pingvinpacsee

Köszönöm a tanácsokat, megnyugtattatok Biztos, hogy emiatt nem fogom feladni.

Sziasztok! Lenne egy kérdésem felétek. Kezdő/haladó gitáros vagyok, nejlon gitáron "játszom". Az utóbbi időben egyértelmű fejlődést tapasztalok magamon hallás és pengetés terén, ezért nagyon elszánt vagyok, azonban van egy problémám. Egy nagyon apró kézfejjel megáldott lány vagyok, és nehézséget okoz a barrék lefogása, váltása. Az utóbbi időben ezen is sikerült javítanom, de mindig úgy érzem, óriási hátrány, hogy ilyen kicsi kezem van. Szerintetek gyakorlással kiküszöbölhető ez a dolog? Esetleg van valami tippetek vagy kézfejnyújtó gyakorlatotok számomra? Illetve a fémhúros gitárok nyaka mennyivel vékonyabb nejlonhúros kollégáiknál? Megérné lecserélni a nejlonhúrost, könnyebb dolgom lenne egy westerngitárral vagy lényegében tökmindegy? A válaszokat előre is köszönöm.

angolul jútyúb, amerikai angol változata jútúb. (hosszú Ú-val, amúgy) Jútúbnak ejtem, kivéve, ha angol akcentust utánzok

Félénk Tavasz Érezni akarom illatát virágoknak, Fekve a fűben nézni játékát csillagoknak. Veled lenni pont úgy, mint tavaly ilyenkor, Folytak a könnyeim egy éve búcsúnkkor. Régóta várom már, hogy érezzem meleged, Zöldellő patakod, réted, hegyed. Szikla mögött nem nő még haraszt, Mondd, hol késlekedsz, félénk Tavasz? a napokban nem tudom hova tenni magam, rettentően unom már a telet, nem igazán a kedvenc évszakom. eszembejutott ez a kis szösszenet. tudom, amatőr nagyon, de gondoltam, megosztom veletek, ne haljon meg a topik Gery: ez a versed is remek lett, igazán tetszik! skateR.: nagyon jók a metafóráid, szimbólumaid. a féreglakta almáról rögtön Berzsenyi ugrott be, aki az államot egy szintén féreglakta tölgyfához hasonlította.

ez is nagyon jó, Gery! egy költő veszett el benned

nagyon tetszenek a verseitek, legjobban Nietzsche és Gery11111 alkotásai gratulálok mindenkinek ez az én egyik írásom, amelyet kissé búsabb hangulatomban írtam. Beléptünk a házba. Szülei már egy ideje ismertek, korábban bemutatott nekik. - Jó idő van - mondta édesanyja. - Igen, lassan strandidő - válaszoltam. K azt mondta, várjam meg a lépcsőn, míg elmondja szüleinek. Felmentem a tetejére, leültem. Hallottam minden szót. Hallottam anyja kétségbeesését, apja haragát és szomorúságát egyben. K mentegetőzött, próbálta megnyugtatni szüleit. Nem sikerült. Éreztem hangján, kezd ő is zaklatott lenni. Nem sokkal később elindult fel a lépcsőn. Ahogy szembejött velem, láttam vörös szemeit, egy könnycsepp a vállamra hullt, ahogy elment mellettem. Becsapta az ajtót. Pár másodpercig némán ültem. Mi ilyenkor egy barát dolga? Felálltam, odamentem az ajtóhoz, kinyitottam. Ott állt az ablaknál, bámulta az üres utcát, a nagy gesztenyefát, ahogy a szél lebegteti leveleit. Odaléptem mögé, kezemet az övébe csúsztattam. Megszorította. Megszorította és elkezdett zokogni. Megfordult, a szemembe nézett, kikapta kezét kezemből és hátam mögött összekulcsolta ujjait. Ölelésén érezni lehetett a fájdalmat, szomorúságot, kétségbeesést, de ugyanakkor a megkönnyebülést. Tudtam, ez az, amire most szüksége van. Egy barátra, aki akkoris megérti mondandóját, mikor ő nem mond semmit, és akit hosszú perceken magához szoríthat érezvén, hogy nincs egyedül...