Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 08/05/2022 in all areas

  1. Viola Ardone-Gyerekvonat Az éhség erősebb a félelemnél A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig. Amerigo Speranzát, az alig nyolcéves kisfiút is elküldi írni-olvasni nem tudó, filléreken tengődő anyja Modenába, hogy egy idegen családban cseperedve kicsit felhizlalják és ki tudja pihenni a háború lelki megrázkódtatásait. Amerigo elbeszéli félelmekkel teli útját az idegenbe, ahol alig érti az északi nyelvet, de ahol befogadásra talál, sőt még egy hegedűt is kap. A zene iránt élénken érdeklődő fiú a nyáron visszakerül anyjához, ahol azonban meg nem értés és a régi nyomor várja. Amikor anyja az ő legféltettebb kincsét is eladja élelemért, elhatározza, hogy megszökik és újra vonatra száll. Amerigo története sok ezer kisgyerek történetéből kerekedett. A balladai mélységű, igaz mese Viola Ardone, a tehetséges olasz írónő regénye, amely 2018-as frankfurti könyvvásár egyik szenzációja volt, és 25 nyelvre lefordították. Viola Ardone: Il treno dei bambini Eredeti mű Viola Ardone: Il treno dei bambini Eredeti megjelenés éve: 2019 gyermekszemszög igaz történet alapján lélektani magyar nyelvű olasz olasz szerző Olaszország regény > Athenaeum, Budapest, 2020 262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938790 · Fordította: Todero Anna letöltés https://data.hu/get/13381540/Gyerekvonat_-_Viola_Ardone.mobi https://data.hu/get/13381541/Gyerekvonat_-_Viola_Ardone.pdf https://data.hu/get/13381542/Gyerekvonat_-_Viola_Ardone.epub --
    3 points
  2. Préda.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! Prey amerikai · akció, sci-fi, dráma, thriller, horror 16 ! Rendező A Ragadozó franchise előzménytörténete, melyben kiderül, hogy a címszereplő faj, a Yautják hogyan látogattak el első ízben a Földre. Formátum : DVD Video 4,18 GB (4 498 382 848 bájt) Általános Cyberlink PowerDVD tesztelve MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    2 points
  3. Szerző: Christie Golden Könyv címe: Arthas - A Lich Király felemelkedése Kiadás dátuma: 2021 Formátum: epub 458 oldal Tartalom: Gonoszsága legendás. Ő az élőholt Veszedelem ura, Fagyhalál rúnapenge forgatója, és Azeroth szabad népeinek ellensége. A Lich Király a mérhetetlen hatalom és a határtalan rosszindulat megtestesülése, jéghideg lelkét teljesen elemésztette azon terve, hogy elpusztítson minden életet a Warcraft világán. https://www.upload-4ever.com/mqvhp6x9fq1h
    2 points
  4. Kitchens Bedrooms & Bathrooms – September 2022 English |132 Pages | PDF | 58.70 Mb jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13381610/Kitchens.Bedrooms.Bathrooms.September.2022.rar
    1 point
  5. Ludas Matyi évkönyve 1979. pdf 92mb https://data.hu/get/13380984/LUDMATY79PDF.zip
    1 point
  6. Tokody Gyula,Niederhauser Emil - Németország története (1972) Németország története a kezdetektől 1789-ig – Niederhauser Emil Germán törzsek – germán államok 9 A keresztény birodalom 24 Keleti frank királyság és német-római császárság 32 Gazdagodó polgár – lázongó paraszt 51 A korai polgári forradalom kísérlete 71 Protestánsok és katolikusok 84 A nagy katasztrófa 98 Abszolutizmus és felvilágosodás 111 Németország története az új- és legújabb korban – Tokody Gyula A polgári átalakulás kezdete (1789-1815) 135 „Ragyogó napkelte” 135 Bázeltől Tilsitig 139 Kultúra és politikai gondolkodás 142 Reformpolitika, népi megmozdulások, nemzeti háborúk 146 A restauráció 151 Forradalmi fellángolás és kudarc az 1830-as években 158 A forradalom küszöbén 164 Forradalom és ellenforradalom Németországban 169 A forradalom megtorpanása (1848 március-szeptember) 170 Az ellenforradalom kibontakozása (1848. szeptember-1849. április) 175 A forradalom bukása (1848. május-július) 176 Porosz-Németország megteremtése (1849-1871) 179 Az abszolutizmus évei (1849-1857) 179 A porosz hegemónia kivívása 183 A Német Birodalom megteremtése 191 A császári Németország (1871-1918) 198 A birodalmi egység megszilárdítása (1871-1878) 198 A szocialistaellenes törvény időszaka (1878-1890) 206 A világpolitika feltételeinek kialakulása (1890-1897) 215 A német világpolitika kezdete (1897-1904/5) 232 A világháború előkészítése és kirobbantása (1905-1914) 241 Németország az első világháború idején (1914-1918) 252 A weimari köztársaság (1918-1933) 269 A forradalom hónapjai (1918. november 3-1919. január 19.) 