMouse vagy teljes tevén OpenOffice Mouse egy különleges egér annyi gombbal, hogy első pillantásra akár tréfának is tűnhet az eszköz, pedig nagyon is komoly irányító eszközzel van dolgunk. A cincogó 18 programozható gombbal rendelkezik, melyen az egy illetve két kattintásokhoz is külön funkciókat rendelhetünk. Ezen felül, minden gombhoz lehet egyszerű funkciót, billentyűkombinációt vagy komplex makró funkciót is rendelni. Az egér 512 kB-os Flash Memóriával rendelkezik és a kezelőprogram 63 profilt képes eltárolni, melyek közül 20-at készen kapunk a legnépszerűbb szövegszerkesztő és grafikus alkalmazásokhoz, mint az OpenOffice vagy az Adobe Photo Shop. Az egér oldalsó analóg joystick megoldása opcionálisan 4,8 vagy 16 parancsot tud indítani. A széleskörű funkcionalitás nemcsak alkalmazások, hanem játékok során is jól jöhet, ahol összetett funkciókat tudunk a kezünk ügyébe helyezni, egyszerűen elérhető formában. Az OOMouse 75 dolláros áron kerül majd forgalom és az optikai rendszereének érzékenysége 400 és 1600 dpi közt állítható. (itextreme)
  11. hankock

    Resident Evil 4: Afterlife

    Az első kép a Resident Evil: Afterlife forgatásáról Megérkezett az első kép a Resident Evil: Afterlife címet kapott negyedik A kaptár filmből, melyen minden főbb szereplő látszik. A fotón, a szökésből megismert és az új részben - meglepetésre - egy rabot játszó Wentworth Miller, az Alice karakterével egybeforrt Milla Jovovich, valamint a Hősökből visszatérő Ali Larter láthatók - no meg pár fehér ruhás alak. Jovovich elárulta, hogy utóbbiak az Umbrella rémisztő kísérleteinek tesztalanyai, akiket valószínű a főszereplők szabadítanak majd fel. Az Alice-t alakító színésznő nevetve hozzátette, hogy imádja megújult ruháját, hiszen a nadrágjába beépítettek egy úgynevezett "seggtartót", mely feszesen tartja azt, amit kell. Jovovich elég beszédes kedvében volt, hiszen twitteroldalán azt is elárulta, hogy sok rajongó kedvence, Jill Valentine is visszatér a történetbe. (SG)
  12. Három évtizeden belül kihalhatnak Ausztrália ikonikus állatai, figyelmeztetett kedden az Ausztrál Koala Alapítvány (AKF). Az állatvédõk veszélyeztetett állatfajjá nyilváníttatnák a koalákat. Az alapítvány kutatásai alapján az eukaliptusz leveleket fogyasztó, fákon élõ állatok száma az elmúlt hat évben akár a felével is csökkenhetett. A most közzétett tanulmány szerint 2003-ban még 100 ezer koala élt Ausztráliában, most számukat 43 ezer és 80 ezer közé teszik. A populáció csökkenésének alapvetõen két oka van a környezetvédõk szerint. Az egyik a koalákat is megtámadó nemi betegség, a chlamydia. A másik a klímaváltozás miatt kialakult szárazabb, melegebb idõjárás, amely következtében az eukaliptusz levelek veszítettek tápértékükbõl és a koalák így nem jutnak elegendõ élelemhez. Az AKF szerint, ha az ausztrál kormány nem tesz semmit, akkor az ország jelképeinek számító koalák 30 éven belül kihalhatnak. Az állatvédõk szeretnék ezért, ha az ikonikus állatokat veszélyeztetett fajjá nyilvánítanák. A canberrai kormány illetékes bizottsága 2010 közepén dönt a veszélyeztetett állatfajokról. (erdon)
  13. hankock

    Sikoly 4

    Az első Sikoly 4. plakát Ha már a Machete és a Tekken plakátja kikerült, akkor a biztosan moziban bemutatandó Sikoly 4.-re is érdemes pár szó szánni, hiszen az American Film Market kapcsán a horrorsorozat folytatásából is készült egy előplakát. A Sikoly-filmek kapcsán érdemes megjegyezni azt, hogy egy jól szereplő, az előző 3 epizód sikerét lemásoló negyedik rész minden idők legsikeresebb horrorszériájává teheti a Scream-sorozatot, hiszen az eddigi epizódok magabiztosan hozták a 90-100 milliós bevételt és a jelenlegi király, a Halloweent a trónról letaszító Fűrész-sorozat eddig 368 millió dollár bevételt ért el Amerikában. A rajongók a negyedik epizóddal kapcsolatban pedig már találgatják, hogy valóban Neve Campbell karaktere, Sidney körül fog forogni az új trilógia is, vagy ő is olyan szomorú (és véres) véget fog érni, mint az 1. és a 2. részben szereplő nagynevű színésznők, Drew Barrymore (ld. mellékelt videónkat, a Sikoly 1. klasszikus nyitójelenetét) és Jada Pinkett Smith? (SG) *- folyamatos frissístés - ha lessz jobb minőségű hivatalos plakát akkor cserélem
  14. Régebb leszedtem mindenfajta verziót de most már csak a dvrippet illetve Hd és BD rippeket szedem
  15. hankock

