Yakamashi

Srácok, nem akarok senkiben negatív érzelmeket kelteni, de ami itt folyik az egy gyermeteg eszetlenkedés. Tisztelet a kivételnek, de itt olyanok állítanak dolgokat, akiknek semmi háttértudásuk nincs az adott témában. Legalább olvasná el, amit előtte írtak, mert újra és újra ugyanazok a problémák merülnek fel 5-6 hozzászólás különbséggel. Ha valaki nem szeret olvasni akkor nézze meg ezt: http://www.intergalaktika.hu/profiles/blog/show?id=1976138%3ABlogPost%3A29420 Kicsit más dolgok, mint amiről eddig hallottunk és amit nekünk mondanak a "nagy tudósok" a Discovery-n meg itt-ott...

Hihetetlen... és ezek az emberek, hogy ilyeneket számolgatnak pénzt is kapnak? Ők nevezik magukat tudósoknak? Komolyabb kutatómunkát tud végezni egy 10 éves gyerek, mint ezek. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyeneket publikálnak.

Üdv! Persze, nagyon szívesen elmagyarázom! Igazából ott kéne kezdeni, hogy a fénysebesség mindig „c”. A XIX. század második felében a newtoni mechanika és a maxwelli elektrodinamika külön-külön megállta a helyét, de egymással nem fértek össze (olyan ez, mint ma a relativitáselmélet és a kvantummechanika). A mechanikai folyamatok az inerciarendszerekben ugyan úgy zajlottak, ám az elektrodinamikai folyamatok nem, mert a fény (most az elektromágneses hullám) relatív sebességét a Galilei sebességaddíciós törvénye (vrel=v1+v2) szerint állapították meg. Tehát a 100 km/h-val haladó autó, ha bekapcsolja a lámpáját, akkor a fény relatív sebessége: crel=c+100km/h. Ez azt jelenti, hogy ha állna az autó, akkor a földön álló ember számára a fény sebessége „c”, ha 100-zal megy, akkor c+100km/h, mert hozzáadódik az autó sebessége. Emellett az ún. éter létezésében hittek, mivel az elektromágneses hullámoknak valamiben terjedniük kell. A hanghullám levegőben, vasban, a falon át, szóval rugalmas közegben terjed, a víz tetején keletkező hullámok igaz transzverzálisak de azok sem terjednének víz nélkül. Tehát az elektromágneses hullámoknak is kell valamiben terjedniük, ez az éter. Ezt nem tudták semmilyen kísérlettel bebizonyítani, csak feltételezték. Ekkoriban Albert A. Michelson kifejlesztett egy olyan szerkezetet, amivel nagy pontossággal lehetett mérni a fény sebességét, az interferométert. Az volt a célja, hogy ezzel megmérje a fény sebességét az éterhez képest más-más irányokban. A lényege az lett volna, hogy megmérné a fény sebességét a Föld mozgásával megegyező irányban és arra merőlegesen is. Vagyis az első esetben a fény a saját és a Föld sebességével ment volna az éterhez képest, a második esetben (merőleges) csak a saját sebessége számított volna. Egy félig áteresztő tükörrel egy fénysugarat ketté bontott (nem baj ha nem tudod elképzelni, mert nem tudom leírni, egy ábra sokat segítene) és az előző módon haladt a két fénysugár. A két fénysugár egyszerre indult (mivel egykor közösek voltak) és azt várta, hogy az egyik az előzőleg leírtak miatt gyorsabb lesz mint a másik és előbb érkezik a detektorba. De nem így lett, mindkét fénysugár egyszerre érkezett be. Azt gondolták a kor tudósai és maga Michelson is, hogy nem eléggé pontos az interferométer. Kb. 6 évre rá Morley-val egy sokkal érzékenyebb műszert használtak, de az eredmény ugyan ez lett, vagyis a fény ugyanakkora sebességgel terjedt mindkét esetben. Ez nemcsak az éter létét kérdőjelezte meg, hanem a fényre nézve Galilei sebességaddíciós törvényét is. Végül is Einstein volt az, aki kijelenttette (ki merte jelenteni), hogy éter nem létezik és a fény sebessége mindig ugyanannyi, akárhonnan is nézzük. Persze felmerül a kérdés, hogy akkor fénysebességgel haladva is (hozzánk képest) „c” a fény sebessége? Einstein agyalt ezen és ehhez hasonló dolgokon (pl. mit látok ha fénysebességgel megyek és hátranézek; előre nézek stb.). Nem tudom, én most nem agyalok ezen. Tehát kísérletileg is bizonyították, hogy „c” mindig „c”. Ezzel megszűnt a mechanika és az elektrodinamika látszólagos összeférhetetlensége. Egyébként, ha nagyon kötözködni akarunk, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy sok kinematikai képlet, amit használunk rossz. Valójában az einsteini képletek állják meg a helyüket mindig, de „kis” sebességeknél nincs nagy különbség a newtoni mechanika és az einsteini között, és mivel az einsteini bonyolultabb, a newtonit használjuk. A szembeötlő különbség „nagy” sebességeknél jelentkezik, pl. a fényseb. 