269 A weimari köztársaság megteremtése és a polgári társadalom konszolidálása (1919-1923) 279 A viszonylagos gazdasági és politikai stabilizáció évei (1924-1929) 294 Válság és fasizmus 301 Németország a fasizmus hatalmában (1933-1945) 308 „Ein Volk, ein Reich, ein Führer!” 308 „A rettegés birodalma” 313 A háború kirobbantása 319 Németország a második világháborúban (1939-1945) 323 A villámháború (1939-1941) 323 A Szovjetunió megtámadása. A villámháború csődje 329 A sztálingrádi fordulat 332 Az összeomlás 336 „Az elnémult nép hangja” 339 Két Németország 346 Az antifasiszta demokratikus átalakulás kezdetei 346 Antifasiszta demokratikus átalakulás Kelet-Németországban (1945-1946) 348 Az antifasiszta demokratikus átalakulás megrekedése Nyugat-Németországban (1945-1946) 355 Németország kettészakítása 361 A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság az 1950-es években 368 Főbb pártok és szervezetek 387 pdf 31mb https://data.hu/get/13380985/NEMETOTORTPDF.zip
    1 point
  7. „Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogyan esnének. Ha ezt teszem, rájövök majd, hogy nem mindig visz előre a túlzott igazmondás. Hiszen az én igazságom csak az enyém, és az én egyetlen cseppnyi nézőpontom alapján jutottam arra.” Az utolsó reggel Párizsban egy lenyűgöző karriertörténet és fordulatos életút bevezetése volt. A megjelenése óta eltelt pár évben olvasók tízezrei követték izgatottan Dárnay Dávid történetét, akik azóta is várják a fejleményeket. A Volt egyszer egy varrodám bizonyos értelemben Náray Tamás eddigi legkimagaslóbb sikerű nagyregényének folytatása, amely ugyanakkor azok számára is hiánytalanul élvezetes olvasmány, akik nem ismerik az előzménytörténetet. A „valóságos regény” ez esetben is merítkezik a neves divattervező saját emlékeiből – ettől megkapóan közeli és olykor szemérmetlenül szókimondó –, ugyanakkor a szerző bátran él a fantázia szabadságának lehetőségével, hogy olvasói minél önfeledtebben merülhessenek el ennek az ízig-vérig XXI. századi mesének a kelmékben és kellemetlenségekben, izgalmakban és indulatokban, érzelmi magaslatokban és erkölcsi lejtmenetekben bővelkedő miliőjében. A kérdés továbbra is az: „Meddig érdemes kompromisszumok nélkül harcolni önmagunkért, és hogyha egy ponton túl már lehetetlen, akkor hogyan menekülhetünk a hitünket és a tartásunkat megőrizve ebből a lehetetlenségből?” epub https://mega.nz/file/N98iwYwb#Jfq8mWADtxZJLox3NrgMGxNV85EY2A_KaDcBd4Agbe8
    1 point
  8. Lightyear.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai animációs kalandfilm, családi film, 100 perc, 2022 Stáblista: Ebben a tudományos-fantasztikus kalandfilmben, ami egyúttal a játékfigurát ihlető hős, Buzz Lightyear meghatározó eredettörténete, az űrhajós intergalaktikus kalandra indul egy csapat becsvágyó újonccal, no meg robottársával, Soxszal az oldalán. Formátum : DVD Video 4,36 GB (4 691 769 344 bájt) Általános Cyberlink PowerDVD tesztelve MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  9. Az.elveszett.varos.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH.The Lost City.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, romantikus kalandfilm, 112 perc, 2022 Stáblista: Az.elveszett.varos.2022.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés --------
    1 point