    UPC vs Digi tv

    Digi tévés vagyok egy éve már de, minőségileg inkább a az upct ajánlom
  16. hankock

    ID Forever

    Friss: Obama miatt lesz Függetlenség napja 2 Roland Emmerich a Függetlenség napja 2-ben az elnök karakterére akar fokuszálni. "Az első rész arról szól, hogy egy nagyszerű vezér felveszi a harcot az idegen hódítókkal. A Bush-kormány alatt nem akartam még egy ilyet forgatni, Obamával viszont már elképzelhető" - nyilatkozta a rendező. A Fox stúdió Will Smith karakterére számít, de holtpontra jutottak a tárgyalások. Emmerich legújabb katasztrófafilmjében, a 2012-ben már afro-amerikai elnök szerepelt, akit a Halálos fegyver-beli Danny Glover alakított. (via io9.com)
  17. Nem bízzák a véletlenre a vízellátást Schwechat osztrák városban: készleteiket hatezer éves vízzel fogják kiegészíteni, hogy vészhelyzetben is biztosítsák a lakosok ivóvizét. A közel 1,9 millió eurós költségű, Mélykút nevű projekt kivitelezése a város közleménye szerint hamarosan elkezdődik, várhatóan 2010 májusában fejeződik be. A Mannswörth városrészben található régi kút 1969 óta szolgáltat vizet a környéknek. Hannes Fazekas polgármester szerint az ott lévő víz az utolsó előtti jégkorszakból származik. A nagy minőségű víz olyan időből maradt itt, amikor a környezet még teljesen érintetlen volt. A projekten belül további, akár 133 méteres mélységig fúrt úgynevezett mélykutak használatba vételét tervezik. Néhány próbafuratot már végeztek, ezek közül három használható is. Ezeket csőrendszerek segítségével kötik össze a víztisztító berendezésekkel. (MTI)
  18. Miközben a blu-ray és a HD felbontású tévék éppen csak elkezdték átvenni a dvd-k és a hagyományos tévék helyét, az ipar máris a következő lépcsőfokra koncentrál: jön az Ultra High Definition szabvány, vagyis az UHD. A tervek szerint 2017-ben jelennek majd meg az első UHD-s tévék, és akkor indulnak az első kísérleti tévéadások is, a kevésbé határozott iparági elemzők mostantól 5-10 évre teszik azt az időszakot, míg a technológia és a piac megérik erre a bemutatkozásra. Első menetben a kisebb, UHD-4K nevű szabvány jön 3840*2160 pixeles felbontással, majd ezt követi a még kifinomultabb UHD-8K, 7680*4320 képponttal, és 22.2-es, térhatású, nagyon sok csatornás hanggal. A tervek szerint 2021-re éri majd el a technológia elterjedtsége a kritikus tömeget Európában (ez az eladott készülékek 5 százalékát jelenti), ami után lavinaszerűen indul be a piac, és 2025-re már 28 százalékos piaci részesedést várnak az UHD-től. A kicsi sárga a 720p-s HDTV-felbontás, a nagy kék az UHD A nagyra törő tervekre némileg árnyékot vet, hogy az egész technológia egyelőre csak papíron, szép számok formájában létezik, de a gyakorlati megvalósítás előtt még komoly akadályok tornyosulnak. A másodpercenkénti 24-25 képkockás sebességhez, amit az NTSC és PAL szabványok használnak, az UHD felbontás mellett másodpercenként 300 megabájtos adatátviteli sebességre van szükség, ami talán még megoldható. De ha a 60 képkocka/sec sebességet akarjuk elérni, amit már a mai csúcskategóriás HD tévék is tudnak (sőt, 72-vel is kísérleteznek már), mindenképpen új, hatékonyabb tömörítési eljárást kell kidolgozni, hogy bírja a száloptika az adatok szállítását az adáshoz. Ráadásul a tömörített adatfolyamból a kép valós idejű kikódolása is a maiaknál sokkalta nagyobb processzorteljesítményt igényel. (index)
  19. Részletes leirás: http://h20195.www2.hp.com/V2/GetPDF.aspx/4AA1-9373HUE.pdf Itt azt írja hogy : Memória DDR2, 800 MHz, 1024, 2048 vagy 4096 MB; 2 SODIMM foglalat kétcsatornás memóriaelrendezés támogatásával; Maximum 8192 MB-ig bővíthető Igen bővítheted
  20. hankock

    Mi lenne ha nem lenne fiú?

    kihalna az emberi faj
  21. hankock

    Hazai ökörségek

    Magyar virtus
×
×
  • Create New...