Egy indiai űrszonda, a Chandrayaan-1 bizonyítékot talált arra, hogy a Hold felszínén jelentős mennyiségű víz található - jelentette be csütörtöki számában a The Times című brit lap.
Az újság szerint az adatok ráadásul azt is jelzik, hogy a Holdon még ma is keletkezik víz. Az áttörést jelentő felfedezést az amerikai űrhivatal, a NASA jelenti majd be hivatalosan csütörtökön: az indiai űrszonda fedélzetén ugyanis egy NASA-berendezés van, és ennek révén bizonyosodott be a víz jelenléte.
A The Times szerint a felfedezés nyomán megvalósulhat az az álom, hogy két évtizeden belül egy Hold-bázist hozzanak létre, emberi személyzettel.
Az indiai Chandrayaan-1 startolása:
A tudósok régóta remélték, hogy a Holdon van víz, és ezt felhasználhatják majd az űrhajósok ivásra, illetve (a vizet oxigénre és hidrogénre bontva) a légzésre, valamint az üzemanyag-szükséglet
Számos tanulmány megjósolta, hogy a Holdon, a sarkok környékén, a kráterekben lehet jég - de mindeddig erre nem sikerült bizonyítékot találni. Az indiai űrszondán elhelyezett NASA-műszer, egy speciális spektrométer viszont eleve arra lett kifejlesztve, hogy a Hold felszínén, illetve a felszín alatt lévő ásványok elektromágneses sugárzását észlelve a víz után kutasson. Ez volt a Chandrayaan-1 (az első indiai Hold-misszió) egyik legfőbb célja - ennek ellenére a tudósok szerint az eredmény meglepetésnek számít.
A képen egy fiatal kráter látható a Hold felszínén, melyben a szonda nagy mennyiségű vízben gazdag ásványt talált:
Az pedig kimondottan váratlan felfedezés, hogy még ma is keletkezik víz a Holdon.
Az indiai irányítóközpont a múlt hónapban elveszítette az űrszonda felett az ellenőrzést, és így rákényszerült, hogy a tervezettnél előbb nyilvánítsa befejezettnek küldetését: ám a különböző berendezések ekkorra már továbbították adataikat a Földre. És egy tudós szerint amit megtudtak, az "a leglelkesítőbb áttörés legalább egy évtizede."
forrás:
[origo], NASA
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Becsapódtak a Holdba a szondák, lefotózták a felvillanást
Pénteken, október 9-én két amerikai űreszköz csapódott be a Hold felszínébe. Műszaki szempontból a művelet sikeres volt. A tudományos cél annak tisztázása, van-e vízjég az égitesten, ezekre az adatokra még várni kell - de a robbanás fényét és a kráter hősugárzását már most azonosították.
A Holdon lévő vízjég nemcsak tudományos szempontból érdekes, hanem a tervezett emberes holdbázisnak is értékes nyersanyag lenne. Ennek a térségnek a vizsgálatára indították az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) rendszert. A rendszer fő szondája maga az LRO keringőegység, amelytől már az indítás után különvált az LCROSS-rendszer. Utóbbi is két egységből áll: egy kisebb műholdból (SSC) és az egész rendszert indító rakéta utolsó fokozatából. Pénteken (október 9-én) 13.31-kor a rakétafokozat csapódik be a Holdba, 4 perccel később pedig az SSC. A robbanás során kirepülő törmelék elemzésével ki lehet mutatni a vízjeget
Friss információk
péntek, 17.03
A NASA két órával a becsapódás után tartott sajtótájékoztatót, az ott elhangzottakat tekintjük át az alábbiakban. A küldetés technikailag egyértelműen sikeres volt, a műszerek a várakozásnak megfelelően üzemeltek és bőséggel szolgáltattak információt. A becsapódás a tervezett helyen és időben történt, az adatokat 1 megabit/másodperc sebességgel küldte a Földre az SSC egység. Egyelőre nem tudni pontosan, mit sikerült rögzíteni, de a robbanás fényét és a kráter hősugárzását biztosan megörökítették (az első adatok alapján ez még nem volt bizonyos).