10%-ánál már nem jók a newtoni képletek (általános és középiskolában elég a newtoni is). Nem veled van a baj sore, hanem nem valami közérthető, ahogy leírtam! Nem a fényre kell összpontosítani, mert az természetesen mindkét esetben ugyanakkora utat tesz meg. A fénynek most itt más szerepe van: talán akkor érthetőbb, ha azt mondom, hogy órákat akarunk összehangolni. Vegyünk először csak egy rendszert. Állok a buszmegállóban, és egy barátommal megbeszélem, hogy tőlem „s” távolságra álljon. Amikor eléri az órám a 12:00-t elküldök egy fényjelet felé. Tegyük fel, hogy ő pontosan tudja észlelni, hogy mikor ér oda a fényjel és abban a pillanatban t=s/c –vel tekeri arrébb az óráját a 12:00-ról, mert ugye nekem a múltamat látja (mert a fénynek időre van szüksége, hogy odaérjen). A fény pedig mire odaér a barátomhoz, addigra nekem t=s/c –vel ment arrébb a mutatóm, és ugye órákat akarunk összehangolni, ezért akkor fog ugyan úgy járni az övé és az enyém, ha ő az előbbiekben leírtak alapján jár el. Ily módon több órát is össze lehetne hangolni. Most akkor vegyünk két rendszert, az egyik álló, a másik v=áll. sebességgel halad (pl. a vasúti töltés és a vonat). Abban a pillanatban, ahogy a mozgó eléri az állót, egy-egy fényjelet küldenek az „s” távolságban lévő embernek. Amikor megérkeznek a fényjelek (egyszerre, mert ugyan akkora a sebességük és ugyanakkora utat tettek meg) akkor az ottani órát t=s/c –vel kell arrébb tekerni, így az ottani ember és az álló ember órája együtt jár (ahogy az előbb elmagyaráztam). Viszont ha a mozgó emberhez akarja igazítani az óráját, akkor t’=s’/c –vel kell arréb tekernie (mert ő még ment addig valamennyi utat, és a várakozó embertől s’ távolságra lesz), ami kevesebb, mint az előző. Tehát ha „t” mondjuk 10 s, akkor t’=8 s (hasra ütve). Vagyis a mozgó ember órájának másodpercmutatója 8-at ugrott, amíg az állóé 10-et. Nem tudom, hogy mennyire érthető, remélem, hogy kicsit érthetőbb, mint az előző. Talán próbáld meg lerajzolni, az lehet, hogy segít!

Az idő torzulása Sebesség hatására illetve tömeg közelében lassabban telik az idő. Sokan kérdezhetik, hogy mire alapozom a kijelentésemet. Mondhatjátok, hogy hát igen hallottunk róla, elfogadjuk, mint egy axiómát, de miből is következik ez? Hiszen attól, hogy Schumacher vezet 1 órát nem lesz csak 30 perccel öregebb. Nem teljesen mindegy, hogy egy évet élek a Földön, vagy a Holdon? Ugyan úgy eljön a szülinapom és öregedtem egy évet! A sci fi és a modern fizika között viszont nem messze húzódik a határ, sőt… Kezdjük a tömeggel. Tehát lefordítva hétköznapi nyelvre: Végül is ez azt jelenti, hogy a Föld felszínén lassabban járnak az órák, mint a világűrben. Sőt… egy földre esett almán élő kukac lassabban öregszik, mint a fa tetején élő másik. Valójában igazat szóltam, persze az eltérés annyira kicsi, hogy nem lehet érzékelni, több ezer év távlatában sem. Viszont a kozmosz sokkal többet rejt magában, mint azt az első ránézésre gondolnánk. Kint a „nagyok” világában sokszor nagyon is jelentős az idő torzulása. Stephen Hawking nagyon szépen szemlélteti a szóban forgó esetet Az idő rövid története című könyvében, abból idézek: „Az általános relativitáselmélet másik előrejelzése szerint az idő látszólag lassabban telik egy olyan hatalmas tömeg közelében, mint a Föld. Összefüggés létezik ugyanis a fény energiája és frekvenciája (a fény hullámainak száma másodpercenként) között: minél nagyobb a fénysugár energiája, annál nagyobb a frekvenciája (saját megjegyzésem: egy foton energiája: h*f, ahol az f a frekvencia, tehát minél nagyobb a frekvencia, annál nagyobb az energia is, és fordítva). Ahogy tehát a fény fölfelé tör a Föld gravitációs terében, energiát veszít, azaz frekvenciája csökken. (Ez annyit jelent, hogy megnő az egymást követő két hullámhegy megjelenése közötti idő.) Ha valaki a magasból tekint alá, úgy érzi, idelenn minden lassabban halad. Ezt az állítást 1962-ben kísérletileg ellenőrizték: két nagyon pontos órát (atomórák) helyeztek el egy víztorony alján és tetején. Az általános relativitáselmélettel teljes összhangban, a Földhöz közelebbi, alsó óra lassabban járt. A különböző föld feletti magasságban működő órák eltérő sebessége immár nagy jelentőségre tett szert, mivel mindinkább terjed a műholdakról sugárzott jelekre alapozó, nagypontosságú navigációs rendszerek használata. Az általános relativitáselmélet előrejelzéseinek figyelmen kívül hagyása több mérföldes hibát jelenthet a helyzet meghatározásában!” (Többek között a GPS rendszerek mérföldes pontatlanságúak lennének, ha a mérnökök nem vennék figyelembe az általános relativitáselméletet.) Úgy gondolom, hogy ennél jobban nehezen lehetne megfogalmazni. Az idő sebesség hatására való torzulása előtt tisztázni kell valamit, az egyidejűséget. Mi az, hogy egyidejű két dolog? Azt kell, hogy mondjam, ez egy relatív dolog. Két valami a KÖZELEMBEN (nagyon közel) egy időben történik… ezt még beláthatom((?)), de mi a helyzet két egymástól távol lévő eseménnyel? El tudom-e dönteni egyértelműen, hogy 15:32-kor itt a Földön és ugyanebben a pillanatban a Holdon ugyan akkor csapódik be két meteor? A probléma megértéséhez vegyük mankónak az Einstein