  10. Út a díjesőig.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Competencia oficial 16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol vígjáték, filmdráma, 114 perc, 2021 Stáblista: A milliárdos vállalkozónak zseniális ötlete támad, hogy neve az örökkévalóságig fennmaradjon. Elhatározza, hogy egy korszakalkotó filmet készít és ehhez a legjobbakra van szüksége. Az elismert filmest, Lola Cuevast (Penélope Cruz) bízza meg a nagyratörő terv kivitelezésével. A világsztár csapat két hatalmas tehetségű, de még annál is nagyobb egójú színésszel egészül ki: a hollywoodi szívtipróval, Félix Riveroval (Antonio Banderas), valamint a megrögzött színpadi színésszel, Iván Torres-szel (Oscar Martínez). Mindketten legendás művészek, de nem épp a legjobb barátok. Lola egy sor egyre bizarrabb próbának veti alá őket, melyek során Félix és Iván nemcsak egymással kerülnek szembe, de mindazzal, amit eddigi pályafutásuk alatt értékesnek véltek. Vajon melyikük marad talpon a forgatás kezdetéig? Formátum : DVD Video 3,79 GB (4 075 511 808 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----
    1 point
  11. CHIP Magazin 2022.augusztusi száma Formátum: PDF Oldalak: 116 (szines) Méret:155.30 MB A CHIP magazin stílusosan, objektíven, közérthetően ír a legújabb termékekről és technológiákról. Tesztjei alaposak,függetlenek,megvesztegethetetlenek - olvasóink mindig tudják, melyek a legjobb vételek, a legnagyobb átverések, hogyan hozzák ki a legtöbbet hardvereikből és szoftvereikből. Tippjeink és trükkjeink megkönnyítik a mindennapos számítógép-használatot, vásárlási tanácsadó rovatunk pedig segíti kiválasztani a legjobb termékeket és szolgáltatásokat. DVD-mellékletünkön exkluzív programválogatások, teljes verziós,fizetős programok és komplett, tesztgyőztes biztonsági csomagok találhatók - természetesen a CHIP olvasóinak mind ingyen! A CHIP Magazin a számítástechnika digitális iránytűje, a hazai piac piacvezető magazinja, amely a technológia varázslatos világáról közöl naprakész információkat. Tartalom: Jelszó: DKKTI https://data.hu/dir/qyxr441xwi410230 https://data.hu/get/13378787/Chip_magazin_2022_08.rar
    1 point
  12. Sonic, a sündisznó 2.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Sonic the Hedgehog 2 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 122 perc, 2022 Stáblista: MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  13. Adobe Photoshop CC 2022 v23.3.0.394 Multilingual (HUN) x64 A kreativitás világának motorja. A világ leghatékonyabb képkezelési és grafikai tervezési alkalmazása, mely nélkül szinte elképzelhetetlenek a különféle kreatív projektek, a fényképszerkesztéstől és kompozitálástól kezdve a digitális festésen keresztül az animációkig és a grafikai tervezésig. És mostantól a Photoshop az iPaden ugyanúgy használható, mint az asztali gépen, hogy Ön ott alkothasson, ahol megszállja az ihlet. Nyelv: Dansk, Deutsch, English, Español, Français, עברית*, Magyar, Italiano, Nederlands, Norsk, Polski, Português (Brasil), Suomi, Svenska, Türkçe, Українська, čeština, Русский, 日本語, 简体中文, 繁體中文, 한국어 Rendszerkövetelmények: Processzor: 64 bites Intel® vagy AMD processzor; 2 GHz-es vagy gyorsabb processzor 4.2-es vagy annál újabb SSE-verzióval Operációs rendszer: Windows 10 (64 bites), 1809-es vagy újabb verzió; az LTSC-verziók nem támogatottak RAM: Minimum: 8 GB, Javasolt: 16 GB vagy több Videokártya: Grafikai processzor DirectX 12-támogatással, 1.5 GB grafikai memória Monitorfelbontás: Minimum: 1280 x 800 képpont felbontású kijelző 100%-os felhasználóifelület-méretezésnél, Javasolt: 1920 x 1080 képpont felbontású kijelző 100%-nál nagyobb felhasználóifelület-méretezésnél Merevlemez-terület: Minimum: 4 GB szabad merevlemez-terület; a telepítés alatt több lemezterület szükséges, Javasolt: 4 GB szabad merevlemez-terület; a telepítés alatt több lemezterület szükséges Gyors belső SSD az alkalmazás telepítéséhez Különálló külső meghajtó a munkalemezekhez. Telepítés : Az előző photoshop verziót töröld. Telepítés után mivel a program előre aktivált, nincs szükség crack vagy serialra, -> kész. https://filejoker.net/a1jm0iy92k7d https://filejoker.net/7tieaksy41st https://filejoker.net/1ngmmvkv16gx https://rg.to/file/46c6fd2bf8739011c63cbcaab26553b1 https://rg.to/file/cabd59a02c78545ccd955f29a16eb154 https://rg.to/file/25fdc0a405110af9cee71fb3266f1d35