A robbanás sugárzása a közepes infravörös tartományban, 600 kilométer távolságból az SSC szondáról fotózva. Balra lent vörös nyíl mutatja a sugárforrást, jobbra lent ennek kinagyított részlete figyelhető meg (NASA)
A villanást az ultraibolya detektorral is sikerült azonosítani, emellett a robbanástól keletkezett kráter hősugárzását is megfigyelték, amely az alábbi felvételen látható. Ugyanakkor a robbanás során keletkezett törmelékfelhőnek eddig nem akadtak nyomára a megfigyelések között.
A frissen keletkezett kráter hősugárzása lent, a kinagyított felvételen (NASA)
Sok földi obszervatórium követte az eseményt. Az eddig befutott jelentések alapján egyikük sem látott feltűnő jelenséget, de néhány esetben az adatok arra utalnak, hogy sikerült elcsípni a sugárzást - de ezek további elemzést igényelnek. Az arizonai MMT Obszervatóriumból az esemény előtt és után felvett színképek eltérőnek mutatkoztak, de további részletek egyelőre innen sincsenek.
A kérdéses terület képe a Palomar Obszervatóriumból (balra) és a hawaii CFHT teleszkóppal fotózva (jobbra)
Az adatok részletesebb elemzése után újabb információkkal jelentkezünk, várhatóan a következő napokban.
A NASA hivatalos oldalai itt érhetők el.
Az események forgatókönyve:
A Hold felszínének elérése előtt közel 9 órával válik le az SSC jelű, kisebb műhold az utolsó rakétafokozatról (LCROSS-ról). Ezt követően az SSC egység mintegy 50 méter/másodperccel csökkenti a sebességét, amelynek eredményként a becsapódó rakétafokozat után a legfrissebb adatok szerint 4 perccel éri el Holdat, miközben mérési eredményeit gyorsan továbbítja.
A hordozórakéta utolsó fokozata közel 2000 kilogrammos test, amely 2,5 kilométer/másodperc sebességgel, viszonylag meredeken, 75 fokos szögben ütközik a felszínnek. A robbanás eredményeként a becslések alapján egy közel 30 méter átmérőjű és 5 méter mély kráter keletkezik, míg a később becsapódó SSC egység kisebb, 16-20 méter átmérőjű és 3-4 méter mély krátert üt. Erre a második egységre azért van szükség, hogy közvetlen közelről is vizsgálhassák a jelenséget és a kidobott törtmelékfelhőt. A rakétafokozat becsapódásakor 600-1000, az SSC felrobbanása révén közel 300 tonna anyag lökődhet ki a Hold felszínéről. Az ütközéskor felszabaduló energia nagyobb lesz, mint a korábbi Hold-szondák becsapódása alkalmával, és az utolsó fokozat robbanása pillanatában bekövetkező rövid felvillanást az SSC egység megörökítheti.
A becsapódás során fellépő folyamatok és azok idő-, valamint jellegzetes méretskálája abban az esetben, ha a kirepülő anyag vízjeget is tartalmaz (NASA)
Ha a kirepülő anyagban vízjég is lesz, az a szemcseméret és szerkezet függvényében gyorsan fog szublimálni a napsugárzástól. A táguló felhő a robbanás után közel 40 másodperccel éri el az egy ívmásodperc szögátmérőt a Földről nézve, amely a földfelszíni távcsövek felbontóképességének határához közeli érték. A földi megfigyelés sikerét elsősorban a felhő fényessége az általa visszavert napfény intenzitása fogja meghatározni.