által sokszor emlegetett vasúti sín és vonat példáját! Képzeljünk el egy nagyon hosszú vonatot, mely v sebességgel halad! A vonat közepén áll egy ember. Álljon a vasúti töltésnél is egy (tehát a sín mellett --> az ő sebessége 0)! Amikor a vonat abba a pontba érkezik, hogy a sín mellett álló ember és a vonaton lévő ember egymás mellett vannak, becsap egy-egy villám a vonat elejébe és a vonat végébe, egyidejűleg. A kérdés: Mit állapít meg a két ember külön-külön a becsapások egyidejűségéről? Tegyük fel, hogy a sín mellett álló ember rendelkezik egy 180 fokos látószögű tükörrel (két egymásra merőleges tükör), ekkor ő megállapítja, hogy a becsapások egyszerre történtek, mert a tükrébe és onnan a szemébe egy időben érkeztek azok a becsapásokat megörökítő fénysugarak, melyek ugyanakkora utat mentek (a vonat hosszúságának a felét tették meg, mert a vonaton álló ember a vonat közepén volt és a becsapások akkor történtek, amikor egymás mellé ért a két ember). Tehát a földön álló ember szerint egyidejűségről van szó. Mit mond a másik? Miközben mindkét fénysugár közeledik a vonaton álló emberhez, ő v sebességgel az egyik „felé” halad, és a másiktól ugyanakkor távolodik. Vagyis az egyiket előbb látja meg, mint a másikat, tehát nem egy időben észleli őket. Szerinte nem egyidejűségről van szó, mert azt látja, hogy az egyik hamarabb csapott be, mint a másik. Most akkor kinek van igaza? Einsteinnek nagyon egyszerű válasza volt: Mindkettőnek igaza van. (ezért is relatív ugye, mert attól függ, hogy honnan vizsgáljuk) De ezt nem csak úgy mondta: A földön álló ember és a vonat, mivel egyenletesen halad állandó v sebességgel, inercia rendszerek. Ez alatt annyit kell érteni, hogy sehogy sem tudod megkülönböztetni a kettőt egymástól, mert ugyan úgy zajlik bennük minden (mármint a rendszerekben). Egy álló autóban és egy egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző autóban (a lényeg, hogy v=állandó) a fizika törvényei ugyan azok… nincs az, hogy az autó 150-nel megy és az első ülésen valaki egy kiskanál vizet kiönt, akkor az a hátsó ablaknak fröccsen, mert az autó ment addig pár métert, hanem ugyan úgy folyik le a víz, mint ha az autó állna. (Én pl. kiskoromban mindig csodálkoztam azon, hogy az autó száguld és benne a légy úgy repked, ahogy a kedve tartja, nem préselődik neki a hátsó ablaknak. Nos ez ezért van.) Viszont ha ugyan úgy zajlik minden, akkor nem különböztethetőek meg egymástól, vagyis vehetjük őket ugyan annak. Ezért az is igaz, hogy egy időben történt, meg az is hogy nem. (csak ahogy mondtam: relatív) Einstein ezt így fogalmazza meg könyvében: „Olyan események, amelyek a töltéshez viszonyítva [a földön álló emberhez viszonyítva] egyidejűek, a vonathoz viszonyítva már nem egyidejűek és megfordítva (az egyidejűség relativitása). Minden vonatkoztató testnek (koordinátarendszernek) meg van a saját külön ideje; az időadatnak csak akkor van értelme, ha a vonatkoztató testet is megadjuk, amelyre az időadatok vonatkoznak.” És itt nagyon fontos lesz nekünk a saját külön idő! Ugyanis akkor ez azt jelenti, hogy nincs egy egységes, merev, a téren lepedőszerűen szétterülő idő, ami egyformán telik mindenhol. Minden rendszernek saját külön ideje van, még ha ez nem is észrevehető. Annyi sajátidő létezik, ahány megfigyelő. Tehát akkor térjünk rá a sebesség hatására való időtorzulásra! Vegyük megint csak a vasút példáját! A töltésen álló ember elküld egy fényjelet a tőle messze lévő A pontba. Az ott lévő órát t=s/c időre kell állítani, ahol s az út, azaz az álló ember és az A pont távolsága, c pedig a fénysebesség. Jön egy nagy sebességű vonat, azon is egy megfigyelő van. Amikor elér a töltésen álló emberhez, elküldi ő is a fényjelet. A fény mire eljut az A pontba addig ő ment valamennyi utat a vonattal. Tehát az órát most t’=s’/c időre kell állítani. Viszont s’<s, mivel ment még valamennyit a vonat, mire odaért a fényjel, tehát t’ is kisebb, mint t. Az ő ideje kisebb, mondhatjuk úgy is, hogy lassabb. Hát valami ilyesmi lenne… Sok más meglepő és érdekes dolgot tartalmaz még ezen kívül a modern fizika. Mindenképp érdemes vele kicsit foglalkozni, hiszen a közvetlen környezetünket írja le, azt a világot, amiben élünk, és olyan dolgok hibáira hívja fel a figyelmünket, amiket eddig evidensnek véltünk. (ugye pl. időtorzulás)