    1 point
  14. A csillag.The.Star.2017.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-No1.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai családi animációs film, 86 perc, 2017 Stáblista: Bo, a kicsi, de bátor szamár meg van róla győződve, hogy többre hivatott, mint hogy egy kis názáreti malomban robotoljon egész életében, ezért egy nap minden bátorságát összeszedve megszökik és Ruth, a bájos birka, valamint Dávid, a vicces galamb társaságában egy ragyogó csillagot követve nekivág élete nagy kalandjának. ŰŰ The.Star.2017.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -
    1 point
  15. Az éjféli égbolt.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!The Midnight Sky amerikai filmdráma, 122 perc, 2020 Stáblista: Egy sarkvidéki kutató megpróbál kapcsolatba lépni egy csapat visszatérő űrhajóssal egy titokzatos, globális katasztrófa után. Rendező és főszereplő: George Clooney.Formátum : DVD Video MENU:nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------
    1 point
  16. A hó rabja.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (2022) Eredeti cím: No Exit amerikai thriller, dráma, 2022, 95 perc Rendezte: Damien Power Főszereplők: Havana Rose Liu , Dennis Haysbert , Dale Dickey A film tartalma A hó rabja (2022) 96 perc hosszú, 10/6.9 értékelésű Horror film, Havana Rose Liu főszereplésével, Darby Thorne szerepében a filmet rendezte Scott Frank, az oldalunkon megtalálhatod a film szereplőit, előzeteseit, posztereit és letölthetsz nagy felbontású háttérképeket és leírhatod saját véleményedet a filmről. Hóvihar idején, egy elszigetelt hegyvidéki autó-pihenőhelyen rekedve, egy főiskolai hallgató felfedez egy elrabolt gyermeket, aki egy autóban rejtőzik, amely az egyik bent tartózkodó emberé. Formátum : DVD Video Általános MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  17. A 81-es számú archívum (Archive 81) 2022.720p.10bit.WEBRip.6CH.x265 szinkronizált, amerikai thriller, horror, dráma sorozat, 45 perc, 260 Mb/rész Egy levéltárost felbérelnek, hogy sérült videószalagokat állítson helyre, azonban rádöbben, hogy egy dokumentarista munkáján dolgozik, aki egy veszélyes szekta után nyomozott. RENDEZŐ: Rebecca Thomas, Haifaa Al-Mansour ÍRÓ: Evan Bleiweiss, Paul Harris Boardman SZEREPLŐK: Martin Donovan, Matt McGorry, Mamoudou Athie, David H. Holmes, Cotter Smith, Evan Jonigkeit, Dina Shihabi, Sol Miranda https://data.hu/get/13170904/rchv81e01-02.part1.rar https://data.hu/get/13170903/rchv81e01-02.part2.rar https://data.hu/get/13170900/rchv81e01-02.part3.rar https://data.hu/get/13170905/rchv81e01-02.part4.rar https://data.hu/get/13170902/rchv81e03-04.part1.rar https://data.hu/get/13170897/rchv81e03-04.part2.rar https://data.hu/get/13170901/rchv81e03-04.part3.rar https://data.hu/get/13170895/rchv81e05-06.part1.rar https://data.hu/get/13170899/rchv81e05-06.part2.rar https://data.hu/get/13170906/rchv81e05-06.part3.rar https://data.hu/get/13170896/rchv81e07-08.part1.rar https://data.hu/get/13170907/rchv81e07-08.part2.rar https://data.hu/get/13170898/rchv81e07-08.part3.rar
    1 point
  18. A boszorkányok elveszett könyve(A Discovery Of Witches) 2022.720p.WEBRip.x264 3. évad
    1 point