Az LRO és az SSC műhold kissé eltérő irányból, eltérő szög alatt figyeli a becsapódást. Emellett földi távcsövek, valamint a bolygónk körül keringő Chandra-röntgenteleszkóp is tanulmányozzák az eseményt, ahol a kirepülő részecskék nagyságát, a róluk visszavert sugárzás jellemzőit, valamint a forró anyag által kibocsátott sugárzást tanulmányozzák. Később a keletkezett krátert, a kidobott törmelékanyagot is tüzetes megfigyelés alá vetik. Mivel a robbanásra a sarkvidéki, sötét aljzatú kráterek térségében kerül sor, a becsapódás felvillanása a Földről közvetlenül nem lesz megfigyelhető, csak a robbanás felhőjéről visszavert napfény. Elméletileg a fenti mérések végleg eldöntik a kérdést: van-e jég a Hold sarkvidékén.
Az első becsapódásra október 9-én, közép-európai időben 12.35-kor kerül sor. Magyarországról nézve ekkor nappal lesz, és a Hold nem mutatkozik magasan a horizont felett - ezért tőlünk a jelenség feltehetőleg nem látszik majd.
A Hold déli sarkvidékéről a lézeres magasságmérések alapján készült domborzati térkép, amelyen a kék a mélyebb, a sárga, majd a vörös pedig a magasabb területeket jelöli. A becsapódás célpontja, a Cabeus-kráter balra látható (NASA, GSFC)
Animáció az LRO- és LCROSS-űrszondák programjáról (NASA)
[Hidden Content]
A becsapódás helyéhez közeli Shackleton-kráter az LRO képei alapján (NASA)
[Hidden Content]
A SMART-1-űszonda felvételeiből összeállított mozaik a becsapódás helyszínének 100 kilométer széles területéről. Sok apró kráter azonosítható a vidéken, ami arra utal, hogy a terület viszonylag öreg, tehát volt idő a jég esetleges felhalmozódására (ESA). Az egyes képek eltérő megvilágítási szögben készültek, ezért nem ugyanazon irányba mutatkoznak rajtuk az árnyékok. A hordozórakéta utolsó fokozata és az azt követő SSC műhold becsapódásának várható helyzetét piros szín jelzi
Csütörtök, 12.30
A becsapódás célpontját a korábbi Cabeus-A kráterről a Cabeusra változtatták, mivel ott jobb lehetőséget várnak a szakemberek a vízjég jelenlétére és megfigyelésére. (Az A jelölés azt jelenti, hogy az adott kráter a nagyobb Cabeus mellett van, de külön neve nincsen.) A kérdéses területet az európai SMART-1-űrszonda is megfigyelte még négy évvel ezelőtt, az alábbi képet szerdán közölte róla az Európai Űrügynökség (ESA).
Péntek, 9.30
A földi megfigyelőknek nehézségeik lehetnek a becsapódási helyszín azonosításával - a célterület a Holdnak a Földről látható korongja peremvidékén van, és kevés a tájékozódási pont a térségben. A könnyebb azonosítás céljából készítette a Goddard's Scientific Visualization Studio (SVS) a mellékelt képeket.
A fenti domborzatmodellen a Hold sarkvidéki területének részlete látható. A fehér oszlop a becsapódás tervezett helyét mutatja, az alján lévő színes osztások pedig a felszín felett egy-egy kilométer magasan húzódó szinteket jelölik, míg a fekete vonalak 5 kilométerenként húzódnak. A fehér oszlop 25 kilométer magas, a két nagyobb, kék ív pedig a becsapódás helyétől 50 és 100 kilométerre eső pontokat jelöli (SVS)
A fenti terület kicsit távolabbról tekintve, a kék ívek a robbanás helyszínétől 50 és 100 kilométerre húzódó pontokat kötik össze. Jól látható, hogy a becsapódás megfigyelése a Földről a lapos rálátási szög miatt nem ideális
A szakemberek nem véletlenül választották a kráter fenekén lévő, bolygónkról nehezebben megfigyelhető térséget. Ez nemcsak a jeges üledékek képződése szempontjából kedvező térség, hanem mert ott kevesebb durva törmelék várható, mint a meredekebb lejtőkön - ezért az onnan kirobbanó anyag felhője magasabbra emelkedhet. A célpontként kijelölt Cabeus-kráter felett közel 2 kilométer magasan pillanthatják meg a földi távcsövek a törmelékfelhőt, ahova a kráter peremének egy laposabb része enged bepillantást.