Üdv! Nagyon örültem a hozzászólásodnak Tommy, ugyanis gondolkodóba estem! Tehát azt állítod, hogy a jelen végtelen kicsi (rövid), és mivel ezt nem tudjuk leírni számmal, csak megfogalmazni tudjuk (gondolati sík). El kezdtem gondolkodni a „véges” agyammal , hogy mit jelenthet a végtelen kicsi… Ami először eszembe jutott: A nulla vajon végtelen kicsi? Ha igen, akkor valóban nincs jelen, mert nulla ideig tart, vagyis nincs (nem tart semeddig sem). Most akkor azt kéne eldönteni és egyértelműen belátni, hogy a nulla végtelen kicsi, vagy nem. Mielőtt tovább olvasol, gondolkodj el ezen, most még nem befolyásol az én gondolatmenetem! Fogjunk egy papírlapot és egy ceruzát (gondolatban)! Jelenpontról beszélünk, ami találó, mert a matematikai pont is végtelen kis kiterjedésű, valamint az egyenes pontok halmaza, ami egy kiterjedésű, azaz egydimenziós (ez lesz az a bizonyos lineáris időábrázolás, ami lényegében a volt, a meglévő[hacsak a jelen nem nulla] és a majd levő jelenpontok halmaza… időpontok halmaza). Kezdjünk el pontokat rajzolni egymás mellé, hogy az egy egyenest határozzon meg! Gondolatban legyen ez az egyenes (pontok halmaza) végtelen, mivel egy egyenes végtelen (ezt csak azért mondom, mert a papírra nem férne ki). Megkaptuk a lineáris időábrázolást (most előre megírtuk az időt). Tegyük az egyenes fölé a ceruzát, és a hegyét megint rakjuk oda a már megrajzolt pontok egyikére, majd emeljük fel és rakjuk a szomszédosra, majd megint a szomszédosra, stb.! A ceruza hegye jelent minket, mi így haladunk jelenpontokról jelenpontokra (az időpont szerencsésebb elnevezés, mert az időpont csak addig jelenpont, amíg a ceruza hegye rajta van, amint elhagyta már múltpont, valamint amíg még nem éri el, addig jövő pont). Azt állítottam, hogy nulla (aztán majd kiderül, hogy vagy az, vagy nem), tehát akkor a ceruza hegyét tegyük az időpontokra az előzőek alapján nulla ideig! Vagyis rá sem rakom, de akkor a következőre sem, és az azutánira sem, meg az azt követőre sem stb. De akkor ez azt jelenti, hogy meg sem történik (nemcsak, hogy jelenpont nincs, de történések sincsenek). Minden egyszerre lejátszódik (pontosabban mindent egyszerre átugrunk). Abban a pillanatban, ahogy elkezdődik, vége is lesz. (erre mondtam, hogy egyszerre történik minden). Már itt kizárhatnánk a nulla lehetőségét, mert tudjuk, hogy nem történik minden egyszerre, de menjünk tovább, mert még valamit ki lehet zárni. Mit is mondtam?… ahogy elkezdődik vége is lesz, vagy mondhatjuk úgy is, hogy egyből a végére ugrik a ceruza. De milyen vége, hiszen végtelen? Vagyis a ceruza a vége felé tart, ami nem is létezik, mert nincs vége (végTELEN hosszú az egyenes). A ceruza végtelen ideig suhan a papír felett, miközben nem történik semmi (akkor történne valami, amikor hozzáérne valamelyik ponthoz). Ez egy le nem játszódó valami, teljesen értelmetlen. Ezzel is kizártuk a nullát. Akkor mi is az, amit még ki lehet zárni? Az, hogy az idő a jövő felé véges, tehát, hogy lesz egyszer vége, mert nincs egy olyan pont ahol a ceruza megáll, sőt olyan sincs, ahová egyáltalán lerakhatnánk. Akkor lenne véges, ha lenne olyan időpont, amire a ceruzát leraknánk, és nem következne több időpont, ilyen pedig nincs, mert nulla ideig tart mindegyik (ne feledjük, hogy az idő jövő felé tartó végtelenségét csak a nulla=”végtelen kicsi” esetben bizonyítottuk, amit pedig megcáfoltunk). Akkor most kérdezhetnénk, hogy teljesen fölöslegesen gondolkodtunk azon, hogy az idő véges vagy végtelen, ill. azon, hogy a nulla végtelen kicsi-e? Nem mondanám, mert ebből az következik, hogy a jelenpont nem nulla ideig tart, nem is végtelen ideig (mert ugye ha egy jelenpont végtelen ideig tartana, akkor megállna az idő, folyamatosan csak az az egy történés lenne, nem jönne a következő), azaz ez az intervallum megengedi azt, hogy VÉGES KIS ideig tartson és hogy VÉGTELEN KIS ideig tartson! Két kérdés következik (bújtatva három): 1. A kettő ugyan azt jelenti-e, és ha nem, akkor melyik a nyerő? 2. Érdemes-e egyáltalán ezen gondolkodni? Hogy érdemes-e, vagy nem, azt nem tudom, de én elkezdtem. Nos olyan véleményre jutottam, mint Tommy. Értelmetlen egy pont kiterjedésére értéket adni. Én legalább is egyszerűen nem tudom felfogni , de az biztos, hogy nincs számszerű értéke. Viszont azt állítom, hogy nem is nulla, tehát továbbra is tartom magam ahhoz, hogy maga a jelen van, már csak azért is, hogy el tudjuk helyezni magunkat és a történéseket valahol. Ugyancsak ezt tudom mondani: Van, de nem tudjuk felfogni, csak emlékezni rá. Még egyszer köszönöm Tommynak az értelmes hozzászólását és hogy felhívta a figyelmemet erre! g.gergo-nek és azoknak, akik nem értik az időtorzulást, üzenem, hogy már elkezdtem írni, de sajnos nagyon kevés időm van. Ha elkészülök, itt olvashatjátok, igyekszem! (biztos meg lesz, csak „idő” kérdése ) Ha valakit érdekel Stephen Hawking, Az idő rövid története c. fantasztikusan jó könyve, és nem tudja megszerezni, az elolvashatja az egészet a könyvben szereplő illusztrációkkal együtt az alábbi linken: http://konyv.uw.hu/az_ido_rovid_tortenete/index.html