  19. A boszorkányok elveszett könyve(A Discovery Of Witches) 2022.720p.WEBRip.x264 3. évad magyar feliratos, angol filmsorozat, 50 perc, 475 Mb/rész Az utolsó évadban Matthew és Diana visszatérnek 1590-be tett utazásukról, majd tragédia történik Sept-Tours-ban, és ellenségeik készülődnek ellenük. Meg kell találniuk a könyv hiányzó oldalait és magát a könyvet, mielőtt túl késő lenne. Rendező: Juan Carlos Medina Szereplők: Nila Aalia, Edward Bluemel, Louise Brealey https://data.hu/get/13158413/dscvrfwtchs301-02_64.part1.rar https://data.hu/get/13158412/dscvrfwtchs301-02_64.part2.rar https://data.hu/get/13158417/dscvrfwtchs301-02_64.part3.rar https://data.hu/get/13158416/dscvrfwtchs301-02_64.part4.rar https://data.hu/get/13158415/dscvrfwtchs301-02_64.part5.rar https://data.hu/get/13167401/dscvrfwtchs303-04_64.part1.rar https://data.hu/get/13167388/dscvrfwtchs303-04_64.part2.rar https://data.hu/get/13167398/dscvrfwtchs303-04_64.part3.rar https://data.hu/get/13167394/dscvrfwtchs303-04_64.part4.rar https://data.hu/get/13167399/dscvrfwtchs303-04_64.part5.rar https://data.hu/get/13167387/dscvrfwtchs305-07_64.part1.rar https://data.hu/get/13167386/dscvrfwtchs305-07_64.part2.rar https://data.hu/get/13167397/dscvrfwtchs305-07_64.part3.rar https://data.hu/get/13167395/dscvrfwtchs305-07_64.part4.rar https://data.hu/get/13167385/dscvrfwtchs305-07_64.part5.rar https://data.hu/get/13167389/dscvrfwtchs305-07_64.part6.rar https://data.hu/get/13167396/dscvrfwtchs305-07_64.part7.rar
    1 point
  20. A boszorkányok elveszett könyve (A Discovery Of Witches) 2022.WEBRip.720p.10bit.x265 3. évad
    1 point
  21. Pembrokeshire-i gyilkosságok (The Pembrokeshire Murders) 2021.1080p.WEB-DL.x264 szinkronizált, angol krimi-dráma, 48 perc, 907 Mb/rész Az aktuális rész ismertetője: A walesi történelem leghírhedtebb sorozatgyilkosa utáni rendkívüli hajszát eleveníti fel a sorozat, feltárva egy úttörő eset lebilincselő történetét, amely irányt mutatott a megoldatlan bűnügyi esetek gyilkossági kezeléséhez. 2006-ban Steve Wilkins nyomozófelügyelő (Luke Evans) úgy dönt, hogy újranyit két megoldatlan gyilkossági ügyet a '80-as évekből. Úttörő kriminalisztikai módszereket és alapos nyomozói munkát alkalmazva Wilkins és csapata mikroszkopikus DNS-t és rostokat talál, amelyek kapcsolatot jelenthetnek a gyilkosságok és a '80-as és '90-es években elkövetett betörések sorozata között. A rablások elkövetője börtönbüntetésének végéhez közeledik. Vajon a nyomozók elég bizonyítékot tárnak fel ahhoz, hogy vádat emeljenek a gyanúsított ellen, mielőtt szabadon engedik? RENDEZŐ: Marc Evans FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jonathan Hill, Nick Stevens, Steve Wilkins ZENE: Carly Paradis SZEREPLŐK: Luke Evans, Owen Teale, Keith Allen, Anastasia Hille, Caroline Berry, Oliver Ryan, Alexandria Riley, Charles Dale https://data.hu/get/13156318/thpmbrkshr264.part01.rar https://data.hu/get/13156325/thpmbrkshr264.part02.rar https://data.hu/get/13156316/thpmbrkshr264.part03.rar https://data.hu/get/13156317/thpmbrkshr264.part04.rar https://data.hu/get/13156323/thpmbrkshr264.part05.rar https://data.hu/get/13156315/thpmbrkshr264.part06.rar https://data.hu/get/13156322/thpmbrkshr264.part07.rar https://data.hu/get/13156326/thpmbrkshr264.part08.rar https://data.hu/get/13156321/thpmbrkshr264.part09.rar https://data.hu/get/13156320/thpmbrkshr264.part10.rar https://data.hu/get/13156327/thpmbrkshr264.part11.rar https://data.hu/get/13156324/thpmbrkshr264.part12.rar https://data.hu/get/13156319/thpmbrkshr264.part13.rar
    1 point
  22. Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) 2021.2160p.10bit.HDR.DV.BluRay.6CH.x265 szinkronizált, amerikai akció-horror, vígjáték, 97 perc, 3.5 Gb „Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne. Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon. RENDEZŐ: Andy Serkis FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Kelly Marcel, Tom Hardy, Todd McFarlane, David Michelinie ZENE: Marco Beltrami SZEREPLŐK: Tom Hardy, Woody Harrelson, Michelle Williams, Naomie Harris, Stephen Graham, Reid Scott, Michelle Greenidge https://data.hu/get/13130605/vnmltthrcrng_hn.part01.rar https://data.hu/get/13130610/vnmltthrcrng_hn.part02.rar https://data.hu/get/13130608/vnmltthrcrng_hn.part03.rar https://data.hu/get/13130613/vnmltthrcrng_hn.part04.rar https://data.hu/get/13130600/vnmltthrcrng_hn.part05.rar https://data.hu/get/13130612/vnmltthrcrng_hn.part06.rar https://data.hu/get/13130607/vnmltthrcrng_hn.part07.rar https://data.hu/get/13130602/vnmltthrcrng_hn.part08.rar https://data.hu/get/13130606/vnmltthrcrng_hn.part09.rar https://data.hu/get/13130615/vnmltthrcrng_hn.part10.rar https://data.hu/get/13130603/vnmltthrcrng_hn.part11.rar https://data.hu/get/13130601/vnmltthrcrng_hn.part12.rar https://data.hu/get/13130604/vnmltthrcrng_hn.part13.rar https://data.hu/get/13130611/vnmltthrcrng_hn.part14.rar https://data.hu/get/13130609/vnmltthrcrng_hn.part15.rar https://data.hu/get/13130616/vnmltthrcrng_hn.part16.rar https://data.hu/get/13130614/vnmltthrcrng_hn.part17.rar
    1 point
  23. Disztópia (Black Lake: Dystopia) 2021.720p.10bit.WEB-DL.2CH.x265 T évad szinkronizált, svéd horrorsorozat, 45 perc, 240 Mb/rész A kisvárosi lány, Tess, elkíséri barátját, Leót egy svéd erdő mélyén fekvő elhagyatott gyárba, ahol barátaikkal Skandinávia legnagyobb LARP (live action role play) rendezvényét szervezik meg. Tess kivételével minden résztvevő profi larpos, így nem könnyű beilleszkednie közéjük. Amikor a barátok éppen nem az eseményre készülnek, a tó partján grilleznek és buliznak. A gondnok figyelmeztetése ellenére a csoport beindítja az elhagyott gyár villamosenergia-rendszerét. Ám nincsenek tisztában azzal, hogy ott hátborzongató emberi áldozatra került sor, és az áramellátás bekapcsolásával egy gonosz erőt hívnak életre az épületen belül. Az izgalmas játéknak induló szórakozás hamarosan a túlélésért folytatott harccá válik, ahol senki sem tudja kiben bízzon, és ahol a barátok ellenségekké válnak. RENDEZŐ: Richard Jarnhed FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Linn Möller, Richard Jarnhed, Ludvig Lundström ZENE: Simon Kölle SZEREPLŐK: Madeleine Martin, Johan Hedenberg, Happy Jankell, Lola Zackow, Johan Hafezi, Erik Bolin, Maja Rung https://data.hu/get/13123353/dstp01se.part01.rar https://data.hu/get/13123349/dstp01se.part02.rar https://data.hu/get/13123345/dstp01se.part03.rar https://data.hu/get/13123348/dstp01se.part04.rar https://data.hu/get/13123352/dstp01se.part05.rar https://data.hu/get/13123347/dstp01se.part06.rar https://data.hu/get/13123344/dstp01se.part07.rar https://data.hu/get/13123350/dstp01se.part08.rar https://data.hu/get/13123351/dstp01se.part09.rar https://data.hu/get/13123346/dstp01se.part10.rar
    1 point
  24. Vaják (The Witcher) 2021.720p.10bit.WEBRip.2CH.x265 2.T évad szinkronizált, lengyel-amerikai akciófilm-sorozat, drámasorozat, 60 perc, 370 Mb/rész A hétköznapi emberek és mágikus erővel rendelkező lények (tündék, törpök, vámpírok, alakváltók, egyszarvúak) által benépesített világban él Ríviai Geralt: egy bérgyilkos, aki veszedelmes szörnyek kiirtásával/hatástalanításával foglalkozik. Egy nap összeáll egy nagy hatalmú varázslónővel és egy fiatal hercegnővel, hogy együtt küzdjenek meg a démonokkal. RENDEZŐ: Stephen Surjik, Sarah O'Gorman FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Lauren Schmidt, Andrzej Sapkowski SZEREPLŐK: Henry Cavill, Kim Bodnia, Kristofer Hivju, Yasen Atour, Paul Bullion, Basil Eidenbenz, Paul O'Kelly, Robert Ryan https://data.hu/get/13121022/thwtchr201-04.part1.rar https://data.hu/get/13121009/thwtchr201-04.part2.rar https://data.hu/get/13121007/thwtchr201-04.part3.rar https://data.hu/get/13121019/thwtchr201-04.part4.rar https://data.hu/get/13121017/thwtchr201-04.part5.rar https://data.hu/get/13121003/thwtchr201-04.part6.rar https://data.hu/get/13121008/thwtchr201-04.part7.rar https://data.hu/get/13121015/thwtchr205-09.part1.rar https://data.hu/get/13121004/thwtchr205-09.part2.rar https://data.hu/get/13121005/thwtchr205-09.part3.rar https://data.hu/get/13121020/thwtchr205-09.part4.rar https://data.hu/get/13121011/thwtchr205-09.part5.rar https://data.hu/get/13120997/thwtchr205-09.part6.rar https://data.hu/get/13121016/thwtchr205-09.part7.rar