Péntek, 10.30
Pénteken reggel különvált egymástól az LCROSS rendszer két egysége: a hordozórakéta utolsó fokozata és az SSC jelű műhold. A két objektum négy perc különbséggel fog becsapódni. Az eddigi információk alapján minden a terveknek megfelelően halad.
A becsapódó rakétafokozat képe a szétválás után, az SSC műholdról fotózva (NASA)
Péntek 11.30
Két látványos animáció a célpontról és a becsapódásról.
[Hidden Content]
Animáció a starttól a becsapódásig, majd valódi filmfelvétel a rendszer indításáról
[Hidden Content]
A becsapódás helyszíne és az eseményt követő obszervatóriumok
Péntek 12.27
Kevesebb mint egy óra a becsapódásokig. Pontosították a becsapódások helyét és időpontját: az első eseményre 13.31.20-kor kerül sor, a déli szélesség 84,674 és a keleti hosszúság 311,302 foka metszéspontjában. A második becsapódás adatai: 13.35.36, a déli szélesség 84,731 és a keleti hosszúság 310,522 foka metszéspontjában.
Péntek, 12.42
Az LCROSS rendszer kamerái most küldik vissza az első közelképeket. Eddig minden a tervek szerint halad. A repülésirányítók a műszereket ellenőrzik, eddig mindegyikük rendben működik.
Péntek, 12.49
Az LCROSS rendszer két egysége körülbelül 5300 km/h-s sebességgel száguld a Hold déli pólusa felé.
Péntek, 12.54
A Holdtól való távolság körülbelül 4500 km, a közelítési sebesség 6000 km/h.
A művelet során készített első kép a Holdról:
Péntek, 13.11
20 perc a rakétafokozat becsapódásáig, Minden rendszer működik.
Tony Colaprete, a LCROSS vezető szakemberének nyilatkozata szerint másodpercenként több felvételt fog rögzíteni az optikai kamera a becsapódás előtt, majd a robbanás felvillanásakor átváltanak az infravörös kamerára. Ebben a tartományban tovább lehet a legjobban megfigyelni a robbanás felhőjét. A villanást fényerejét mérő fotométer másodpercenként 1000 mérést végez. A rakétafokozat becsapódását követően a felszínhez közeledő SSC műhold az utolsó percben átrepül a törmelékfelhőn. Ekkor a Napot is figyeli az oldalra tekintő spektrométer, hogy kimutassa a vízpára elnyelési vonalait a napfényben - majd ezt követően ez is becsapódik. Emellett az utolsó pillanatban elképzelhető, hogy az SSC szonda magát a krátert is megörökíti.
Péntek, 13.16
Negyed óra a rakétafokozat becsapódásáig, a távolság kb. 1800 km. A kamerák egyre részletesebb fotókat küldenek.
Péntek, 13.22
A repülésirányítók befejezték a fedélzeti rendszerek ellenőrzését, minden rendben működik. Mehet a művelet ("go" to observe the impact)!
Péntek, 13.31
Megtörtént a rakétafokozat becsapódása!
Péntek, 13.36
Becsapódott a követő SSC is. A rakétafokozat becsapódásáról egyelőre nincsenek vizuális képek.
Péntek, 13.39
Egy kép a rakétafokozat becsapódása előttről. Várjuk a további képek és az adatok érkezését.
Péntek, 13.53
A művelet műszaki szempontból sikeres volt: a rakétafokozat és az SSC műhold is a tervek szerint, körülbelül 5 perces időkülönbséggel becsapódott a Hold déli sarkvidékén, az előre tervezett helyen. Az adatok kiértékelése zajlik, a NASA magyar idő szerint 16 órára tervez előzetes sajtótájékoztatót. Az bizonyos, hogy az SSC nem érzékelte a rakétafokozat becsapódásának törmelékfelhőjét.
Egy montázs az SSC utolsó felvételeiből
[szerk.: 09.10.09. 23:25 - Soße]
Forrás:
[Origo], NASA