Egy dolgot elfelejtünk, vagy nem tudjátok. Einstein volt az, aki kikötötte, hogy előbb a logikai menet a szükséges és azt kell leírni matematikával. Mondta is, hogy nem jó a matematikából kiindulni. A relativitás elmélete pedig pontosan az ő alkotása, melyet azóta alá tudtak támasztani kísérletekkel. (Mondtam ugye a részecskegyorsítókat; valamint amióta atomórákat tudnak készíteni az időtágulást is bebizonyították; a fényelhajlást pedig még akkor, amikor Einstein még élt(!)) Vagyis még egyszer hangsúlyozom, érthetőbben: Se te, se a kutyád, és semmi, aminek tömege van nem mehet fénysebességgel vagy annál gyorsabban! Ez nem matematikai okoskodás, ez bizonyított tény! Úgyhogy nem lesz itt semmiféle jármű, amivel elérheted! Gondolkodtam a kísérleten. Rögtön egy gondba ütköztem. A fény (vagy maga az elektromágneses hullám ugye) egy bizonyos közegben állandó sebességgel terjed. Más levegőben és vákuumban, de nem számottevően, ezért most ne tegyünk közte különbséget. (számottevően akkor változik a sebessége, amikor egy minőségileg nagyon különböző anyag határára ér és abban terjed.[pl. valami nagyon lehűtött anyag, valami kristály…]) Vagyis legyen a sebessége 300 000 km/s. Egy nagyon érdekes dolog ebben az, hogy ez bármilyen inercia rendszerből nézve ennyi. Einstein előtt mondták ugye, hogy a relatív sebességet úgy kapjuk meg, hogy ha a test velem szemben halad, akkor a sebességemet hozzáadom az ő sebességéhez, ha velem egy irányban halad, akkor a sebességéből kivonom az én sebességemet. (ha 100 km/h-val megyek az úton és velem szemben egy 110 km/h-val haladó autó jön, akkor az ő relatív sebessége hozzám képest 100+110=210 km/h, ha ugyanez a kocsi éppen engem előz meg, vagyis egy irányba megyünk akkor az ő relatív sebessége hozzám képest 110-100=10 km/h) A fény sebessége viszont ha vele szembe megyek, ha ellenkező irányba, akkor is azt mérem, hogy 300 000 km/s. Ezt felismerve, Einsteinnek sikerült megalkotnia a speciális relativitás elméletét. Az elmélet és minden ma ismert ezzel kapcsolatos kijelentés, törvény stb. erre támaszkodik (ha informálatlanságomból kifolyólag van olyan, amelyik nem, akkor tudassátok velem, mert olyat keresek) Működik is minden. A gondom most következik: A fénynek, mint anyagnak tömege van, melyet így lehet kiszámítani: m=(h*f)/c2 --> ez egy foton tömege, ahol h a Planck állandó, f a frekvencia, c a fénysebesség vákuumban. A fotonnak tömege van, a fénynyomás jelensége is ezt bizonyítja. (a fotonok egy felületről visszaverődve nyomást fejtenek ki arra az impulzusuk miatt) Viszont aminek tömege van nem haladhat fénysebességgel (lásd: korábbi hozzászólásom). Sőt ha a foton nyugalomban lenne, akkor a tömege nulla lenne (zérus… amiről thundertibor és Tommy beszéltek), mivel f=0. Ez olyannyira felfoghatatlan volt (az is) számomra, hogy feltettem a kérdést a tanáromnak. A válasza érdekes volt: - Ez így van, tömeggel rendelkező részecske nem haladhat fénysebességgel, de a foton úgy látszik kivétel, mert ő haladhat a saját sebességével. Örülj neki, hogy te csak ezt nem érted, én sok mindent nem értek a modern fizikában. – Nem örülök, mert én sem értek sok mindent. Ennek is meg van az oka, szintén a tanárom mondta: Azért nem értjük a kvantumfizika eredményeit, jelenségeit, mert klasszikus agyunk van, a klasszikus fizikára van beállítva, hiszen amióta az eszünket tudjuk, azt tapasztaljuk meg. De a mikrovilágban nem érvényesek az itteni törvények. Ha kedve van „hullámzik”, ha nincs, akkor részecskeként viselkedik (ez nem csak a fotonra, hanem az anyagra: elektron, proton, neutron... is vonatkozik). – Teljesen igazat adtam neki, ugyanis amikor elkezdtem olvasni John Gribbin: Schrödinger macskája c. könyvét (kvantumfizika) és eljutottam az első kísérletig, becsuktam a könyvet, mert nem tudtam ép ésszel felfogni, holott előtte vagy tízszer leszögezte a szerző, hogy el kell vonatkoztatni a valóságtól, teljesen szokatlanul tudnak viselkedni a részecskék. Azt viszont kétlem, hogy gondol egyet a foton és rágyorsít egy kicsit. De előtte: Mi is a foton? A fény részecskéje mondhatnánk. Fénykvantum, kis energiacsomag. Vagyis nem valami anyagi dolog, hanem energia, ami hullámzik is meg nem is. Elég összetett valami, ami fotínókból áll. Hát nem tudom, nem teljesen kielégítő meghatározások, de egyelőre ezzel kell beérnünk. Azt is kétlem, hogy kitalált dolog lenne a cikk, minden bizonnyal ezt mérték. Okát abban látom, hogy valamilyen módon néhány foton kiléphetett a hipertérbe, valami kvantumalagutakon és lényegében egy kis utat „átugrott”. Már bármit kinézek belőlük. Talán meg is lehetne mondani, hogy ez történt-e, vagy sem: A fotonok becsapódási sebessége a nyitja a dolognak. Ha átlépte a saját sebességét, akkor többet kell mérni, mint a fénysebesség (ezt kétlem), ha nem lépte át, csak egy útszakaszt lényegében átugrott, akkor pedig fénysebességet kéne mérni. Mindkét esetben előbb ér oda a foton, mint a többi, de mégis más sebességgel.