    1 point
  25. Britannia. 2017-.720p.10bit.WEBRip.x265 3. évad 8. rész.
    1 point
  26. A Rezidens (The Resident) 2018-.720p.WEBRip.x265 4. évad 14. rész.
    1 point
  27. Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) 2016.2160p.10bit.HDR.BluRay.6CH.x265 szinkronizált, angol-amerikai fantasy, 140 perc, 4.5 Gb 1926-ban New Yorkba érkezik az ifjú Salmander professzor, a bűvös fenevadak szakértője. Egy új bestiát készül beszerezni ritka és veszélyeztetett mágikus lényekből álló gyűjteményébe, ám hamarosan fordul a kocka, és varázslatos bőröndjéből kiszökött saját teremtményeit kell megtalálnia. Ebben egy jó szándékú mugli (Amerikában magnix), egy lefokozott varázslólány és annak kacér, gondolatolvasó húga lesz a segítségére. Egyikük sem sejti, milyen veszedelmes dolgokkal kell szembenézniük. RENDEZŐ: David Yates ÍRÓ: J. K. Rowling ZENE: James Newton Howard SZEREPLŐK: Johnny Depp, Colin Farrell, Eddie Redmayne, Jon Voight, Ezra Miller, Ron Perlman, Zoë Kravitz, Katherine Waterston https://data.hu/get/13061436/fntstcbstwhr2160.part01.rar https://data.hu/get/13061423/fntstcbstwhr2160.part02.rar https://data.hu/get/13061435/fntstcbstwhr2160.part03.rar https://data.hu/get/13061419/fntstcbstwhr2160.part04.rar https://data.hu/get/13061429/fntstcbstwhr2160.part05.rar https://data.hu/get/13061438/fntstcbstwhr2160.part06.rar https://data.hu/get/13061425/fntstcbstwhr2160.part07.rar https://data.hu/get/13061424/fntstcbstwhr2160.part08.rar https://data.hu/get/13061428/fntstcbstwhr2160.part09.rar https://data.hu/get/13061418/fntstcbstwhr2160.part10.rar https://data.hu/get/13061432/fntstcbstwhr2160.part11.rar https://data.hu/get/13061417/fntstcbstwhr2160.part12.rar https://data.hu/get/13061421/fntstcbstwhr2160.part13.rar https://data.hu/get/13061427/fntstcbstwhr2160.part14.rar https://data.hu/get/13061430/fntstcbstwhr2160.part15.rar https://data.hu/get/13061434/fntstcbstwhr2160.part16.rar https://data.hu/get/13061422/fntstcbstwhr2160.part17.rar https://data.hu/get/13061433/fntstcbstwhr2160.part18.rar https://data.hu/get/13061420/fntstcbstwhr2160.part19.rar https://data.hu/get/13061426/fntstcbstwhr2160.part20.rar https://data.hu/get/13061431/fntstcbstwhr2160.part21.rar https://data.hu/get/13061437/fntstcbstwhr2160.part22.rar
    1 point
  28. Kern András - Kern kabaré (2011) Teljes hossz:54p Teljes méret:122mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: kabaré Év:2011 01 - Taxi.mp3 02 - Nemzetközi kőművesverseny.mp3 03 - Buvati.mp3 04 - Evőolimpia.mp3 05 - Halló Belváros.mp3 06 - Halló, itt vagyok.mp3 07 - Kicsit szomorkás a hangulatom.mp3 https://data.hu/get/12889538/KERKABMP.rar
    1 point
  29. A halottkém Canada 2019 Dráma A sorozat egy volt sürgősségis orvosról szól, aki halottkémként vizsgálódik gyanús halálesetek kapcsán. A főhős szorongós típus és nemrég vált özveggyé tini fiával, és mindennél jobban vágyik az igazság kiderítésére, ez hajtja. szereplők: Serinda Swan, Tamara Podemski, Roger Cross https://www.imdb.com/title/tt8593252/ Méret:....................:~468 MB Kép bitráta.............:1340 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WEB-DL x265 Hang.......................:MP3 Nyelv.......................:Magyar Hang bitráta.............:160 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz https://data.hu/get/12799120/Coroner.S02E01.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12799117/Coroner.S02E01.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12799115/Coroner.S02E01.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12800930/Coroner.S02E02.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12800932/Coroner.S02E02.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12800933/Coroner.S02E02.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12803273/Coroner.S02E03.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12803285/Coroner.S02E03.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12806128/Coroner.S02E04.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12806127/Coroner.S02E04.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12806129/Coroner.S02E04.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12815451/Coroner.S02E05.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12815450/Coroner.S02E05.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12816245/Coroner.S02E06.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12816244/Coroner.S02E06.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12823566/Coroner.S02E07.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12823567/Coroner.S02E07.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12825121/Coroner.S02E08.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12825120/Coroner.S02E08.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12825122/Coroner.S02E08.1080p.Webrip.hevc.x265.Hun.hecyce.part3.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  30. Doctor Doctor Ausztrália, 2016, 50 perc drama Egy emelkedő pályán lévő szívsebész élete hirtelen váratlan fordulatot vesz, hogy hangos becsapódással találja magát újra két lábbal a földön. Korábban egy nagyvárosi menő kórházban dolgozott, most egy vidéki kisváros ovosa. Úgy fest, hogy ez élete eddigi legrosszabb éve... Rendező: Peter Salmon Forgatókönyvíró: Ian Collie, Alan Harris Zene: David McCormack Szereplők: Rodger Corser, Nicole da Silva, Ryan Johnson, Tina Bursill, Hayley McElhinney http://www.imdb.com/title/tt6015808/ Méret:....................:~450 MB Kép bitráta.............:~1200 kb/s Kép felbontás...........:640 x 360 Kép sebesség.........:25.000 Kép minőség...........:Web-DL x264 Hang.......................:AAC Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:120 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat ....................:Magyar https://data.hu/get/12789710/Doctor.Doctor.2016.S04E1.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part1.rar https://data.hu/get/12789717/Doctor.Doctor.2016.S04E1.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part2.rar https://data.hu/get/12789715/Doctor.Doctor.2016.S04E1.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part3.rar https://data.hu/get/12789711/Doctor.Doctor.2016.S04E02.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part1.rar https://data.hu/get/12789709/Doctor.Doctor.2016.S04E02.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part2.rar https://data.hu/get/12789708/Doctor.Doctor.2016.S04E02.Webrip.x264.Hunsub.ION10.part3.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  31. The Alienist USA 2018 Drama, Mystery Egy nagyon sötét tónusú, brutális, mocskos sorozatgyilkosos történettel van dolgunk, egy átívelős, nagyvárosi krimivel – amiben egy lélekbúvár (és kis csapata) segít be külsősként a rendőrségnek. szereplők: Daniel Brühl, Dakota Fanning, Luke Evans https://www.imdb.com/title/tt4604612/ Méret:....................:~893 MB Kép bitráta.............:2500 kb/s Kép felbontás.........:1280 x 720 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x264 Hang.......................:AC-3 Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:192 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar https://data.hu/get/12526235/The.Alienist.S02E01.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12526238/The.Alienist.S02E01.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12526234/The.Alienist.S02E01.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12526237/The.Alienist.S02E01.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12526236/The.Alienist.S02E01.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12528884/The.Alienist.S02E02.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12528885/The.Alienist.S02E02.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12528887/The.Alienist.S02E02.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12528886/The.Alienist.S02E02.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12528883/The.Alienist.S02E02.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12534598/The.Alienist.S02E03.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12534595/The.Alienist.S02E03.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12534606/The.Alienist.S02E03.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12534603/The.Alienist.S02E03.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12534607/The.Alienist.S02E03.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12537735/The.Alienist.S02E04.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12537738/The.Alienist.S02E04.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12537739/The.Alienist.S02E04.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12537733/The.Alienist.S02E04.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12537740/The.Alienist.S02E04.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12542123/The.Alienist.S02E05.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12542131/The.Alienist.S02E05.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12542124/The.Alienist.S02E05.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12542129/The.Alienist.S02E05.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12542122/The.Alienist.S02E05.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12546441/The.Alienist.S02E06.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12546442/The.Alienist.S02E06.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12546444/The.Alienist.S02E06.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12546440/The.Alienist.S02E06.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12546436/The.Alienist.S02E06.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12559895/The.Alienist.S02E07.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12559899/The.Alienist.S02E07.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12559910/The.Alienist.S02E07.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12559912/The.Alienist.S02E07.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12559911/The.Alienist.S02E07.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12559913/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part1.rar https://data.hu/get/12559914/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part2.rar https://data.hu/get/12559929/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part3.rar https://data.hu/get/12559932/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part4.rar https://data.hu/get/12559931/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part5.rar https://data.hu/get/12559933/The.Alienist.S02E08.720p.WEBRip.x264.Hunsub.hecyce.part6.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  32. 1 point
  33. The Head Spain - Japan 2020 Mystery, Thriller A történet egy antarktiszi kutatóállomáson játszódik. Pár tudós magára marad a 6 hónapos télben, és minden kapcsolat megszakad velük. A nyár érkezésével pedig visszatér az állomás vezetője, és kiderül, hogy a legénység nagy része halott, de nem tudni miért. szereplők: John Lynch, Katharine O'Donnelly, Alexandre Willaume https://www.imdb.com/title/tt8290362/ Méret:....................:~963 MB Kép bitráta.............:2023 kb/s Kép felbontás.........:1280 x 640 Kép sebesség.........:25.000 Kép minőség...........:WebRip x264 Hang.......................:E-AC-3 5.1 Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:640 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar https://data.hu/get/12527631/The.Head.2020.S01E01.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12527633/The.Head.2020.S01E01.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12527630/The.Head.2020.S01E01.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12527632/The.Head.2020.S01E01.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12527634/The.Head.2020.S01E01.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part5.rar https://data.hu/get/12531339/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12531338/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12531335/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12531336/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12531334/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part5.rar https://data.hu/get/12531337/The.Head.2020.S01E02.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part6.rar https://data.hu/get/12531743/The.Head.2020.S01E03.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12531736/The.Head.2020.S01E03.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12531746/The.Head.2020.S01E03.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12531742/The.Head.2020.S01E03.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12531738/The.Head.2020.S01E03.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part5.rar https://data.hu/get/12534589/The.Head.2020.S01E04.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12534593/The.Head.2020.S01E04.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12534592/The.Head.2020.S01E04.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12534600/The.Head.2020.S01E04.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12535706/The.Head.2020.S01E05.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12535699/The.Head.2020.S01E05.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12535701/The.Head.2020.S01E05.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12535696/The.Head.2020.S01E05.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12539489/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part1.rar https://data.hu/get/12539491/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part2.rar https://data.hu/get/12539490/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part3.rar https://data.hu/get/12539492/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part4.rar https://data.hu/get/12539487/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part5.rar https://data.hu/get/12539488/The.Head.2020.S01E06.720p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hunsub-NTb.part6.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+01:00
×
×
  • Create New...