Hello mindenki! Sok ésszerű dolgot olvastam a hozzászólások között, nagyon tetszettek. Érdekes megközelíteni a dolgot a filozófia és a fizika oldaláról is. Stephen Hawking: Az idő rövid története c. könyvét én is csak ajánlani tudom másoknak. Az idő megértése, definiálása eléggé zavarba ejtő tud lenni. Ha felteszed magadnak a kérdést, hogy mi is az, akkor első válaszodat hamar megfogalmazod, de rövid időn belül rájössz, hogy nem olyan egyszerű az, mint hitted. Nagy feladat volt ez Einstein számára is. Az időt (most annak jelentése a fontos) az ember fogalmazta meg magának, mert értelmes lény, és cselekmények sorozatát „idő” segítségével lehet értelmezni (különben minden egyszerre történne). Tehát van valami, ami elválasztja egymástól a dolgokat, mozzanatokat. Egy egyszerű példa: Többször gondolkodtam azon, amikor átmentem a zebrán, hogy amint átértem és a kocsik zöldet kaptak, akkor azok is átmennek a zebrán. Vegyük az úttestet (földfelszínt) vonatkoztatási rendszernek. x, y és z koordinátákkal meg tudom adni a pontos helyemet (egy bennem lévő pontot vagy többet). Amikor viszont az autó is átmegy a zebrán, lesz olyan pontja, amelynek ugyan az lesz a koordinátája, ami nekem „volt”. Ha ugyan azok a koordináták, akkor ugyan azon a helyen van… ez eléggé kínos lenne. Ez nem így van, tehát van valami, ami a két koordinátát megkülönbözteti egymástól. Ekkor jön a 4., a t (idő). Matematikailag tehát x, y, z és t koordinátákkal meg lehet oldani a dolgot. Ezért is mondják az időt 4. dimenziónak, ami „nem térszerű”… hogy most ez szerencsés elnevezés-e (dimenzió), vagy nem, azt mindenki egyénileg dönti el. Ezt annó nagy fejek találták ki, tudtak valamit, amit mi nem, egyelőre fogadjuk el, aztán, majd ha olyan szintre jutunk, hogy nem tanulunk, hanem mi alkotjuk az elméleteket, akkor már biztos alappal lehet nekiállni a kérdésnek. A köztudatban az az elterjedt ismeret, hogy az idő lineárisan telik, van múlt, jelen és jövő. A múltat tudjuk, hiszen az megtörtént, arra emlékszünk, a jelent átéljük (ide még visszatérek) és a jövőről nem tudunk semmit, mert az még nem történt meg, nem emlékezhetünk rá. (ha megtörtént volna, akkor ugye nem lenne már jövő) Tehát onnan indultam ki, hogy az időt az ember vezette be, a történések értelmezése céljából. Amikor ezeket a sorokat olvasod, valószínűleg megfogalmazódik benned az, hogy akkor az ember megjelenése előtt nem volt idő (mert ugye az ember vezette be)? Azt válaszolhatnám: Olyan ez, mint Schrödinger macskája. Addig, amíg nem nézek bele a dobozba, nem tudhatom, hogy a macska él-e még. 100 %-ig csak akkor lehetek benne biztos, ha megnézem. Amíg az ember nem vezette be, addig is ugyan így ment minden, de nem volt olyan élőlény, amelyiknek szüksége lett volna megérteni, hogy miért nem történik minden egyszerre. A jelenre visszatérve: A hozzászólások között Tommy úgy gondolja, hogy nincsen. Nincs, hiszen egyből múlttá alakul, valamint annyira kicsi, hogy nem lehet matematikailag leírni… Nos azért gondolja ezt, mert mi emberek nem tudjuk felfogni a végtelen szó értelmét. Nem tudjuk, mert mi egy „véges” világban élünk, ahol mindennek eleje és vége van. Megszületünk és meghalunk, feljön a Nap, majd lemegy a Nap, elkezdem megírni a leckét, majd egyszer befejezem azt stb. Milyen értelmetlenül hangzik az, hogy végtelen ideje létezik valami, vagy hogy végtelen+1=végtelen! Milyen értelmetlen az, hogy a jelen végtelenül rövid! Merthogy az. A matematikai pont is végtelenül kicsi, 0 és 1 között is végtelen szám van (tört számok). A jelen csak saját magunk számára létezik, végtelenül kis ideig, utána pedig a következő „jelenpont” jön (itt megint csak felfoghatatlan a jelen, mert végtelenül kicsi, de mégis véges ideig tart, mert ha nem tartana véges ideig, akkor végtelen ideig tartana és nem jönne a következő „jelenpont”). A tőlem egy méterre álló ember már csak a múltamat látja, érzékeli. A jelen van, de nem tudod felfogni, csak emlékezni rá (tehát akkor már múlt). Az időre sokan úgy gondolnak, mint egy merev valami, ami állandó ütemben terjed egy meghatározott irányba, előre. Van három térbeli dimenzió, hozzácsapjuk az időt és már meg is van a téridő a maga 4 dimenziójával. Vegyük észre, hogy az idő igen is egy rugalmas valami, a legkisebb dolgokra is megváltozik. Sebesség hatására ill. tömeg közelében lassabban telik. (aki nem érti, nem tudja elképzelni vagy nem tudja, hogy mi a fene lehet az összefüggés a tömeg ill. sebesség és az idő torzulása között, az jelezze, példán keresztül megpróbálom elmagyarázni, itt most erre nem térek ki) Viszont akkor ez maga az időutazás! Ha fénysebesség közeli sebességgel megyek, akkor előre utazok az időben, ugyanis lelassul számomra az idő, mert gyorsan haladok. Ha valaki engem néz a Földről, azt látja, hogy lassabban jár az órám, mint az övé, tehát amíg eltelik számomra 1 perc, addig számára akár 1 év (most csak hasra ütve mondtam az adatokat)… azaz 1 perc alatt az eddigi jelenemnek a jövőjébe utaztam, méghozzá 1 évvel későbbre. Viszont ilyen logikai menettel a múltba való utazás nem lehetséges, ahhoz valamiféle negatív sebesség kéne (itt most nem a sebesség iránya a negatív, hanem a nagysága, ezt könnyen beláthatjuk, hogy értelmetlen). A húrelmélet (string elmélet) még további 6 térbeli dimenziót jósol meg, csak ezek annyira kicsik, hogy nem láthatjuk őket, ráadásul fel vannak csavarodva, szóval minden bajuk van. Hogy miért van szükség további dimenziókra, és hogy hogyan kapcsolódik ez az időhöz ill. az időutazáshoz, azt így érthetjük meg: Ha elindulok az egyenlítő mentén, egyszer csak visszaérkezek arra a pontra, ahonnan elindultam. Régen azt gondolták, hogy a Föld lapos, vagyis 2 dimenziós síkfelületnek képzelték el. Ezzel a felfogással megmagyarázhatatlan az előbbi eset. Egy A4-es lapon a ceruzát ha végighúzom, akkor egyszer csak „véget ér a lap”, viszont ha a lapból egy hengert csinálok, akkor a vonal visszatérhet önmagába. Ha a Föld felszínt ugyancsak 2 dimenziós felületnek képzelem el, de a 3. dimenzióban görbültnek (most gömbfelszín), akkor nagyon könnyű belátni, hogyan érek vissza ugyanarra a pontra. A titok nyitja egy térbeli dimenzió volt, még egy irány, ami merőleges az eddigi kettőre (3 D-s koordináta rendszer). A további 6 térbeli dimenzióra ezért lehet szükség, mert így leírhatóak az itt (3 D-ben) megmagyarázhatatlan dolgok (talán). Az elmélet helyessége megint csak kérdéseket von maga után, de ezt hagyjuk! Az idő is másképp festhet pár dimenzióval „magasabban”… lehet, hogy megérthető, hogy miért nem lehet, vagy miért lehet utazni előre, hátra. Viszont a hátra utazás problémákba ütközik. Ha feltesszük, hogy visszautaztunk, akkor érdekes dolgok alakulhatnak ki (morbid példa, de így szemléltethető): Megölöm magamat 1 éves koromban. Ha megölöm magamat, akkor nem érem el azt a kort, amikor visszautaztam, tehát nem ölhetem meg magam, de akkor viszont élek (mert most mondtam, hogy nem öltem meg magamat). Most akkor élek vagy nem? Ráadásul tegyük fel, hogy 1 éves korra vissza tudok emlékezni, akkor emlékeznem kéne, hogy nem öltem meg magamat, mert élek, azaz nem is fogok visszamenni az időben. Ha valaki nem érti: Azért zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy van időben visszafelé utazás, mert nem tudunk senkiről, aki visszajött volna onnan, ami most nekünk a jövő… ha eddig nem jött vissza, ezután sem fog, mert akkor úgy emlékeznénk rá, hogy már visszajött. Ha a világháborúban „segítettek volna a jövőből”, akkor nem arra emlékeznénk, hogy volt egy olyan verzió, ahol vesztettek a németek, majd 500 évre rá visszajöttek fejlett technikával segíteni, és most nyertek a németek, hanem arra, hogy nyertek a németek fejlett technikával (mert az első verziót felülírta a második, azaz meg sem született). Láthatjuk, hogy a múltba utazás paradoxon jelenségeket von maga után, és ha az ember sokáig gondolkodik ezeken, kárt tehet a szellemi fejlődésében. Végezetül: Van a fizikának egy olyan ága, hogy időfizika. Ez egy eretnek ág, nem sokan tudnak róla, és akik tudnak, azok is sokszor hülyeségnek tartják. Arra épül, hogy időből keletkezett minden, az anyag is… furcsán hangzik, de logikusan le van vezetve. Többek között tudományosan tudja magyarázni az ezoterikai jelenségeket (telepátia, másvilág léte, agykontrollos dolgok stb.), ill. olyan szerkezetek megvalósítását teszi lehetővé, amelyek sokkal „többet tudnak” a maiakénál. (pl.: nem az elektromágneses hullámokkal (fény) vizsgálja a nagyon távoli csillagokat, galaxisokat és a nagyon kicsi részecskéket, hanem ún. gravitációs hullámokkal, vagy más néven időhullámokkal, ugyanis ezek nem torzulnak, ráadásul nem leárnyékolhatóak, nem befolyásolják az elemi részecskék mozgását, mint egy foton, és nem is hajlanak el) Véleményem szerint mindenképp érdemes legalább egy kicsit foglalkozni vele. Ha valakit érdekel, olvasnia sem kell, itt egy videó, ami elmondja nagyjából a lényegét, ízelítőnek bőven elég: http://tudastar.googlepages.com/kisfaludygy Az itteni téma: Mi az idő? Nos ez egyfajta válasz lehet rá.

Köszönöm szépen! Valóban nem tudunk egy mindent átfogó elméletet sem. A tudósok a relativítás elméletét és a kvantumfizikát kapcsolnák össze, ezzel tudnák leírni a "nagyon kicsi" és a "nagyon nagy dolgokat" is.(pl. a húrelmélet emiatt született meg, persze van vele elég gond) Tökéletes elmélet megszületésére valóban nagyon kicsi az esély, mert az az igazság, hogy alig tudunk valamit a körülöttünk lévő világról. Nem rég kezdtem időfizikával foglalkozni, elég kecsegtető dolgokkal találkoztam. Meglehet, hogy választ találhatunk benne mindenre(legalább is majdnem mindenre, és sokkal egyszerűbb, mint az eddigi feltételezések) Persze ez sem 100 százalékos garancia. Véleményem szerint ami anyagi, az nem transzcendens, és ami nem anyagi, az sem feltétlenül. E téren mindenképp izgalmas lesz a jövő. Én nem zárnám ki a világ megértésének lehetőségét, de mindenképp hosszú út vezet még oda. Aki belekukkantana az időfizikába, itt egy video: http://tudastar.googlepages.com/kisfaludygy

Hoppá mennyit írtam Nemcsdálom, hogy nem olvassátok végig, én is majdnem elsírtam magam, amikor ránéztem

Hello mindenki! Amennyiben a Lorentz-transzformációból kapott egyenletek helyesek, a jelenlegi fénysebességet tömeggel rendelkező részecske (ill. részecskék) nem léphetik át, sőt el sem érheti(k) azt, mivel ekkor matematikailag egy értelmetlen eredményt kapunk az m=m0/sqrt(1-(v/c)2) (em egyenlő emnull per négyzetgyök[sqrt néhány programozási nyelvben négyzetgyököt jelnt] egy mínusz vé per cé a négyzeten, csúnyán írva , ahol m0 a nyugalmi helyzetben lévő tömege a vizsgált részecskének, c a fénysebesség, m pedig a v sebességnél létrejövő tömegnövekedés) képletből.(vagyis v=300 000 km/s[vagy annál nagyobb, ha fénysebességnél gyorsabban akarunk menni] és c=300 000 km/s --> a négyzetgyök alatt nullánál nem nagyobb szám jön ki!) Minél jobban közeledik egy részecske a fénysebességhez, annál jobban közeledik a (v/c)2 tört értéke az egyhez. Ez azt jelenti, hogy a gyök a nullához, így a tört pedig a végtelenhez közelít. Tehát végtelen lenne a tömegnövekedés --> TÖMEGGEL RENDELKEZŐ részecske nem érheti el a fénysebességet.(ide még visszatérek) Nem szabad elfelejteni, hogy a matematikával írjuk le a fizikát, de nem szabad matematikai ügyeskedésből kiokoskodott dolgokat beültetni az elméletekbe, mondván, hogy ez a valóságot írja le! (emiatt van a kvantumfizikában sok gond; játszanak a betűkkel és képletekkel, kijön egy 50 oldalon végig vezetett eredmény és rámondják, hogy ez a valóságot tükrözi, nem csoda, hogy 5 évente változtatják) Nagyon egyszerű példa erre, amikor egy fizika feladat során másodfokú egyenletet kapunk, melynek két eredménye van (két gyöke). Ekkor mindkettő megoldás MATEMATIKAILAG(!), de nem fizikai értelemben! (kérdezd csak meg a tanárodat:)) Szóval ezzel a rövid okoskodással azt akarom mondani, hogy matematikailag értelmetlen és lehetetlen a fénysebességgel való utazás, de nem biztos, hogy ez így is van a valóságban (merül fel többekben a kérdés). Hogy ezt mindenki belássa: A XX. század eleje óta (mióta megszületett az elmélet) alá tudták támasztani a képlet helyességét. Két példa: Az európai részecskekutató központban (CERN) üzembe helyezték a Large Hadron Collider, LHC nevű részecskegyorsítót, a protonokat gyűrű alakú gyorsítókban a fénysebesség 99,9999989 százalékára tudja felgyorsítani. Az elektromágneseknek 10 tesla(!) körüli mágneses mezőt kell fejleszteniük(így érik el, hogy a protonok kör alakú pályán haladjanak, különben ugye becsapódnának a kör alakú részecskegyorsító falába), mert a protonok tömege 7000-szeresére nő. Az elmélet helyességét igazolja. (Aki nem szereti a nagy megfogalmazásokat: Egy nagyon kis tömegű protont felgyorsítottak fénysebesség közeli sebességre és így a tömege meg növekedett, olyan módon, hogy a képlet és elmélet is igazolást nyert.) A hamburgi Német Elektron Szinkrotronban (DESY) az elektronokat annyira felgyorsítják, hogy a tömegük néha az 55 000-szeresére is megnő. Ugyancsak az elmélet helyességét igazolja. A képletből is láthatjuk, hogy a tömegnövekedés nem egy egyszerű arányosság, vagyis ha én a fénysebesség 10 százalékával megyek, akkor nem 10 százalékkal növekszik meg a tömegem...a tömeg EGYRE NAGYOBB SEBESSÉGGEL nő (azaz változik(nő) a növekedés üteme, olyan ez, mint amikor az autó sebessége nem állandó, hanem növekszik, azaz gyorsul, csak jelen esetben az „autó” szót cseréljük „részecskére” és a „sebessége” szót pedig „tömegnövekedésének gyorsasága”-ra). A tömeg tehát egyre növekvő sebességgel nő, míg VÉGTELEN nagy lesz. Így már világos, hogy egy tömeggel rendelkező részecskét nem lehet fénysebességre gyorsítani (értelemszerűen fénysebesség fölé sem). Remélem valamennyi belelátása lett most már mindenkinek, kicsit hosszú és tömör a szöveg, emésszétek. Úgy gondolom, hogy ennyi alappal már neki lehet állni a fotonos kísérletnek (nem azt mondtam, hogy a fotonok nem mehetnek a fénysebességnél gyorsabban, hanem azt, hogy tömeggel rendelkező részecskék…a fotonokon még gondolkodom én is) Nagyon szívesen várom természetesen a valamiben nem egyetértőket, vagy akik nem értenek valamit, mert csak egy 17 éves diák vagyok, nem tévedhetetlen. A vita építő jellegű, felhívja a hiányosságaimra a figyelmet, és nem egy ma is használt elmélet született tudósok vitájából (beszélgetésükből, ahol egymás hibáira hívták fel figyelmüket). Yaka